Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-363
356 Az országgyűlés képviselőházának 363. rám itt a Háziban, mint amikor rámutatott arra, hogy ma már a tisztikar és a legénység nem két külön póluson él, a tisztikar és a legénvség egymással összeforrott, a tisztikar leszállt a legénységhez, leszállt a legénység lelkéhez, leszállt a legénység napi gond iáihoz, na ni • aggodalmaihoz;, napi töprengéseihez, családi, gazdasági, szociális bajaiig, a tisztikar átérzi a tömegek magárahagyatottságát, átérzi a töinegek szomiúságát egy jobb élet, egy jobb jövő iránt. Ez a tömegekkel való együttérzés, ez a testvéri összeforrás idézi elő azt, hoa-v a tisztikar a legénységgel egy, vagvis a tisztikar nem külön test. hanem beleolvadt rész a nemzet egyetemes testében. Es ez a helyes, mélyen t. Ház, mert ez nem politika, hanem a hadsereg szettéphete tien lelki egysége. Egyedül ez a feilődés biztosíthatja azt. hogy a magvar népmilliók számára hosszú évtizedek hallatlan "mulasztásai és bűnei után megteremteni turHnk azt a politikai, gazdasági és szociális megújhodást, amelyet a tisztikarnak a tömegekkel, a legénységgel való együttérzése nélkül igazán elérni és téliesen megvalósítani nem is lehetne. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Ház! A íegnani vitában az egyik párt vezető szónoka részéről hallottam azt az önérzettel telt kijelentést, hogy vért és aranyat örömmel szavaznak meg a honvédség számára. Ebben én semmi érdemet nem találok, ez a legelemibb kötelesség: ha élni akarunk, erős hadseregünknek, honvédségünknek kell lennie. Ha azonban a honvédséget, mint fegyveres erőt, mint a magyar nép fegvverhordozóját piedesztálra helyezzük, akkor illő volna úgy annak a pártnak, mint minden pártnak legalább is olyan érdeklődést tanúsítania a honvédelmi javaslat parlamenti tárervalása iránt, mint az intemelláeiók iránt. (Helyeslés és ta/ps a Ház minden oldalán.) Azl internéi 1 ációk tegnapi áradatát v*f\ folt pad« n r 0 k előtt mondták el itt a képviselőházban, (Ügy van! Ügy van!) ma pedig a honvédelmi törvény, az ország jelene és jövője szempontjából legalapvetőbb törvényjavaslat tárgyalásánál nagyon kevés képviselő* látok itt, még azok közül is, akiknél pedig délben 12 órakor mégis csak bekövetkezhetnék a felkelés ideié. (Derültség. — Rajniss Ferenc: Nincs botrány! Nem érdemes! — Vázsonyi János: Tgy volt a választójognál is! — Gr. Festetics Domonkos: Pedig a választókat ez érdekli, nem a botrány! — Mocsáry Dániel: Csak jár a szájuk, hogy védik a parlamentet!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Drobni Lajos: T. Ház! Meggyőződésem szerint ez a sivár kép a legnagyobb rontója és ártója a parlamentarizmusnak, ez a kép erősíti meg azt, amiben különben nemcsak a filozófusok világkongresszusa már a háború előtt, hanem a háború és forradalmak óta a magyar sajtónak legalább is liberális része egyöntetűen egyetértett, 'hogy a parlamentarizmus mearbukott. valami mással kell helyettesíteni. (Rajniss Ferenc: Addig kiabálnák, amíg tényleg megbukik! — Gr. Festetics Domonkos: Eleget szégveljiik magunkat az üres padok miatt!) T. Képviselőház! A német véderőtörvény lényegileg Clausewitz-nek egy szintén márványba kívánkozó mondásán nyugszik, amely szerint »egy nép semmit sem becsülhet többre, mint létének méltóságát és szabadságát, amelyet az utolsó csepp véréig meg kell védenie.« ïïa a német véderőuek a nép méltósága és szabadsága, e két hallatlan erkölcsi érték meg- . védése a legfőbb célja és rendeltetése, akkor ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. kérdezem en, szabad-e a magyar közvéleményt nyugtalanítani úgynevezett függetlenségi rohamokkal, illetve a nemzeti függetlenségnek politikai jelszóvá tételével, olyan rém eilen való hadakozással, amely nincs. Nem fenyegetheti veszedelem ennek az országnak önállóságát és függetlenségét azoknak a baráti hatalmaknak részéről, amelyeknél a hatalmasan felépített hadsereg éppen a nép s az ország méltóságát és függetlenségét hivatott megvédeni. Ez a célja és ez a rendeltetés a mi hadseregünknek is, ezért dolgozzunk, ezért fogjunk össze, ezért ne sajnáljunk semmi áldozatot se, tegyünk félre minden politikai ellentétet. Ezzel szolgáljuk az országot, nem Pedig olyan rémképek falrafestésével, amelyeknek semmiféle komoly alapjuk nincs, amelyek tulajdonképpen nem egyebek. mint.amire a régi világnak, a régi királyi dekrétumoknak az a megjegyzése áll, hoe-y boszorkányok nedig nincsenek (Andaházi-Kasnya Béla: Dehogy nincsenek!) és a régi dekrétumok mégis sorozatosan a boszorkányok ellen hadakoznak. T. Ház! Ebben a vitában naeyon érdekesen hatott reám az az emelkedett szellem, amelynek kifejezője volt több beszéd, amely válóban a Történelmi Társulat ülésein is bevált volna, vagy mintegy a Hadtörténeti Múzeum kutatásainak eredményeként a háborús magyar katonáról valóságos gyöngyszemeket hozott ide a parlament elé, hogy úgv mondjam, a magyar katona hírvirásrát szedte gyöngyös koszorúba. Az idő előrehaladott volta miatt sem tudok ezen az úton haladni, azonban egy babérágat a történelmi valóságnak megfelelően le kell tennem itt a Ház előtt, éspedig azt, hogy a magyar katona a világháborúban oly mértékben teljesítette a kötelességét, hogy még a selejtes, a hibás is értéket hordozott magában, méf? a lógósokat is fegyelmezett katonakként lehetett sorbaállít^ni. A forradalom kitörésekor Győrött az Eskortdetachement parancsnoka voltam. (Duliu Jenő: A lógósokat ne dicsérjek! A lóo-ós mégis csak lóq-ós volt! — Zaj balfelnl. — Elnök csennet.) Majd m^ermagyarázom. Körülbelül 600 szökevény és lógós volt parancsnokságom alatt, akik vártak arra, hogy csapattesteikhez visszaküldjék őket. A forradalom kitörésekor jött az őrmesterem és azt mondotta, hogy az öreg nénfölkelők letették a fegyvert, senki sem őrzi őket, menjek azonnal. Mentem és láttam, hoigy ezek a lógósok nem mozdultak. Vártak, pedig tudták már, hogy kitört a forradalom. Közöltem velük, hogy nincs senki, aki őket szabadságukfoan és mozgásukban megakadályozná, tehétnek, amit akarnak, elmehetnek a szélrózsa minden iránvába. Hozzátettem azonban, hogy most kezdődik az igazi haro, a harc a magyar határokért, a Tna^var Önállóságért és függetlenségért. Erre, bár egy egész délelőttbe került, szabályszerűen kiállított marsrutával hagyták el azt a helyet, ahol senki sem Őrizte őíket. 240 em'ber pedig önkéntes jelentkezés alapián csapatba Összeállva bevonult a 11-es vadászokhoz azzal, hogy felmennek a Kárpátokba és ott fogják védelmezni az ezeréves magyar határokat, (vitéz Somogyváry Gvula: Es hány ilyen csoport volt akkor! — Du!in Jenő: Ez a lóarósok apotheózisa? A lógós lógós! — Br. Berg Miksa: Talán hazatért katonák voltak! — Zaj. — Elnök csenget.) Arra akartam csak rámutatni, hogy amikor közvetlen célról, az ország határainak megvédéséről volt
