Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

384 Az országgyűlés képviselőházának 36*4, a pesti parlamentbe, első dolgunk volt, hogy újabb terheket rakjunk a nép nyakára. (Holota János: Gyalázat volna ilyet állítani! — vitéz Somogyváry Gyula előadó; Senki sem mondja!) T. Képviselőház! A lefegyverzés gondolatát, sajnos, az a tény is kizárja, hogy vannak egyes nemzetek, amelyeknek lakossága annyira szaporodott, hogy automatikusan terjeszkedni akarnak, már pedig ez a terjeszkedés nem megy mindig szép szóval, hanem csak fegyverrel. Két ilyen nemzet áll előttünk a jelenben is: Olaszország példája Abesszíniával kapcsolatban és Japán példája Kínával kapcsolatban. Ennek a két, velünk rokonérzésű népnek a lelke valahogyan azt mondotta; ha talán a morális igazságokon kívül esik is, de élni akarunk és ha nem találjuk meg a kenyerünket itt bent az országban, akkor elmegyünk olyan területekre, ahová kultúrát lehet vinni, ahol meg tudjuk keresni a kenyerünket és fenn tudjuk tartani az életünket. Ezek mind olyan tényezők, amelyek a fegyveres beállítottságot nemcsak nálunk, hanem európai vonatkozásban és világvonatkozásban is mindig fenn fogják tartani. Még egy dolgot említek meg, — és ez nem utolsó — a világnézeti harcot. Nagyon jól tudjuk a világtörténelemből, hogy annakidején az izlám terjedése nemcsak azért történt, mert a töröknek kellett Buda, kellett Mohács, vagy kellett Bécs, hanem vallási fanatizmusból: az izlám világnézletét küldetésszerűen, Mohamed szellemében akarták terjeszteni a keresztény népek között. Amit a régi idők történelmében láttunk, azt láthatjuk a jelenben is: most is vannak világnézeti harcok, ott van a vörös diktatúra, ott van a barna diktatúra, amely egyformán kész bármely pillanatban ideológiáját fegyveres erővel a többi nemzet felé terjeszteni. Ezek a háború bacillusai. Örökké megmarad a latin közmondás, hogy: ha békét akarsz, akkor készülj háborúra. Ez a törvényjavaslat, amelyet meg fogunk szavazni, nagy terheket ró nemcsak azokra, akik katonák lesznek, hanem — amint említettem az adófizető polgárságra, a katonai soron kívül levőkre, a polgári lakosságra is, férfiakra és nőkre egyaránt. Amikor ezek az áldozatok ott állanak majd a mi népünk előtt, a katonasorba menő fiatalok előtt, a polgárok előtt 60 éves korig, a nők előtt még tovább, úgy tudom 70 éves korig, gondoljunk hogy áldozathozatal nélkül nincsen hazaszeretet és nincsen társadalmi rend. (Ügy van! Ûg-y van! jobbfelől.) Gondoljunk arra is, amit Lázár Andor előttem szólott t. képviselőtársam külön említett, hogy a történelem ffflyaraán sokszor voltunk és talán még sokszor leszünk is úgy, hogy elmondhatjuk azt, hogy egyedül vagyunk, hogy egyedüli erőnk a mi magyar lelkünk, a fegyver a kezünkben és Isten a szívünkben. (Ügy van! Ügy van!) Amikor most fennálló határainkat védjük majd a honvédséggel, magunkat védjük és amikor honvédeink erejével visszakívánjuk volt határainkat, ősi jussunkat fogjuk visszakövetelni. (Ügy van! Ügy van! — Zajos taps.) T. Képviselőház! Itt a budapesti parlamentben ez a honvédelmi javaslat új dolog, előttünk felvidékiek előtt azonban már nem új. A csehszlovák köztársaságban 1936-ban lépett életbe az államvédelmi törvény. 1937-ben kiegészítésképpen ehhez hozzácsatolták azt, ami most az előbbivel együtt szerepel a mi tör vény javaslatunkban, tudniillik a polgárság kötelező háborús kiképzésére és hadi alkalmakkor való felhasználására vonatkozó intézkedéülése 1939 január 20-án, pénteken. seket. Elmondom, hiszen nem dicsekvésszámba megy, hogy akkor mi magyar képviselők ott Prágában természetesen nem úgy beszéltünk, mint itt, vagyis nem a javaslatok mellett, hanem a javaslatok ellen szólaltunk fel. A szenátusban a mellettem ülő képviselő úr, Füssy szenátor volt, mindig ennek a hadügyi tárgynak egyik felszólalója és ellenzője. A képviselőház bizottságában 1936-ban ezt a dolgot Jaross képviselő úr tárgyalta, a plénumban Szüllő képviselő úr beszélt; 1937-ben pedig én beszéltem a javaslat ellen és Kundt szudétanémet képviselő úr, amikor a polgárság kötelező hadiszolgálatának bevezetéséről volt szó; ellene beszéltünk, ámbár tömérdek közbeszólás volt olyanfajta, mint itt a múlt pénteken, azzal a különbséggel, hogy ott csehek voltak, itt pedig magyarok között történt a dolog. De álltuk a harcot, mert arra gondoltunk, hogy mi a cseh parlamentben nem szavazhatunk meg olyan államvédelmi törvényjavaslatot, amely több fegyvert, több muníciót gyárt az anyaországunk ellen, amely fegyvertelenül áll, vagyis Csonka-Magyarország ellen. (Taps jobbfelől.) Megszakadt volna a szívünk, ha odaszavazunk, hogy: vigyetek fegyvert édesanyánk ellen. T. Képviselőház! Mielőtt beszédemet befejezném, néhány kívánságot szeretnék elsősorban is a miniszter úr elé terjeszteni. Az első az, hogy történjék gondoskodás, — hiszen többékevésbbé volt is — de megfelelő gondoskodás arról, hogy azoknak, akiket behívnak katonai szolgálatra és otthon családtagjuk van ós az ő keresetük tartja el a feleséget, esetleg az öreg szülőt, a kicsiny gyermeket, megfelelő segítség nyujtassék az alatt az idő alatt, amíg a kenyérkereső a hazát szolgálja és katonai szolgálatot teljesít. A másik kívánságom a következő. Agrikul túrállambah élvén, amikor eljön az aratási idő, a lehetőséghez képest a földmíves katonák kapjanak aratási szabadságot, különösen pedig azok a napszámos aratómunkások, részesmunkások, akik ha akkor elesnek a keresettől, elveszítik évi kenyerüknek legalább is a felét. A harmadik kívánság, amelyről Huszár Károly képviselő úr paptársam is már említést tett, a tiszteknek a legénységgel szemben való jó modora. Örömmel mondhatom, hogy az őszi katonai bevonulás idején ezt a jó modort mindenhol tapasztaltam, vagyis a tiszt urak a legénységgel nagyon jól bántak, úgy mint testvérrel bánik az igazi bajtárs. (Élénk helyeslés.) De a világháború alatt, ahol három fronton is^ voltam, voltak olyan tisztek is, (Szentiványi József: Akkor még nem volt magyar nemzeti hadsereg!) akik nem úgy bántak a" legénységgel, mint édesapa a gyermekeivel, hanem gyűlölettel és akik úgy bántak a közlegénnyel, mintha az nem is ember lenne, hanem mintha a régi pogány világ példájára az a közlegény: res, tárgy lett volna. Mi olyan államból jövünk, miniszter úr, ahol a hadügyminiszter és a hadsereg nem törekedett arra, hogy a katonák imádkozzanak is, hogy a katonák vallásfelekezetük szerint vasár- és ünnepnapokon eleget tegyenek ilyen kötelességüknek, fîn tudom, hogy itt nálunk ez mindig rendben volt, de azonkívül is kérem, fordítsanak nagy gondot arra, hogy valláserkölcsi nevelést, kiképzést is kapjon az ifjúság, (Élénk helyeslés.) nehogy mire hazamegy, levetve a katonai uniformist, szégyeljen elmenni a templomba vagy szégyeljen katolikus dicsértessékkel köszönni az utcán. Nekem nagyon jól