Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának fent ismertetése és a vita során felvetett kérdésekre vonatkozó válaszaim megadása után őszinte köszönetemt fejezzem ki azért a meszszemenő megértésért, amely a törvényjavaslattal szemben mind a bizottsági tárgyalások során, mind itt a t. Ház plénumában is pártkülönbség nélkül megnyilvánult. Elvitathatatlan bizonyítékát látom ebben annak, hogy a honvédelemnek a nemzet jövője szempontjából való felbecsülhetetlen jelentőségét a nemzet minden tagja mélyen átérzi, {Úgy van! jobbfelől.) és annak biztosítását pártkülönbség nélkül a nemzet egyetemes érdekének tekinti. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Minthogy pedig a megértő tárgyalások során minden kérdésben sikerült olyan megoldásra találni, amely a kitűzött cél elérését minden jogos érdek figyelembevétele mellett megnyugtató módon biztosítja, tisztelettel kérem, hogy ezt a nemzet jövője szempontjából korszakalkotó jelentőséggel bíró törvényjavaslatot általánosságban, valamint az együttes bizottság által javasolt módosításokkal részleteiben is elfogadni kegyeskedjenek. (Hosszantartó éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits képviselő urat illeti a szó! (Propper Sándor: öt perc szünetet kérünk!) Malasits Géza: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.} Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom a miniszter úrnak azért, hogy teljes nyíltsággal és őszinteséggel megmondotta, hogy annak az összeomlásnak, amelynek 1918-ban tanúi voltunk, kizárólag gazdasági okai voltak. A miniszter úr szerint a hadsereg nem kapta meg az országtól azt az anyagi támogatást, amely lehetővé tette volna az utolsó gigantikus erőkifejtést. (Propper Sándor: Ügy van! Lefejezte a demagógiát !) Teljesen igaza van a miniszter úrnak abban, hogy a hadsereg valóban nem kapta meg mindazt az anyagi támogatást, amelyre szüksége lett volna a végső győzelem kicsikarásához, de a magyar nemzet és a magyar társadalom mentségéül szolgáljon, hogy erején felül áldozott emberben és anyagban. Arra azonban képtelen volt ez az ország, hogy Ausztria és Németország lakosait is eltartsa és a hadsereg élelmezését is vállalna. Az erőnkből enyii y ire már nem futotta. Figyelembe kell venni azután még- azt is, hogy Ausztriában a mezőgazdaság éppen a háborús idők alatt erősen visszahanyatlott. Csehországban, mint tudjuk, az ottani agráriusok egyenesen szabotáltak, hogy ezzel is a-yönpítsék az osztrák-magyar hadsereg erejét. Lengyelország- hadiszíntér yolt. tehát kizárólag Maervarországra hárult a feladat, hogy mindazt előteremtse, amire a hadrakelt seregnek szüksésre volt. Erre pedig az ország képtelen volt. Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy bányáinkat és ipartelepeinket a világháború alatt formálisan kirabolták, úgyhogy annak ellenére, hogy a föld méhében még meglehetősen sok szén volt, mégis 1918 tavaszán már szénhiány volt. Már 1916 őszén a bányászok életük kockáztatásával hozták ki a szenet a föld alól, mert nem volt ducolóanyag, nem volt meg a szükséges anyag ahhoz, hogy a bányát tömítsék. Ott vettek szenet, ahol találtak. Ezt bányásznyelven kirablásnak nevezik. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a hadsereg nem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. '5. üles,e 1939 január 2U-én, kedden. 397 kaphatta meg azt az anyagi támogatást, amely ä végső győzelemhez szükséges lett volna. De ebben, mondom, Magyarország lakossága egy általán nem volt hibás, hanem az a konstrukció, amelyben akkor éltünk; hibás volt az egész osztrák-magyar monarchia, de legfőképpen hibás volt az az osztrák szoldateszka, amely a nemzet erejével, anyagi támogatásával úgy bánt, ahogyan a rossz gazda még a pelyvával sem bánik. (Propper Sándor: A proli megtette kötelességét!) Minthogy Hubay t. képviselőtársam felhozta a destrukciót is... (Propper Sándor közbeszól.) Elnök: Propper képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni! Malasits Géza: .. .meg kell említenem, hogy Hubay képviselő úr történelmi ismeretei kissé hiányosak, mert ha alaposan tanulmányozta volna a háború végének történetét, rájött volna, hogy a magyar nép főképpen azért fáradt bele a háborúba, mert nem látta a háború okát. Magyarország Szerbiával évszázadokon át barátságban élt, soha semilyen különbség nem volt köztünk. Egy a házunk, egy az ételünk, még a betegségünk is egy a szerbekével. Hát mi oka volt a magyar népnek arra, hogy a szerbbel összetűzzön? Talán az a körülmény, hogy Szerbia Franciaországtól szerezte be az ágyút és nem a Skoda-gyártól? Vagy az a körülmény, hogy a magyar agráriusoknak nem lehetett a marhájukat kivinni Németországba és ezért rekompenzációképpen betiltották a Szerbiából való niarhabehozatalt? Ezt a magyar nén többsége nem tudta megérteni és éppen ezért nem is lelkesedett a szerbek elleni háborúért. Az olasz néppel mi volt a helyzet? Magyarország sohasem állt Olaszországgal hadilábon. Minden magyar ember tudja, hogy 1848-ban, amikor ez a nemzet élet-halálharcot folytatott a Habsburgokkal, az olaszok a legrmesszebmenően támogatták a magyarságot. Mindannyian tudjuk, hogy a nemzet nagy embereinek — például Kossuth Lajosnak is — Olaszország adott menedéket. A magyar paraszt, a mag-yar munkás és a magyar kispolgár fia ennélfogva nem tudta megérteni, miért kell neki Olaszországellen harcolnia. Mindezek a dolgok szintén nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a katonaság elvesztette harci kedvét. Egyrészt az, hogy az orosz forradalom kitörésének híre futótűzként terjedt el a frontokon, másrészt Amerika beavatkozása kilátástalanná tette a helyzetet a háború végén. Ezek a körülmények azzal a gazdasági okkal együtt, amelyet a miniszter úr említett, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a front összeomlott és minden hősiesség ellenére elvesztettük a háborút. (Hubay Kálmán: Ez mind igaz, de volt egy kis bomlasztás, izgatás is! — Reisinger Ferenc: Az önök barátja bomlasztott! — Hubay Kálmán: Kicsoda? Nekem sohasem volt ilyen barátom! — Zaj a szélsőbaloldalon) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a közbeszólásoktól tartózkodni, Malatits képviselő urat pedig kérem, szíveskedjék 'beszédét folytatni. Malasits Géza: Képviselő úr, nem érzek hivatottságot arra, hogy megvédjem az 1917— 18-ban megjelent polgári lapokat a destrukció vádjától, (Hubay Kálmán: A Népszavát nehéz is megvédeni!) de meg kell mondanom, hogy ezek a lapok nem kerültek ki a frontra, ezek legfeljebb itt a kávéházi konrádokat destruálták. (Hubay Kálmán: Repülőgépekről dobál62