Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

370 Az országgyűlés képviselőliázának 36. és hazulról kapott sallariumának megfelelően havonként, minden hónap elsején a legénység

1 és az önkéntesek konyhájának javára áldozott azért, hogy élelmezésüket valami módon jobbá tegye. Aláhúzom, tette ezt minden kényszer nélkül, a nélkül, hogy erre bárki a tisztikart felszólította volna. Általában meg kell állapítanunk, hogy ez az összhang, szeretet, barátság, összetartás volt az, amely az elválasztó vonalakat legyőzte s ilyeneket felállítani nem engedett. És hogy az orosz hadifogság szörnyű kolera - és fleektífusz járványai után, bár óriási temetők vannak ott, a magyarság tömegei kerültek haza Oroszországból, ezt elsősorban az ennek az összetartásnak, szeretetnek és egységes szellemnek köszönhetjük, amely az osztrákmagyar hadsereg magyar részét jellemezte, tekintet nélkül arra, hogy az illető tiszt vagy legénység a közös hadseregben, vagy a honvédségnél szolgált-e. Magam is, aki a közös hadseregben szolgáltam, meg kell hogy állapítsam, hogy nem az ott velünk együtt volt nem magyar származású tisztek gyúrták át az illető századokat a maguk képére, hanem a század gyúrta át őket a maga képére és hiába volt közös hadsereg és közös vezényszó, mégis arra törekedett az illető tiszt, hogy a legénység nyelvét törje. T. Képviselőház! Sokan, ezren, tízezren és százezren maradtak odakint az orosz pusztákon. Örökkön-örökké emlékezetemben marad az a taskendi magyar temető, ahol hétezer magyar krtona feküdt. S amikor én 1916-ban Taskendből, Turkesztánból, Szibériába kerültem, ez elé a temető elé Gáes szobrászművész úr szobrot állított a magyar katonák emlékére s az a szobor a teveháton ülő halált ábrázolta. Az volt ugyanis a helyzet Oroszországban és a hadifogságban, hogy a halál mindenkire leselkedett és csak Isten különös kegyelmének köszönhető és véletlen szerencse volt az, ha valakit elkerült a halál. Ezért én ma, amikor a konzekvenciákat le akarom vonni felfogásomból, elsősorban abból a tényből indulok ki, hogy az egységes szellem által áthatott hadsereg és katonaság a legnagyobb biztosítéka egy nemzet határainak. Meggyőződésem és hitem, hogy minden katonának át kell lenni hatva attól a gondolattól, hogy a hőst mindenki megbecsüli és a gyávát mindenki megveti, hogy a hősök között semmiféle irányban, semmiféle különbség nem tétetik, ugyanúgy, mint ahogyan nem tétetik különbség a gyávák között sem. Hiszem és vallom, hogy az elé, aki hazája iránt teljestette kötelességét, nem helyezhető olyan egyén, aki a kötelesség terén — bármely okból is — nem szolgáltatott példát. Meggyőződésem, hogy legelsősorban annak az embernek kell minden tekintetben előnyökkel, de legalábbis teljes joggal bírnia, aki hazája iránt teljesítette kötelességét. (Úgy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Azok a t. képviselőtársaim, akik a harctéren voltak, bizonyára átmentek ugyanazokon a bajokon, amelyeken keresztülment minden katona. Ők is tudják, hogy esténként a lövészárokban, amikor a fegyverek nem szóltak, hányszor ültek össze a bakák és hányszor ültünk össze mi tisztek a bakákkal és hányszor beszéltünk arról, hogy ha egyszer vége lesz a háborúnak, akkor mi lesz, hogyan fognak bennünket odahaza fogadni, micsoda óriási előnyei lesznek azoknak, akik a harctéren teljesítették kötelességüket hazájuk iránt. Tudják azt is, hogy az orosz fogságban ülése 1939 január 20-án, pénteken. a szörnyűséges fleektífusz-járvány ok idején hányszor vigasztaltunk kínlódó és haldokló embereket azzal, hogy igaz, hogy itt pusztulsz, de odahaza a családodnak micsoda óriási előnyt fog majd jelenteni, hogy te itt a hadifogságban szerencsétlen körülmények között pusztultál el és a harctéren hány haldokló baka gondolt arra, hogy Istenem, majd az én családom és ivadekaim odahaza mégis csak látni fogják hasznát ennek az én hősi önfeláldozásomnak. T. Képviselőház! Megint csak azt mondom, bogy egy nemzetnek, amely a jövőben is harcképes akar lenni, a jövőben is a legtöbbet akarja nyújtani, igenis szüksége van minden fiára, minden katonájára, minden katonájának a lelkére, szüksége van arra, hogy minden ember, minden polgár, minden katona tudja, hogy a nemzet értékeli a köteles s égtél jesítóst. Kell hogy ebben az országban minden embernek meg legyen az az érzése, hogy a hazáért teljesített szolgálat meg fogja kapni a megfelelő jutalmat. Nekem itt t. képviselőtársaimhoz és a t. honvédelmi miniszter úrihoz is az a kérésem, hogy ne arra törekedjenek ebben az országban, hogy a magyar hadsereg káderei csökkentessenek, kisebbíthessenek, hanem arra, hogy a magyar hadsereg káderei növeltessenek. Ne arra törekedjenek, hogy ebben az országban kevesebb magyar legyen, hanem arra, Ihogy több magyar legyen. Ne arra törekedjenek, hogy ebben az országban kevesebb, mind kevesebb és kevesebb emberről legyen elmondható, hogy meghízható magyar, hanem mind többé

s több ember legyen, akiről azt mondhassák, hogy megbízható magyar. Szörnyűség még gondolni is arra, hogy itt, aki csak beszél vagy akinek hatalom van a kezében, az a Jhelyett, hogy arra törekednék, hogy mindenkit l/a osztályúnak bélyegezzen, hogy minden embert r lehetőleg frontszolgálatosnak törekedne bélyegezni, olyannak, akire a haza fegyvert tud bízni, aki .az első lövészárokba való, az ellenkezőjét csinálja. Bár adná Isten, hogy mindig olyan hangok hallatszanának az egész országban és a képviselőházban is, mint amilyen hangok hallatszottak ennek a javaslatnak bizottsági tárgyalásánál és itt a képviselőházban is. Elszörnyedéssel, elképedéssel látom folyton, hogy itt mindig azt mondják: ezt is kidobnám, azt is kidobnám, amazt is kidobnám. Hát nem méltóztatnak tudni, nem méltóztatnak megérezni azt, hogy az országnak az az érdeke, hogy aki 'magyarnak akarja mondani magát, azt el is kell fogadni magyarnak, kivéve, ha cselekedetével annak ellenkezőjét nem bizonyítottaEgy ország akkor legerősebb, leghatalmasabb, legnagyobb, ha egynyelvű és egynemzetiségú állam. Nem érdeke tehát egy országnak, hogy mesterségesen kitermeljen magából nemzetiségeket, mesterségesen kitermeljen magából népcsoportokat, hogy embereket, akik ordítanak, kiabálnak, kétségbeesetten kiáltják: mi magyarok voltunk, magyarok vagyunk és magyarok leszünk, kidobjanak és azt mondják rájuk, hogy ti nem vagytok magyarok, menjetek a népcsoportba. Nagy nemzetek még nagy elszánásaikban, nagy elhatározásaikban, nagy eltévelyedéseikben sem szolgálhatnak kis nemzeteknek például vagy mentségül. Ülnek itt t. barátaim, képviselőtársaim, akik velem együtt voltak hadifogságban Oroszországban. Oroszország egy 180 milliós nép, a világ egyhatoda. Ez az Oroszország megbolondulhat, lehet ott bolsevizmus, lehet ott akármi, mégis 180 milliós nemzet, egyhatoda a világ-