Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

Az országgyűlés képviselőházának S6k. jelentem, hogy elég rosszul tették, hogy elgáncsolták. Előbb kellett volna hagyni, hogy Erdélyt elfoglalják s azután ráértek volna a vörös hadsereg ellen fellépni. Ezt itt egy nagyon komoly polgári képviselő állapította meg ebben a képviselőházban, persze önök, ifjú t. képviselőtársaim, nem emlékeznek arra, hogy itt polgári részről már történt ilyen megállapítás. Én tehát a rendszert kifogásolom, mert a rendszerrel szemben a szó szoros értelmében bizalmatlan vagyok. Ahány beszédét elolvasom a miniszterelnök úrnak, annyiszor esem kétségbe és annyiszor válok értelmetlenné. Aprólékos, gyermekes, a magyar népiéleknek meg nem felelő furcsa dodonai beszédet, két-háromértelmü ki jelentést hallok és olvasok, amely kijelentések kiválóan alkalmasak a közgazdasági élet összekuszálására. Mivel a közgazdasági élet összekuszálása folytán nem fogjuk tudni azt a pénzadót kiizzadni, amelyet a javaslat követel, ettől félve, ezért helyezkedtem erre az álláspontra. (Helyeslés és taps a sgélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Fábián Béla! Elnök: Fábián Béla képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla: T. Képviselőház! Beszédemet azzal kezdem, hogy a törvényjavaslatot elfogadom (Éljenzés balfelül.) és bár elfogadhattam volna ezt a törvényjavaslatot 1922-ben. Bár ezzel a törvényjavaslattal jöhetett volna idie az akkori kormány és bár nem lettek volna olyan tudatlanok a Magyarországgal szemben győző hatalmak, amelyek nem érezték meg azt, hogy Magyarországnak felfegyverzettnek és erősnek kell lennie és hogy ez nem csak Magyarország, hanem egész Európának is érdeke. Nekem meggyőződésem és bitem az, hogy abban az esetben, ha Magyarországon megcsinálhattuk volna a háború után az általános védkötelezettséget, Iha Magyarországon a világháború után erős, fegyelmezett, kemény hadsereg állhatott volna, akkor itt soha a szélsőségek meg nem erősödhettek volna, nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában és Kelet-Európában is aneszszebbi tartanánk már a helyzet konszolidációja tekintetében, ha Magyarországon erős, fegyelmezett, kemény hadsereg és általános védkötelezettség lett volna. T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy ezek előrebocsátása után a parlamenti illemnek megfelelően foglalkozzam néhány szóban, vagy inkább egy történet elmondása által az előttem felszólalt igen t. képviselőtársaim beszédével. Én abban a szerencsében, vagy szerencsétlenségben részesültem, hogy életem folyamán részes voltam a nemzet minden megpróbáltatásának. Résztvettem a háborúban, a hadifogságban és az ellenforradalomban. A hadifogságból van egy történetem, ÍI melynél szebbet életemben soha nem láttam és nem hallottam. Ezzel kell reflektálnom igen t. képviseőtársam felszólalására. 1915-ben az oroszok Szibériában és Turkesztánhan, ahol a fogolytáborokban a legnagyobb járványok voltak, összegyűjtötték a hadifogoly szabókat azért, hogy az orosz hadsereg részére uniformisokat készítsenek. Ezek a hadifogoly szabók, akiket Barnaulban összegyűjtöttek, megtagadták az oroszoknak a ruhák elkészítését, mondván, hogy a hadseregnek ruhával való ellátása szintén az ellenség harckópességének növelése. Erre ezeket a hadifoglyokat, akik addig magánszahóknál dolgoztak, fizetésben és ellátásülése 1939 január 20-án, pénteken. 369 ban részesültek és mentve voltak a táborok szörnyűséges járványaitól, összevonták a toczki táborba. Jött egy vöröskeresztes nővér, Crouy hercegnő és látva ezeknek a szerencsétlen hadifoglyoknak borzalmas nyomorúságát és ellátatlanságát, a járványok által való pusztítottságát, azt mondta ezeknek a magyar szabóknak, igenis, menjetek és dolgozzatok. Ezek a magyar szabók nem mentek és az eredmény az lett, hogy a toczki táborban összpontosított 19.000 magyar közül — nemcsak szabók voltak közöttük, hanem lakatosok és hádogosok is voltak — az irtózatos flecktífuszjárványban az 1916. esztendőben 18.000 magyar katona pusztult el. El kellett itt mondanom ezt a köztudomású tényt, amelyről minden volt oroszországi hadifogoly tud, aki ismeri a toczki tábor történetét. El kellett mondanom, hogy a magyar képviselőház naplójában benne legyen ezeknek a derék magyar munkásoknak, ezeknek a derék magyar katonáknak a története, akik saját életük megmentése árán sem akarták szolgálni az ellenséget, még azzal sem, hogy mundért készítettek volna annak a katonaságnak a részére, amely saját testvéreivel szemben ment a harcba. Sok kritika érte az osztrák-magyar hadsereget akkor is, amíg az osztrák-magyar hadsereg létezett és sok kritika érte, amikor máinem volt. Az osztrák-magyar hadsereg főhibája, katasztrófája — a mi szerény véleményünk szerint, akik nem vagyunk katonai szakértők, de katonák voltunk és láttuk a harctéren és láttuk a hadifogságban, ahol az emberek valódi énje jobban felszabadul, mint a harctéren — az volt, hogy nem egy egynyelvű ország, nem egy egygondolkozású nép és katonaság állott a frontokon. Ha tehát ott egynyelvű, egygondolkozású, egylelkü, hatalmas nagy monarchia állott volna, bizonyára nagyobb lett volna az osztrák-magyar hadsereg ereje és hogy az mégis ilyen erőt tudott mutatni, s annyi ideig tudta védelmezni a frontokat, az annak a lelkiségnek és lelki egységnek volt a következménye, amely az osztrák-magyar hadseregnek különösen magyar csapattesteinél a hadsereg minden életnyilvánulásában jelentkezett. Aki a hadseregnél szolgált, emlékezhetik arra, hogy sok alkalommal éppen a magyar csapattestek voltak azok, amelyek a legveszedelmesebb és legkétségbeejtőbb pillanatokban a helyzetet megmentették, ami talán ismét annak a lelkiségnek, egyetakarásnak, összefogásnak és összetartásnak volt a következménye, ami a magyar hadseregnek még azokat a csapattisztjeit is jellemezte, akik nem voltak magyar katonák. Még egyet kell megemlítenem ennek a hadseregnek becsületére és emlékére, azt, hogy nemcsak a háború előtt idehaza, nemcsak a harctéren, de a hadifogságban is a tisztikar és a legénység között olyan szeretetteljes összetartás és összhang volt, ami nem zavarta a fegyelem megtartását és szükségességét, ellenben az élet legnehezebb pillanataiban, a csaták és a hadifogság irtózata közepette, embereket, tömegeket mentett meg. Ugyancsak el kell mondanom, hogy annak idején a turkesztáni kormányzóság területén a hadifogoly legénység a legsúlyosabb megpróbáltatásoknak volt kitéve, mert 1 rosszul élelmezték és a gyapotföldeken munj kára fogták. És ekkor a tisztikar, amely a leI génységtől elkülöníttetett éppen azért, hogy a I nemzetiségj legénység az orosz agitáció szabad prédájául essék, orosz katonai zsoldjának