Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-363
Az országgyűlés képviselőházának 363. ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. 343 nehéz viszonyok között egyéb gondja van a társadalomnak, mintsemhogy a hadigondozottakra gondoljon. Én itt is kérő szóval fordulok a kormányzathoz, hogy postabélyeg-sorozat kibocsátásával, házmesteri gyűjtés engedélyezésével és hasonló módon segítsen bennünket ennek a nemes célnak a megvalósításában is. Hiszen minden nemzet, amely a világháborúban vérzett, ma már megépítette a hadirokkantak házát. Magam is jelen voltam Rómában, néhány évvel ezelőtt azon az ünnepségen, amellyel a Tiberis partján felavatták az olasz király és császár, valamint a Duee jelenlétében a hadirokkantak házát és mondhatom, hogy ott a nemzet hálája márványban és műremekekben jutott kifejezésre. Nekünk nincsenek ilyen nagy ambícióink, mi boldogok^ volnánk, ha egy hajlékot tudnánk biztosítani, ahol a mi tagjainknak összejöveteli helye lenne, ahol a mi társadalmi úton fenntartott gyógyintézetünk hivatásának magaslatára emelkedhetnék és ahol vidékről feljövő bajtársainknak éjjeli szállást adhatnánk. Itt erről a helyről is, ahonnan messze hangzik a szó, kérem a nemzet közvéleményét, hogy ebben a kérdésben is méltóztassék nekünk segítségünkre lenni. (Helyeslés a középen.) Hogy milyen nehéz a mi helyzetünk azzal kapcsolatban legyen szabad most rámutatnom arra, hogy mi egy vagyonőrző vállalatot létesítettünk a magunk erejéből, amely vállalat száz százalékban szövetségünk tulajdona, ott semmiféle idegen érdekeltség sincsen. Ez a mi vagyonőrző vállalatunk minden ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül dolgozó bajtársi vezetők irányítása alatt áll, tehát nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ennél altruisztikusabb vállalkozás a világon nincs. Ez a vállalatunk járműőrzéssel és házak őrzésével foglalkozik és ezidőszerint pontosan 109 hajtársnak és családjaiknak nyújt megélhetést. Az államrendőrség és a hatóságok legteljesebb elismerését is sikerült kiérdemelnünk. Már most mi történt, t. Ház? Amikor mi így dolgozunk bajtársaink érdekében, akkor egy nyilas lapban támadás éri a vállalkozásunkat, hogy ez egy zsidó ' vállalat, nem érdemli meg a támogatást és így tovább. En letszem a Ház asztalára ezt a kimutatást, amely szerint a 109 alkalmazott között összesen hat zsidó bajtárs szerepel, de a hat zsidó bajtárs közül is négyen több mint 50 százalékos hadirokkantak és csak kettő van, aki 25 százalékos, de ezek közül is az egyiknek két bronz vitézségi érme van, tehát tulajdonképpen az új zsidójavaslat szerint is legfeljebb egy olyan van a 109 között, de az is 25 százalékos hadirokkant, akinek az alkalmazása a zsidójavaslat szempontjából talán szóvátehető, de hiszen 109 közül az egy nem 6 százalék, de még 1 százalék sincs. Nagyon sajnálatosak az ilyen támadások és azért kell ezzel itt külön foglalkoznom; Yülönösen pedig azért, mert kiemelik egy zsidó bajtársunkat és állandóan támadják. Ez a bajtársunk ennek a vállalkozásunknak évek hoszszú sora óta, mint ügyvezető, a lelke és mqndhatom, a felvirágoztató ja ennek a vállalatnak. Méltóztassék megengedni^ hogy csak annyit említsek róla, hogy 75 százalékos tiszti hadirokkant, emléklapos százados, harmadosztályú katonai érdemkeresztje, első osztályú nagyezüst vitézségi érme, Károly-csapatkeresztje, sebesülési érme van. Engedelmet kérek, egy ilyen bajtársat, akinek a balkarja szét van roncsolva, talán még a nyilas testvéreink sem kell, hogy kipécézzenek és támadjanak s rajta keresztül támadják az intézményt, amely több, mint 100 hadirokkantnak és hozzátartozójának a megélhetését biztosítja. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ezeket el kellett mondanom. T. Ház! Legyen szabad megemlítenem még azt is, hogy tűzharcos bajtársaim érdekében is fontosnak tartanám, hogy a tűzharcos-törvény minden vonatkozásában mielőbb végrehajtassák, (vitéz Somogyváry Gyula: Ügy van!) Különösen a tisztviselői előléptetésekre gondolok, ahol sokszor nemhogy előnyt élveznének, de még ma^ is hátrányt szenvednek ezek a derék, háborút viselt bajtársaink, (vitéz Somogyváry Gyula: Bizony úgy van!) A vitézségi érempótdíjakról már megemlékeztem, most talán egy szóval megemlítem még a hadikölcsönkárosultakat. Azt hiszem, el kell, hogy jöjjön annak az ideje, hogy valamilyen formában, esetleg kisorsolással, hosszú időre beosztva, legalább kvótális kárpótlást és térítést kapjanak ezek a hadikölcsönt jegyzett magyar testvéreink, mert hiszen, ha ők nem is élettel és vérrel, de anyagiakkal mégis csak áldoztak a haza oltárán. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ezekután meg kell emlékeznem a világháború katonáiról. Visszatérek oda, ahol kezdtem beszédemet: mi csak egyet tudunk adni a mai generációnak, a mai ifjúságnak, a mi féltve szeretett magyar honvédségünknek, és ez az, hogy ugyanazokat a katonai erényeket, amelyek bennünket hevítettek, igyekszünk beléjük plántálni és kérjük a magyarok Istenét, hogy ezek a mi derék ifjú honvéd bajtársaink ugyanazzal a lelkesedéssel és ugyanazzal a dicsőséggel harcoljanak, mint mi harcoltunk a világháborúban, mert akkor egészen biztosan elkövetkezik a magyar feltámadás, el fog következni a második ezredéve is ennek az országnak itt a Duna medencéjében. Ezért imádkozunk mi és ezért ebben a gondolatban fogadom el ezt a törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: vitéz Somogyváry Gyula! vitéz Somogyváry Gyula: Mélyen t. Képviselőház! 1918-ban. azon a szégyenletes őszön, amikor ellenséges kezek és hazaárulók segítségével kótyagos politikai törtetők ragadták magukhoz a hatalmat, akik a világbéke és az emberiesség jelszavaira hivatkozva, szétzüllesztették a, hadsereget, meggyalázták a katonát és elvetették a kardot, egy öreg, vilharvert bajtársam azt mondotta, hogy eddig csak a háborút veszítettük el, de most azok után, amik idehaza történtek, Magyarországot is elveszítettük. T. Képviselőház! Soha tragikusabban nem bizonyosodott be még jóslat. Valóban, akkor veszítettük el Magyarországot, amikor az itthoni hitványabb nemzedék züllesztő munkájára, elvetette magától ez a nemzet a kardot. Nem kell sötét képeket festenem arról, hogy mi történt az után az ősz után. De fokozta ezt a nyomorúságot, az ország megcsonkítását, mindazt a pokolbeli utat, amelyen végig kellett mennünk, az a katonaellenes^ pacifista irányzat, amely irodalomban, művészetben és ezek hatásaként a közszellemben egyaránt megnyilvánult. Ez. a pacifizmus és nyöszörgő dekadencia, amely az irodalomban és a művé-