Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-366

418 Az országgyűlés képviselőházának zelmes befejezéséért, mi voltunk, akik a hadi­kölcsön-jegyzéssel hozzájárultunk ahhoz, hogy minden anyagi eszköz rendelkezésre álljon, hogy a háborút sikeresen lehessen befejezni. Ma, hála Istennek, más légkörben beszél­hetünk. Ezek a támadások bennünket ma már nem érhetnek, de mégis szeretnék néhány szóval rátérni arra, hogy a keresztény erkölcs minden egyes embernek biztosítja a» önvéde­lem jogát akkor, amikor saját személyérői, vagy vagyonáról van szó. Annyira tmegy a keresztény erkölcs, hogy megengedhetőnek tartja a támadó életének kioltását is, ha a megtámadott másképen saját életét megvédeni nem tudja. Miután az államot az egyedlek létesítették, még pedig abból a célból, hogy, az _ állam az ő , érdiekjeiiket hathatósabban védje és ebben nekik az állam segítségükre lehessen, természetes dolog, hogy a keresz­tény erkölcs ezt a jogot átruházza magára az államra. Ezért a krisztusi erkölcsi tanítás sze rint az államnak jogában áll — r mint végső eszközhöz; — a háborúhoz is hozzányúlni, ter­mészetesen csak abban az esetben, ha ez jogos érdekből történik, és az erre illetékes vezetők kezdeményezik. Éhből az is következik, hogy amennyiben az államot megtámadják, a meg­támadottnak jogában, erkölcsi jogában áll védekezni és ebben a védelemben offenzívát is indíthat, mert ehhez joga van azért is, hogy magát védje és a maga jogait érvénye­síthesse. Ugyancsak a krisztusig erkölcstan szerint az államnak nemcsak jogában áll, hanem kö­telessége is minden szükséges és erkölcsileg megengedett eszközt előkészíteni, hogy úgy a külső, mint a belső 'békét biztosíthassa, hogy jogait megvédhesse, hogy a rajta esett igaz­ságtalanságot meg is torolhassa. Miután pedig ilyen eszköz a fegyveres era, mi sem termé­szetesébh,, mint az, hogy az államhatalomnak kötelessége gondoskodni egy olyan véderőről, amely képes azoknak az egyedeknek a jogait megvédeni, amely egyedek képezik magát az államot. Az a mód, ahogy az államhatalom erről gondoskodik, nem korlátlan. Ez alatt azt értjük, hogy amikor arról van szó. hogy ^ az államhatalom gondoskodjék megfelelő véderő­ről, akkor ezt nem teheti teljesen a maga akarata szerint, hanem figyelemmel kell len­nie az időszerű szükségletekre és az állam­polgárok teherbíró képességére is. Az idő­szerinti szükségletet az államhatalom álla­pítja meg, mert ő látja a külföldi eshetősége­ket, amelyeknek gondos mérlegelése az ő fel­adatához tartozik, és ez a feladat diktálja azután azt a mértéket, amilyen mértékben kell a véderő létesítéséről és annak kiképzésé­ről gondoskodni. Ez az okos előrelátás köte­lesség és ez az oka annak, hogy sokszor — és ebben a pillanatban is —• sok vita tárgyát képezi az, hogy ez a véderőtörvény nem megy-e túl azon a határon, ameddig elmehet. Sokan féltették az egyedeknek úgy szemé­lyi,, mint vagyoni helyzetét. Amikor ezek a kérdések feltolultak, nem lehet eltagadni, hogy a törvényjavaslat a külső eshetőségek kellő mérlegelését tette figyelem tárgyává és ezért tovább ment el, mint máskor szokás volt, de ehhez viszont az államhatalomnak nemcsak joga van, hanem ez kötelessége is. Erkölcste­lennek tekintjük a keresztény erkölcs szem­pontjából azt a fegyverkezést, amely_ nem az illető nemzet saját jogainak védelmére, saját békéjének fenntartására, irányul, hanem arra, Jhogy más népeket leigázzon, idegen terül eto­366. ülése 1939 január 25-én, szerdán. ket megszálljon, vagy más államok belső ügyeibe beleavatkozzék. Az ilyen fegyverkezés erkölcstelen és meg nem engedett fegyverke­zés. Az ilyennel szemben a kellő felfegyverke­zés a keresztény erkölcstan szerint nemcsak megengedett, hanem kötelesség is. Hogy ez a fegyverkezés mennyire mehet el, azt természe­tesen leszögezni nem lehet. Itt mindig szá­molni kell a háborúviselés időszerűségével. Azt hiszem, ma már senkisem gondol arra, hogy a háborús felek figyelemmel lesznek a nemzetközi egyezményekre, vagy a természeti törvényekre. Gondoljunk csak a spanyol, vagy a japán-kínai háborúra. Kérdem, betartják-e . ott a nemzetközi egyezményeket, vagy a ter­mészeti törvényeket 1 ? Ma el kell készülve len­nünk arra, — a miniszter úr is igen jól mon­dotta — hogy a jövő háborúja totális háború lesz, hogy még az erkölcsileg meg nem enge­dett eszközöket is igénybeveszik a háború vi­selésénél. Amikor ilyen eshetőségekkel állunk szemben, akkor nem mérlegelhetjük, hogy mi van megengedve, mi nincs, s nem telhetjük mérlegelés tárgyává, hogy vájjon az egyedek mennyire lesznek megterhelve, hanem min­dent meg kell tennünk, hogy ilyen totális háborúra mi is fel legyünk készülve. Amikor tehát egy ilyen magában véve erkölcstelen háborúra történik a felkészülődés, ez nemcsak megengedett t dolog, hanem az államhatalom­nak kötelessége is, mert gondoskodnia kell az ő polgárainak védelméről, gondoskodnia kell arróL hogy a külső és a belső béke biztosíttas­sák, az illető nép jogai pedig fenntartas­sanak. T. Ház! Ezek azok a szempontok, amelye­ket az erkölcs szempontjából kívántam leszö­gezni és amelyek megállapítják magának az egyháznak az álláspontját is, amikor ezt a honvédelmi törvényjavaslatot elfogadja. Elfo­gadja pedig azért, mert elismeri, hogy az államhatalomnak jogában áll háborút viselni, ha erre jogos oka van. Jogosnak ismeri el te­hát az egyház az államhatalomnak azt a tö­rekvését, hogy megfelelő létszámú és kellően felszerelt hadsereget szervezzen és tartson, hogy igénybe vegye az egyedeknek minden személyi és vagyoni adottságát, jogosnak is­meri el a mai viszonyok között a totális Háborúra való felkészülést is, mert ez magával involválja az allam feladatait és kötelességeit. Ezekután nézzük meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot afoból a szempontból, hogy mennyiben felel meg ezeknek az erkölcsi nor­máknak. Azt látjuk, hogy ez az előttünk fekvő törvényjavaslat nagyobb mértékben terheli meg a polgárokat, amint eddig az szükséges volt. Látjuk, hogy sóikkal nagyobb az igénytá­masztás és az igénybevétel, mint az eddig meg­szokott volt. Látjuk,, hogy ez a örvényjavaslat belenyúl a magángazdaságba és érinti az 1 egye­deknek nemcsak személyi körélményeit, hanem vagyoni dolgait is. Mindez tulajdonképpen azért történik, amint a (miniszter úrtól is hallottuk, mert totális háborúra kell felkészülnünk, olyan háborúra, amely nemcsak a fronton játszódik le, hanem hadszíntérré változtatja az ország egész területét. Ezért a fegyveres erő felkészí­tése, védő és támadó felkészülése nemcsak meg­engedett, hanem kötelessége is az államhata­lomnak. Az előttünk fekvő törvényjavaslat te­hát a keresztény erkölcsnek teljesen megfelel. Ami pedig a súlyos megterhelést illeti, azt is megengedettnek kell deklarálnunk azért, mert Magyarország nem mint kezdeményező

Next

/
Oldalképek
Tartalom