Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának azonban ez mégis csak úgy módosul, hogy csak igen kis százalékban vesznek fel a Ludovika Akadémiákra a magyar parasztság és munkásság soraiból kikerülő gyermekeket. Nem tudom, mi ennek az oka, de úgy érzem, hogy megint csak a hadsereg előnyére válnék, a hadsereg érdekeit szolgálná és a magyar népi egység gondolatát vinné előbbre, ha természetesen elsősorban a rátermettség és alkalmasság szempontját vennénk ugyan tekintetbe, de nagyobb teret juttatnánk ezeknek az alsóbb rétegekből jött magyar gyermekeknek, hogy ezek a honvéd tiszti karban érvényesüljenek. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy egyrészt ezek a magyar parasztgyermekek, kik honvéd tisztikarba bekerültek, nagyszerűen megálltak helyüket, másrészt pedig a polgári életben is azt látjuk, hogy akkor, amikor kissé, vagy jelentős százalékban idegenszerű értelmiségünk felfrissítéséről van szó, akkor minden kor az ősi magyar paraszti rétegekhez nyúlunk le és onnan akarunk felfrissítést hozni a magyar értelmiségi középosztály számára. Azt hiszem, hogy ennek a szempontnak érvényesítése a honvéd tisztikarban sem volna hátrányos, hanem feltétlenül előnyös lenne. A törvényjavaslatot, minthogy eljutottunk odáig, hogy a jó Isten megengedte nekünk azt, hogy a független Magyarország egyenjogúsított hadseregének fejlesztéséről tárgyalhatunk, igen boldogan, büszkén és örömmel fogadom el. (Éljenzés a balközépen.) Elnök: A honvédelmi miniszter úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: T. Képviselőház! Elfogódottan állok itt, amikor a honvédelemről szóló törvényjavaslatot képviselem. Nemcsak azért, mert az a megtiszteltetés jutott osztályrészül, hogy első parlamenti felszólalásommal a nemzet egy évszázados álmának, az önálló magyar hadseregnek megvalósulását képviselhetem (Éljenzés és taps.), amelynek ebben a javaslatban látom csak igazi beteljesülését, hanem azért is, mert teljesen átérzem ennek a javaslatnak a nemzet jövője szempontjából szinte felbecsülhetetlen horderejét. A trianoni kényszer hatása alatt megalkotott és jelenleg is érvényben lévő honvédelmi törvényünk javaslatának indokolása annakidején többek között a következő megállapítást tartalmazta (olvassa): »Csak látszólag és formailag alkotás az a munka, amely_ a békeszerződés rendelkezéseinek megfelelő új véderőtörvény előkészítésében, meghozatalában áll, valójában és lényegileg azonban nem alkotás, hanem rombolás ez, amely a magyar állam berendezésében oly állapotot dönt meg, amely a ma élő nemzedékeknek a vérébe ment át és amellyel az általános hadkötelezettséget, azt a kapcsot, amely a magyar emberrel a magyar állameszmét talán a legerősebben éreztette, vagyunk kénytelenek elszakítani.« Ez az aggodalom, — hála a Mindenhatónak — nem teljesedett be. A magyar nép legteljesebb áldozatkészsége és önfeláldozó kötelességteljesítése következtében sikerült honvédségünket legfőbb hadurunk, a Kormányzó Úr Ő Főméltósága (Hosszantartó, lelkes éljenjenzés és taps.) magas irányítása mellett a trianoni korlátozások ellenére nemcsak a régi magyar katonai hagyományoknak megfelelő színvonalon fenntartani, hanem főleg néhai vitéz Gömbös Gyula katonaminiszterelnökünk messze előrelátó gondoskodása folytán és támogatásával (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) olyan mértékben tovább is fejleszteni, hogy 365. ülése 1939 január 2k-én, kedden. 393 az már ma is megállja helyét még európai viszonylatban is (Helyeslés a középen.) és elismerést vívott ki magának, de nemcsak magának, hanem egyúttal a magyar nemzetnek is, amely nyugodtan bízhatja magát hadserege védelmére már most is. T. ház! A magyar nemzet hazafias áldozatkészsége és önieiaiuozó kotelessegKíijesítese egyik gyönyörű megnyilvánuiásanaK voltunk tanúi a legutóbb áteit krízis alatt, amikor a nemzet színe-java tekintet nélkül arra, hogy mely társadalmi rétegekbői származott, egyszerű hívó szavunkra, minden törvényes kényszer nélkül sietett a honvédség zasziaja alá, {ügy van! Ügy van! — Kölcsey István: Nagyon szép volt!) égve a vágytól, hogy a nemzeti érdekek védelméből kivehesse a részét, bármennyire közismert tények is ezek, nem mulaszthatom el, hogy itt, a nemzet hivatott képviselete előtt megemlékezzem erről, mert úgy érzem, hogy tartozom ezzel az elismeréssel a magyar nemzetnek önfeláldozó áldozatkészségéért. (Ügy van! Ügy van!) De amikor honvédségünkről beszélek, meg kell emlékeznem a vita során a honvédség iránt megnyilvánult és pedig pártkülönbség nélkül megnyilvánult meleg szeretetről is. (Ügy van! Ugy van!) A honvédségnek ez a megbecsülése az őszinte hála és büszkeség érzését váltja ki úgy bennem, honvédség jelenlegi felelős képviselőjében, mint pedig- — méltóztassanak erről meggyőződve lenni — a honvédség minden egyes tagjában. Ügy a magam, mint a honvédség minden egyes tagja nevében köszönöm ezt a meleg elismerést és szeretetet és biztosítom a nemzetet, hogy a honvédség erre mindig érdemes fog maradni. A honvédséget izzó nemzeti érzés hatja át s egyetlen célja és vágya, hogy a nemzeti érdekek védelmében ennek az izzó hazafiságnak tanújelét is adhassa és a nemzeti érdekek védelméből kivehesse részét. A honvédségnek ez a magas katonai és erkölcsi értéke csak a tisztikarnak nemzeti lelkesedéstől hevített, fáradságot nem ismerő kütelességteljesítése mellett fejlődhetett ki, amelyet számottevő mértékben támogatott az ugyancsak magas színvonalon álló altisztikar munkássága és a legénységi állomány tagjainak lelkes fegyelmezettsége. Lelkiismeretben kötelességemnek tartom, hogy a^ tisztikarnak, az altisztikarnak és a legénységnek ezt a nehéz, önzetlen, lelkes munkásságát a nemzet képviselete előtt ugyancsak elismerjem. (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés és taps.) T. Ház! Visszatérve a törvényjavaslatra, azt hiszem, jogosan állíthatom, hogy a törvény megalkotásával a húsz évvel ezelőtti romboló munkával szemben, most igazán alkotó munkát végzünk (Ügy van! Ügy van!) és sokat szenvedett hazánk boldogabb " jövőjének egyik legfontosabb alappillérét építjük meg. Ha honvédségünk az elmúlt húsz év megkötöttsége ellenére is mai színvonalára tudott felemelkedni, milyen gyönyörű fejlődési lehe tőségek bontakoznak ki számára a jelen törvényjavaslatban biztosítani kért korszerű alapokon! Nem. kell a t. Képviselőház előtt bővebben fejtegetnem, hogy amit honvédségünknek adunk, azt a nemzetnek adjuk (Ügy van! Ügy van!) és hogy a jól felszerelt véderő által nyújtott biztonságérzet és a nemzeti érdekek öntudatos megvédésének lehetősége sokszorosan megjutalmazza ezeket az áldozatokat. Azt hiszem, felesleges ezt éppen napjaink« ban bővebben fejtegetnem, hiszen még eleve-