Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának St »Egyik kezében eke szarva, Másik kezében kard, Így látni a szegény jó népet, így ont majd vért, majd verítéket, Amíg csak élte tart.« És valóban így is van. A törvény rendelkezései szerint már a 12 éves gyermeket kezdik előkészíteni a háborúra, 12 éves kortól egészen érett férfikorig készenlétben kell állnia az ország férfilakosságának arra, hogy ha a hívószó elhangzik, hadbaszálljon, életének, egészségének, mindenének kockáztatásával megvédje ennek az országnak a fennmaradását, esetleg veszélyeztetett függetlenségét. Ilyen körülmények között a kormánynak első és legszentebb kötelessége az, hogy gondoskodjék a várható nagy terhek arányos elosztásáról. Vitán felül áll az, hogy a haza védelmére a legnagyobb áldozatot, úgy személyi, mint dologi szolgáltatásban a parasztság, a munkásosztály és a kis középosztály, —- mondjuk így — vagyis a kisiparosok és kiskereskedők hozzák. Ezek a dolgozó társadalmi rétegek azok, amelyek a hadsereg fenntartására személyig szolgáltatásban és anyagi terhekben óriási áldozatot hoznak és ezek joggal igényelhetik, hogy a kormány necsak pénzzé transformai ja át azt a lelkesedést, amely e törvény nyomán a népből fakad, hanem gondoskodjék arról is, hogy egyfelől a nép elbírja a terheket, másfelől ezek a terhek egyenlően oszoljanak meg. Bármilyen politikai állásfoglalása legyen is valakinek egyébként a társadalomban, a haza fogalma, védelme mindenki előtt szent, az mindenkinek a lelkében él, a hazáért mindent fel kell áldoznia. A munkásnak, a parasztnak, a kisiparosnak is mindent fel kell áldoznia a hazáért, amely neki igazságtalan berendezkedésénél fogva sem anyagiakban, sem jogokban nem nyújt megfelelő ellenszolgáltatást azokért a terhekért, amelyeket viselnie kell. A kormánynak kötelessége tehát gondoskodni arról, hogy a nép, amely a terheket zúgolódás nélkül magára vállalja, ezeket a terheket el is bírja viselni és necsak szívével, hanem értelmével is átfogja azt, hogy e terhek vállalása szent kötelessége. Az első, amit szerintem ezzel a törvénnyel kapcsolatban, a törvény végrehajtásával párhuzamosan a kormánynak meg kell valósítania, az adózási reform. A magyar adórendszer, mint közismert dolog, a nagy vagyonokat és a jövedelmeket még mindig igen enyhén fogja meg, de annál keményebben markolja meg a kis kereseteket és főképpen a tömegek fogyasztását. Azért is olyan alacsony nálunk a parasztság és a munkás tömegek életszínvonala, mert a hatalmon lévők, gazdasági érdekek által hajtva, igyekeznek a terheket lefelé hárítani, ahol kevesebb ellenállásra találnak. Ha a honvédelem fokozottabb költségeinek előteremtése az eddigi adómódszerek igénybevételével történik, akkor a dolgozók életszíntje még mélyebbre száll le, még kevesebb jut táplálékra, ruházatra és lakásra és ennek következménye az lesz, hogy a legénység még a mainál is silányabb, a katonai fáradalmakkal szemben való ellenállásra képtelenebb lesz. Azért, hogy a külföldön olcsó magyar lisztet egyenek, nem lehet fenntartani azt az állapotot, hogy a magyar munkások, a magyar dolgozó parasztok, a kisiparosok, a kiskereskedők, magánalkalmazottak óriási tömegeinek minden kilogramm kenyér és minden kilogramm liszt után átlag 6'5 fillér adót kelljen fizetni ' '5. ülése 1939 január 2U-én

i kedden. 399 és hogy a cukor, a petróleum, az égő szesz, a hús és más cikkek után olyan rettenetes adóterhet kell viselni, mert ezek a terhek lecsökkentik a lakosság fogyasztását és a lecsökkentett fogyasztás következménye természetszerűleg az emberi fizikum gyengeségében jelentkezik. Az első teendő tehát, mint mondottam, az, hogy a kormány az egyenlő teherviselés alapján lásson hozzá az adók reformálásához. nemcsak azért, hogy azokat az összegeket előteremtse, amelyek ennek a törvénynek végrehajtásánál feltétlenül felmerülnek, hanem azért is, hogy a népben megerősítse azt a hitet, amelyet ma mindenki vár, hogy ennek a törvénynek végrehajtása ugyan rettenetes terheket ró a lakosságra, de a terheket a kormány arányosan fogja felosztani. A kormánynak tehát kötelessége adóreformot bevezetni, olyan értelemben, mint amilyen értelemben azt a pénzügyminiszterek minden egyes költségvetési vita alkalmával mondani szokták, hogy olyan adóreformot kell hozni, amely az adófizetés terhét az erősebb vállakra hárítja át. (Gr. Pálffy-Daun József: De egy sem csinálja meg!) Tíz év óta halljuk minden költségvetésnél, hogy az akkor éppen hivatalban lévő pénzügyminiszter elmondja ezt a tirádát, a gyakorlatban azonban ebből nem valósul meg semmi. A gyakorlatban az a helyzet, hogy a magyar nép a tudományosan megállapított szükségletnél lényegesen kevesebb tejet, lényegesen kevesebb tejterméket, lényegesen kevesebb t zsiradékot és lisztanyagot vesz magához azért, mert egyfelől a kormány intézkedése következtében hihetetlenül alacsony a keresete, másfelől pedig azért, mert az adók főként a keresetekre és a fogyasztásra vannak felépítve, ami természetszerűleg magával hozza azt a drágaságot, amelynek terhe alatt a magyar nép nyögni kénytelen. A másik nagy aránytalanság', amelyet ugyancsak meg kell valamiképpen oldani, éppen ennek a törvénynek gyakorlati végrehajtása miatt, a jövedelem megoszlásában jelentkezik. Lehetetlenségnek tartom tovább is fenntartani azt az állapotot, hogy — gorombán szólva — a nemzetig jövedelem 78%-át a lakosság 20%-a élvezze, míg a lakosság 80%-a a nemzeti jövedelem 22%-aval kénytelen megelégedni. Engedelmet kérek, amikor bevezetjük az új honvédelmi törvényt és ennek nyomán újabb és újabb személyi és anyagi terheket rovunk a lakosság széles rétegeire, amikor ez a törvény a 12 éves gyermektől egészen a 60 éves öreg emberig mindenkit csokorba fog és mindenkit a nemzet szolgálatára állít, amikor tehát ez a nép ifjúságától vénségéig fegyverben áll, akkor ez a nép joggal megkövetelheti a kormánytól, hogy necsak a terhek viselése tekintetében legyen egyenlőség, necsak a terhek viselése tekintetében legyen mindenki a helyén, hanem amikor a jövedelmek megoszlásáról van szó, akkor is igazságos és arányos mértéket állítson fel a kormány. (Drobni Lajos: Helyes! Ügy van! Ez a népi politika!) Ha majd rákerül a sor, akkor beszélünk róla, de már most is mondhatom, hogy ha megnézzük a mezőgazdasági lakossásr mai életszintjét, akkor önkénvtelenül a fejünkhöz kapunk és keddünk gondolkozni azon: meddig még. Nem akarok másra hivatkozni, mint a saját személyes tapasztalatomra. Az ország egy olyan részen, amelyet Kánaánnak mondanak, az Alföldön, szövetkezeti ügyben elég sűrűn bejárom a vidéket és van módom a lakosság legszegényebb néposztályával beszélgetni sorsukról. 62 •