Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának tot a Ház a földmívelésügyi bizottság- elé is utasítja? (Igen!) Ezt határozatkép kimondom. Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: Gróf Pálffy-Daun József! Elnök: gróf Pálffy-Daun József kép viselő urat illeti a szó. Gr. Pálffy-Daun József: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy amikor ez a véderőtörvényjavaslat hivatva van a régi magyar szellemben, de modern eszközökkel a magyar királyi honvédségből új, a kornak mindenben megfelelő hadsereget fejleszteni, akkor néhány- szóval történelmi visszapillantást tegyek a magyar királyi honvédség történelmére. Jól tudjuk azt, hogy a magyar honvédelem éppen olyan régi, mint a magyar ezredéves haza maga, de tudjuk azt is, hogy minden változás főleg akkor, ha hosszú időre szólt és erős pilléreken nyugszik, mindenkor csak katonai alapon létesült. Minden más kísérlet, mint például a szerencsétlen Népszövetség kísérlete csak ideig-óráig tartott. A Népszövetség öszszes ténykedései nem értek annyit, mint egyetlen egy kis állam jól felszerelt hadserege. Ma már számos nagyhatalom, köztük olyanok is. amelyek a Versailles-körüli békeszerződések után a földre voltak sújtva, kiléptek a Népszövetségből, mások, akik a háborús antanthoz tartoztak, nem törődnek vele és végül is a népszövetségi palota csak arra volt alkalmas, hogy egyes politikusok kellemes külföldi utazásokkal töltsék el idejüket, mert kellemesebb volt Litvinov-Finkelstein-nek a genfi pálmák alatt sétálni, mint esetleg zord, rideg hazájában Sztálinnak némelykor halálos veszélyű játszmáit végignézni. Azt állítom és bizonyára vannak köztünk más kiszolgált katonák is, akik azt állítják, hogy minden legkisebb gépfegyveralkatrész, minden a magyar honvéd bakancsába való szeg többet ér a legszebb népszövetségi tagságnál. A magyar évezredből mondhatnám, évszázadok küzdelmekkel teltek el, de^ a magyar hadtörténelem minden dicsősége ellenére mégis szomorúan kell megállapítanunk, hogy sajnos, a legtöbb esetben nem saját érdekeinket védtük, nem saját hazánk szempontjait tartottuk szem előtt, amikor a magyarok ezrei, tízezrei és százezrei véreztek el az évszázadok folyamán a világ különféle harcterein. Mi megvédelmeztük az úgynevezett művelt nyugatot, amelytől soha semmit, sem erkölcsileg sem politikailag nem kaptunk. Megvédelmeztük a művelt nyugatot a tatárok és törökök dúlásai ellen, de az évszázadok során katonailag, mint nemzet, az újabb időben talán csak két háborút viseltünk, a Kákócziféle felkelést és az 1848/49-es dicsőséges szabadságharcot. A magyar katona — mint mondtam — nem volt ismeretlen az ország határain messze túl. Aki ismeri a hadtörténelmet és böngészi az ezredek régi történeteit, az látja, hogy alig van pont Európában, amelyen magyar katonáink meg ne fordultak volna. Mindenki ismeri Mária Terézia korában a Nádasdy- és Hadik-huszárok történetét és csak elő kell venni egy régi, hírneves gyalogezred, a 19. győri gyalogezred történelmét, amelynek történelmi utóda ma a 4. m. kir. honvéd gyalogezred, hogy megtudjuk, hogy ez az ezred 1734-ben volt megalapítva, már 1735/36-ban legénységének kétharmad részét vesztette el az olasz harctéren az akkori birodalom érdekeiért küzdve. Hamburgtól az orosz határig és Ná365. ülése 1939 január 21,.-én, kedden. 407 poly királyságától fel Dániáig mindenütt magyar sírok jelzik ennek az ezrednek az útját. Az utolsó, 1914—1918. évi hadjárat alatt, amelyet mi ma még világháborúnak nevezünk, összesen 9731 halottat hagyott az ellenség előtt. De nemcsak ez az ezred, hanem minden magyar ezred egy régi nagy ármádiának erdejébe plántált kemény tölgynek bizonyult és mindenütt a magyar ezredek voltak azok, melyek különös vitézségükkel alkalmasak voltak arra, hogy a más csapattestek által elkövetett hibákat korrigálják. Amikor beléptünk a világháborúba, a földi és tengerészeti erőkhöz egy újabb fegyvernem csatlakozott és ez alatt a felhők katonáit, a repülőket értem, akiknek először nyílt alkalmuk arra, hogy a magyar dicsőséget a levegőben is hirdessék. Ha vannak olyanok, akik meglátogatták az északolaszországi temetőket, bámulattal látták azt, hogy például a Trient melletti perginei temetőben kőkeresztek jelzik az 1849-ben és 1859-ben a monarchiáért elhalt magyar tisztek sírjait, mellettük pedig az 1917/18. évben lezuhant, hősi halált halt magyar repülők fejfái állanak ott. Sokan azt mondják és általában azt mondjuk, hogy az 1914—18-as világégés vesztett háború volt. Ez lehetséges, de döntő ütközetet a magyar katona soha nem veszített el és annyi dicsőség nem tapadt soha megtépázott lobogóinkhoz, szétlőtt ágyúinkhoz és törtszárnyú gépmaradványainkhoz, mint akkor. A magyar tiszt és a magyar legénység kéz a kézben, váll a váll mellett, egyformán haláltmegvető bátorsággal küzdött és én magam láttam a kraszniki csatában, hogy a 37. honvédhadosz tály egyik gyalogdandárát maga a dandárparancsnok vezette kivont karddal a kezében rohamra az orosz túlerő ellen. Ugyanezt tette Horthy István, mint lovasdandár-parancsnok egy másik fronton és nem feledkezhetünk meg József királyi herceg tábornagy úr magas személyéről, akinek katonáiról való gondoskodása közismert és aki haláltmegvető bátorsággal, de egyben halálos nyugalommal bírta ki a legnagyobb pergőtüzeket. Éppen így beszélhetnék még sok-sokezer más, a tiszti és legénységi állományhoz tartozó hősről. A ködön

r át lelkiszemeimmel megpillantom az otrantói győztesnek vezérhajóját, a Novarát; főméltóságú Kormányzónk és legfelsőbb Hadurunk az otrantói győzelemmel talált utat a nemzet szívéhez. Meg kellene itt emlékeznem a legénységi vitézek ezreiről, de csak saját csapattestem és fegyvernemem hős repülő-altisztjeiről emlékezem meg, akik a köznép soraiból küzdöttek fel magukat Európaszerte ismert és félt hős pilótákká. S hogy a mi tisztveszteségeinkkel kapcsolatban csak egy példát említsek, felhozom, hogy amikor Bécsújhelyen, a repülőtiszti iskolában ültem, akkor mi magyar fiúk összetartva, hatan ültünk egy padban és a hat közül 1918 yégén már csak én magam voltam életben, a többiek a hazáért hősi halált haltak. Ott, ahol magyar katona nézett farkasszemet az ellenséggel, nem akadt soha Ephialtes, ezt a gyalázatos szerepet, a magyar Thermopylae elárulásának szerepét egyetlen magvar katona sem vállalta. T. Ház! Amikor a miniszterelnök úr a múlt év november 23-án beszédet mondott, elmondotta beszédében, hogy a hadsereg további fejlesztését elsőrendű szükségességnek tartja, Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar királyi kormány ebben az irányban nemcsak minden frontkatonának, hanem min63