Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának 365. ülése 1Ù39 január 2^-én, kedden. 403 lünk. D© 'ha eibben ©gyeik vagyunk, állapítsuk meg egyúttal azt is, hogy vannak olyan kérdéseik, ahol nem lehet soha semilyen pártkérdés, ahol nem lehet soha foglalkozásbeli különbség és ahol nem lehet felekezeti, ha úgy tetszik, faji, ha úgy tetszik, népcsoport! különbségeket sem tenni, mert vannak kérdések, ahol egyedül és kizárólag a nemzeti 'eszmény és becsület kérdésének kell dominálnia és érvényesülni. Ilyen kérdés a.hadirokkantak ügye és ilyen kérdés általánosságban véve a honvédség ügye is. A magyar honvédséget 'mindenki párt-különbségre, foglalkozásra, felekezetre, fajra és népcsoportra való tekintet nélkül csak tisztelheti és szeretheti. A civil szeme mindig felragyog, ha magyar katonát lát, ha magyar katonasággal találkozik. De kérdezem, t. Ház: kikből tevődik össze a hadsereg? A hadsereg civilekből tevődik. össze, mert mindenki előzőleg, mielőtt a hadseregbe kerül, a civil életben helyezkedett el. (Rupert Rezső: Es utána is! Egy a hadsereg és a polgárság!) Ha pedig tudjuk, hogy a hadsereg a magyar falu és a magyar város lakosságából tevődik össze, szeretném, ha a civil, amint büszke a hadseregre és azt tiszteli, egyúttal megbecsüléssel viseltetnék a másik civil iránt is; szeretném, ha a civil is megbecsülné és szeretné a civilt, ha megértené a magyar a magyart mind a harctereken, — miként a múltban történt s miként majd a jövőben, félő, hogy a legközelebbi jö; vőben történni fog — mind pedig a polgári munkának minden területén és pontján is. Ha valaha igaz volt, akkor ma különösen igaz az a tétel, amelyet sokszor hirdetnek: si vis pacom, para bellum. En is ezt állítom és ezt mondom, én, a humanizmust valló nemzeti demokrata, mert nem folytathatok elméleti vitát akkor, amikor a gyakorlati életet kell néznem. A gyakorlati élet vizsgálatából, a gyakorlati életben való körültekintéssel pedig meg kell állapitanom azt, hogy ma úgy Európában, mint az egész világon minden ország annyi tekintéllyel bír, amennyit hadserege, nyersanyaga és valutáris vagyona jelent. Ha csak az erkölcsi .értékeket tekintenék, ha csak az erkölcsi erők 'esnének latba, akkor Trianon soha meg nem. születhetett volna, ha csak az erkölcsi erőket tekintenék, ha csak az erkölcsi értékek döntenének, abban az esetben a magyar tudás, a magyar tudomány, a magyar művészet és a magyar tehetség _ sokkal magasabb fokon állva, minit azok, akik hazánkat megtépázták, soha nem juthatott volna el Trianon határkövéhez. Nem azt mondom, t. Ház, hogy mindezek nem volnának igen fontosak, sőt a humanizmus elvi alapján állva, ezeket az értékeket igenis, a legelsőrendűeknek tartom, de ugyanakkor nem hanyagolható el az erő kifejtésének ténylegessége, mert ma olyan korszakban élünk, amely' civilizált és kulturált világnak csúfolja magát, de ezzel ellentétben az őskorszakba visszamenőleg is a civilizálatlamságnak és a kulturálatlanságnak paroxizmusával tűnik ki. Ebben a korszakiban egyedül és kizárólag csak az erő imponál. A Duna völgyében mindenkivel szemben szükségünk van erre az erőre. Szükségünk van erre az erőre függetlenségünk érdekében és ezeréves, soha fel nem adott jogaink kivívása érdekében. Mert átmenetileg bele kellett ugyan nyugodnunk a népi elv előtérbe nyomulásába, (Rupert Rezső: Népit hirdetnek néphatalmi helyett!) bele kellett nyugodnunk a népi elv döntésébe, de soha nem adtuk fel és nem adhatjuk fel a történelmi elv érvényesülését és soha nem adtuk fel és nem adhatjuk fel történelmi jogainkat. (Rupert Rezső: Ezért kell a néphatalmi elvre és nem a népi elvre támaszkodni. Az egyik szétbont, ,a másik összeköt!) A javaslat felett a bizottságban komoly vita folyt azért, mert széleskörű felhatalmazásról volt szó a javaslatban. E körül a széleskörű felhatalmazás körül a honvédelmi miniszter úr konciiiáns magatartása lehetővé tette a mindenkit kielégítő megoldást. A vita során úgy a bizottságban, mint itt a képviselőházban elhangzott vádként az, mintha volnának olyanok, akik a »Vitám et sanguinem, sed avenam non« elvét hangoztatnák, mintha volnának olyanok, akik a »vitám et sanguinem«-et aláírják, de a »sed avenam non« elvi alapjára helyezkednek. (Rupert Rezső: Ezt teszi a kormány, mert az ujoncmegajánlást eltörölte, de a költségvetési jogot megtartotta, hogy afelett ő döntsön. A »vitám et sanguinem« olcsóbb! Elvették a nemzet alkotmányos jogát, az ujoncmegajánlást, de azt, ami »pénz«, fenntartották! {Egy hang jobbfelől; Parallel szánok?) Nézetem szerint azokat, akik a világháborús generációhoz tartoznak, nem érheti ez a vád. A világháborús generációt nem érheti ez a vád azért, mert a vitam-ot, az életet, az élet adását, az életnek a hazáért való feláldozását mutatják azok a hősi halottak, akik vagy külön sírokban, vagy sokhelyt tömegsírokban nyugszanak, felekezetre, fajra éis népcsoportra való tekintet nélkül, a sanguinem-et, a kiontott vért jelképezik a volt frontharcosok, sebesültek, hadirokkantak, ugyancsak felekezetre, fajra és népcsoportra való tekintet nélkül, az avenam-ot pedig jelképezik a hadiköicsön-ősjegyzők, akik egész vagyonukat odaadták, feláldozták a hazáért (Ügy van! balfelől.) és akik eddig semilyen elismerésben sem részesültek, szintén felekezetre, fajra és népcsoportra való tekintet nélkül. T. Ház! A felhatalmazás körüli vita elintézést nyert a bizottságban, mégis méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnök úrnak a bizottságban mondott felszólalásából kiragadjak egy mondatot és azzal mégis foglalkozzam abból a szempontból, ami még a régi, eredetileg beterjesztett felhatalmazással kapcsolatban hangzott el. A miniszterelnök úr ugyanis azt mondotta, hogy nézete szerint megadandó ilyen felhatalmazás bármely kormánynak és nem a mostani kormány iránti bizalomból kéri ezt. Méltóztassanak megengedni annak megállapítását, hogy semmilyen felhatalmazás sem adható meg bármely kormánynak, mert »bármely kormány« alatt a múltban már tapasztaltunk olyan kormányokat is, amely kormányoknak ma senki semmilyen felhatalmazást sem adna meg. En itt a forradalmi kormányokra gondolok és gondolok általában olyan tényekre, amelyek semmi körülmények között sem tölthették el éppen a miniszterelnök urat nagy lelkesedéssel. Ezért van nagy jelentősége nézetem szerint a felhatalmazás mérvének és ezenkívül azért is, mert Tisza István gróf magyar királyi miniszterelnök, aki volt legalább olyan nagy, úgy is mint ember, úgy is, mint államférfi, mint bárki a mai magyar közéletben szereplők közül, 1912-ben csak nagyon nagy gondolkodás,