Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-363
342 Az országgyűlés képviselöházáJiak 363. ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. nak szíves figyelmét. Hadiözvegyeinknek száma a legutóbbi, megállapítás szerint 47.000 fő körül mozog. Ez teszi nehézzé az ö megsegítésüket. Ötvenkét éven felüli hadiözvegy mintegy 17.000 van. A legöregebb hadiözvegyünk, valószínűleg egy öreg népfölkelőnek öreg özvegye, ma 94 esztendős. « Ezek a mi szegény hadiözvegyeink valóban szegények, hiszen tudjuk, hogy itt cenzus van és csáb az a legénységi hadiözvegy kap járadékot, akinek mindössze 60 pengő a havi jövedelme, mert ha ennél több, akkor már a cenzuson felülinek minősül. Ezek havi 5 pengő támogatást kapnak az államtól. Ez elképzelhetetlenül kis összeg, amelyből bizony megélni nem lehet. Ezért azt szeretném, ha módosításom elfogadásán keresztül a honvédelmi kormány, most már a törvényhozás felhatalmazásával, ezeken az idősebb hadiözvegyeken, különösen az ötven éven felülieken segítene egy járadék-pótlék megállapításával, (Helyeslés a középen,) azután kerülhetne sor az alacsonyabb százalékú hadirokkantakra és azt hiszem, hogy az idő azután mindent el fog végezni, hiszen a világháború hadigondozottjai ma már mind körülbelül 45—50 év körüliek, a legfiatalabb generáció is, tehát ezek lassanként elhaláloznak és ezzel azután a gondoskodás könnyebbé válik. Fontosnak tartom rámutatni arra is, amit közbeszólás formájában Müller Antal képviselőtársam az előbb szintén említett, hogy a mai törvények és rendeletek alapján most is sokat lehetne segíteni, ha ezt a rokkanttörvényt és ezeket a rendeleteket becsületesen betartanák. Én ezért arra is kérem a miniszter urat, legyen olyan kegyes, hogy elsősoriban is ezeket a rendeleteket egy gyűjteménybe foglaltassa és azután a legszigorúbban ügyeljen fel arra, hogy a törvény és a rendeletek valóban betartassanak. Fegyelmi felelőség terhével kellene a közhivatalnokokat arra szorítani, hogy a kötelező szabályokat betartsák és hatályosabb ellenőrzés kellene a vállalatok irányában is, hogy ezek — ha lehet, a hadigondozottak autonómiájának bevonásával ellenőrizve — teljesítsék kötelességüket. Majdnem hihetetlen, amit a Mérnök Kamarától a napokban hallottam, hogy 19 állásnélküli hadirokkant mérnököt tartanak nyilván ma is. Elképesztő, hogy ezek a &zegény hadirokkant bajtársaink a legmagasabb kvalifikációval idősebb korukban sem iképesek a száraz kenyeret maiguknak hiztosítani. De megemlítem a Bszkrt.-ot, amely szintén igyekszik kibújni a felelősség és a kötelezettség alól . s egy hozzáfordult hadirokkantnak azzal válaszolt, hogy a rokkanttörvénynek az a szakasza, amely kötelezően előírja a hadirokkantaknak bizonyos százalékban való alkalmazását, a Közlekedési vállalatokra nem vonatkozik. Nincs igaza ebben a Bszkrt.-nak hiszen a rokkanttörvény végrehajtási utasítása világosan megmondja, hogy tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra nézve egyaránt all ez a kötelezettség s a tűzharcos törvény is világosan, sót kifejezetten felsorolja a közlekedési vállalatokat és üzemeket. Ismertethetnék számtalan levelet a t.,Ház előtt arra vonatkozólag, hogy milyen elkeseredés tapasztalható ma is a hadirokkant bajtársak és a hadiözvegy bajtársnők körében. Hiába folyamodnak százféle állásért, alkalmazásért, kérő szavuk nem vezet eredményre és munka nélkül tengődnek. Éppen ezért a legszükségesebbnek tartanám, hogy elsősorban az alkalmazási sérelmeket szüntessék meg s a honvédelmi minisztérium fokozott szigorúsággal járjon el ebben a tekintetben; akkor biztosra veszem, hogy eredmények is mutatkozni fognak. De segíteni lehet a fokozottabb földhözjuttatás által is és itt különösen gondolok megint felvidéki bajtársainkra. Azokat a földeket, amelyek a Felvidéken felszabadulnak, méltóztassanak elsősorban a világháborúban a legnagyobb áldozatot hozott felvidéki hadirokkantaknak és családjuknak juttatni. A jogosítványok és a különböző kedvezmények tekintetében is sok még a kívánnivaló. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy az a közszállítási kedvezmény, amelyet a hadirokkantak a rokkanttörvényben kaptak, az a bizonyos 6%-os előny, a valóságban a semmivel egyenlő, mert azt moimják, hogy minden kisiparost megillet ez az előny és két jogcímen senki se mehet előre, tehát a rokkant kisiparosok is ugyanazt kapják, amit más kisiparosok, ennélfogva semmi előnyben nein részesülnek. Ezen a téren legalább azt az előnyt kellene számukra biztosítani, amely vitéz bajtársaink számára biztosítva van, hogy tudniillik legalább plusz egy százalékkal előzzék meg a többi konkurrens pályázót. A közlekedési kedvezmény tekintetében is meg kell említenem, hogy míg most frontharcos bajtársaink nagynehezen ki tudták harcolni azt, hogy évente egyszer igényük van félárú jegyre, ha jövedelmük bizonyos alacsony nívón mozog, addig az összes hadiözvegyeink számára a kereskedelemügyi minisztérium egy évben mindössze 300 darab félárujegyet biztosít a szövetségen keresztül. Engedelmet kérek, negyvenegynéhányezer hadiözvegy és 300 vasúti jegy, ez bizony nincsen arányban. De tekintve, hogy szegény hadiözvegyekről van szó, akik nem nagyon utaznak, azt hiszem, ha ennek a számnak a kétszeresét vagy a háromszorosát megkapnák, az bőven elegendő volna és azt hiszem, hogy ez különösebb nehézséget nem is okozna a kereskedelmi kormányzatnak. Társadalmi téren is bizony még sok kívánni való van. Ne méltóztassanak rossz néven venni, ha én ezeket a panaszokat itt most a honvédelmi törvényjavaslattal kapcsolatban elmondom, (Halljuk! Halljuk!) de azt hiszem, hogy amikor ezt teszem, ezzel nemcsak bajtársainknak sietek segítségére, hanem nemzetvédelmi érdekeket is szolgálok. (Ügy van! Ügy van!) Társadalmi téren rá kell mutatnom arra, hogy a mi szövetségünk még ma sem egyesíti magában az összes hadigondozottakat, mert vannak, akik nemtörődömségből nem léptek be és vannak, akik tájékozatlanságból nincsenek bent a szövetségünkben. Ezért nagyon kívánatos volna, ha kimondatnék az, hogy szövetségünknek hivatalból tagja minden hadigondozott, hogy mindannyiunk érdekéről megfelelően gondoskodhassunk. A hadirokkantak házát szeretnők megépíteni ebben az esztendőben, szövetségünk működésének jubiláris, tizedik esztendejében és sajnos, még mindig csak ott tartunk, hogy hála a főváros '; közönségének, kaptunk egy szép telket a fővárostól, összegyűjtöttük az építkezési költségeknek körülbelül egyharmadát, talán hitelre is számíthatunk, de még mindig hiányzik körülbelül 100.000 pengő, ami 1 aránylag nem nagy összeg, de sajnos, a mai