Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának 365. ülése 1939. évi január hó 24-én, kedden, vitéz Bobory György és Szinyei Merse Jenő elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A honvédelemről szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak: Hubay Kílmán, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter, Malasits Géza, Vázsonyi János, gr. Pálffy-Daun Józseí, Csík József, Fellner Pál. — Az igxzsigiigyminiszter javaslatára â Ház pótlólag a föídmívelésügyi bizottságnak is kiadta a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásiról szóló törvényjavaslatot. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az interpelláeióskönyv felolvasása. — Az ülés jegyzökönyvé­nek hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: vitéz Dartha Károly, Jaross Andor, Tasnádi Nägy András. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 02 perckor.) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Csik­yándi Ernő, a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére Huszár Mihály, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Gaal Olivér jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a magyar izrae­lita vallásfelekezetek törvényes képviseleti szerveinek Bródy Ernő képviselő úr által be­nyújtott és ellenjegyzett kérvényét a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korláto­zásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Mint­hogy a szóbanforgó törvényjavaslat bizottsági tárgyalása most folyik, a kérvényt a vele való együttes elbírálás céljából a Ház kiadja a tör­vényjavaslattal foglalkozó bizottságnak. Napirend szerint következik a honvédelem­ről szóló törvényjavaslat folytatólagos tár­gyalása^ Szólásra következik Hubay Kálmán képviselő úr, aki beszédének elmondására leg­utóbbi ülésünkben halasztást kapott. Öt illeti a szó. Hubay Kálmán: T. Ház! Ezt a törvényja­vaslatot, amely sokszáz esztendő után elsóiz­ben intézkedik a független Magyarország hon­védelmének legszentebb állampolgári köteles­ségéről, természetesen örömmel és a magyar királyi honvédség minden egyes tagja iráni mélységes tisztelettel és szeretettel elfogadom — azzal a megjegyzéssel, hogy a megszavazás­ban rejlő bizalom magától értetődően elsősor­ban a magyar királyi honvédségnek és a hon­védelmi miniszter úr személyének szól, nem pedig a magyar királyi kormánynak. T. Ház! Ebből a törvényjavaslatból ne­künk, akik magyar nemzeti szocialista alapon állunk és militarista szellemet hirdetünk, nem­hogy elvenmivalónk, hanem,ahhoz inkább hoz­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXI. zátenni valónk lehetne, abból a meggondolás­ból kiindulva, hogy a magyar királyi honvéd­ség, amely békében az államalkotó nép sza­mára eszménykép, a háború idején mentől tö­kéletesebb védelem és mentől átütőbb erejű támadás lehessen. Minden idők magyar katonáját legjobban jellemzi a nagyszerű magyar hadtörténésznek, Takáts Sándornak az a közlése, hogy a gráci Landesarchiv kötetei szerint az osztrák csá­szári lovasság számára különféle időben lovas regulamentumok készültek és valamennyiben van két pont. Az egyik azt mondja, hogy ame­lyik lovas támadáskor gyáván visszafordul, vagy meghátrál, azt társai azonnal vágják lé. A másik pont azt mondja, hogy »a lovasok ré­szegek, mint a disznók, ezért őket keményen büntetni kell«. A bécsi kormányszékek a ma­gyar huszárok részére is készítettek ilyen re­gulámén tumokat. A gyávaságra vonatkozó pont helyett ezekben azt olvassuk, hogy »azok a magyar lovasok, akik a támadásra szóló pa­rancs kiadása előtt az ellenségre rontanak, vagy akik az ellenséges lovasokat személyes ellentétre bírják, büntetendők«. Ez jellemzi a magyar katonát, ez a példát­lan vakmerőség, ez a példátlan bátorság, a ha­lálnak ez az öntudatos és fölényes megvetése és ezért voltak belekényszerülve az idegen pa­rancsnokok is abba, hogy a magyar katonák túlzott bátorsága ellen hozzanak regulamentu­mokat. Ma már hadtörténelmi tény, hogy egész Európa tőlünk tanulta a hadvezetés tudomá­nyát. Azok a hadjáratok, amelyeket a honfog­laló ősök Európaszerte vívtak, a hadviselés­nek mesterművei. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a honfoglalás korában a nemzet mindig totális háborút vívott, a totális háborúban az egész nemzet a honvédelem szolgálatában ál­lott és ezek a kalandozások akkor kezdtek a nemzetre nézve többé-kevésbbé szomorú véggel járni, amikor a totális nemzet törzsi nemzetté 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom