Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

Az országgyűlés képviselőházának 363. \ A bizottsági tárgyalások során bátor voltam e tekintetben néhány módosító indítványt tenni. Ezek közül különösen fontosnak tartom azt a szerény indítványomat, amely szerint módot kell adni a kormányzatnak arra, hogy a rokkanttörvényen a hadigondozottak érdekében rendeleti úton is mihamarább megtehesse a szükséges változtatásokat. Hálás köszönettel adózom a Ház minden, a bizottságban résztvett tagjának, de elsősorban a honvédelmi miniszter úrnak azért, hogy ezt a módosító indítványomat nagy szeretettel karolták fel s egyhangúlag el is fogadták, mert ennek révén, azt hiszem hathatósan lehet segíteni a hadigondozottakat. (Müller Antal: Hajtsák végre, ami a törvényben biztosítva van!) Erre is leszek bátor majd kitérni. « A legfontosabb azonban a járadékok kérdésének rendezése, anert hiszen a világháború hadirokkantjai, özvegyei és árvái csak részben kapnak kielégítő járadékokat, — a súlyosabb hadirokkantakat értem ezalatt — az alacsony százalékú hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és a felmenők, az

1 ittmaradt szülők bizony nagyon alacsony állami pénzbeli támogatási) an részesülnek. Hiszem azt, hogy a módosításon keresztül most már el fog következni a segítés annál inkább, mert 'hiszen s,zerény nézetem szerint, erre a pénzibeli lehetőség is adva van, elsősorban is azáltal, hogy a rögzített költségvetési fedezet egyre nagyobb lehetőséget nynjt a támogatásra, mert a kihalások és a gyermekek felnövekedése folytán egyre nagyobb felesleg mutatkozik, ami már ebben az esztendőben is 800.000 pengő körüli összeget fog eredményezni. De azonkívül a zárszámadásokból megállapítottam azt, hogy a hadirokkant-adó »bevétele egyre fokozódik, tehát hiszem azt, hogy ebben a tekintetben is fog segítési lehetőség mutatkozni, mert hiszen ha a hadirokkant-adó több lesz, mint a hadigondozás céljaira eddig felhasznált összeg, egészen ibizonyos, hogy a kormány és a törvényhozás nem fogják ezt a felesleget mindaddig más célra használni, amíg a hadigondozottak járadékainak tisztességes mértékben való megállapítása meg nem történik. A bizottsági tárgyalások alkalmával rámutattam ezenkívül még egy forrásra, amelyet legyen szabad itt is említenem és ez a hadmentességi díj behozatala. Amikor behozzuk az általános védkötelezettséget, akkor magától értetődőnek tartom, hogy mindazok, akik akár testi fogyatékosságuk folytán, akár egyéb okokból nem teljesítenek katonai szolgálatot, éppen az egyenlő teherviselés elve alapján, úgy, mint békében is volt, hadmentességi díjat fizessenek. Úgy tudom, szándékában is van a kormányzatnak ezt a hadmentességi díjat újból megvalósítani és kérő szóval fordulok a honvédelmi miniszter úrhoz és a kormányhoz, kérve őket arra, hogy ezt a hadmentességi díj-bevételt is addig, amíg annak szüksége fennforog, a hadigondozási járadékok emelésére, illetőleg a világháború vitézségi érmesei pótdíjainak felemelésére fordítsák. Ez is egy fájó kérdés. A vitézségi érem-pótdíjakat néhai Gömbös Gyula miniszter úr ideiéiben már újból folyósítani kezdték és folyósítják ma is, de csak bizonyos, alacsonyabb mértékben. Azok, akiknek csak egy nagyezüstjük, vagy kisezüstjük van, nem kapnak semmit. Azt hiszem, hogy ezeknek az érem-pótdíjaknak a visszaállítása is nagy mértékben növelné a harci készséget, lése 1939 január 19-én, csütörtökön. 341 hozzájárulna a katonai szellem megerősítéséhez. Több oldalról felmerült az a gondolat, hogy talán még mindig lehetővé kellene tenni a hadirokkantak és frontharcosok jelentkezését. Legyan szabad itt az ellenkező felfogásnak kifejezést adnom. Azt hiszem, hogy sem az igazi hadigondozottaknak sem az igazi frontharco-' soknak nem érdekük az, hogy még húsz esztendővel a világháború után is elfogadtassanak jelentkezések. Ritka kivételes esetben lehet ilyenről szó. Ilyen kivétel magától értetődően a Felvidék, ahol meg kell adni a lehetőséget — és meg is adta a honvédelmi kormány arra, hogy úgy a hadigondozottak, mint a tűzharcosság, illetőleg Károly-csapatkeresztre igényjogosultak hosszabb határidő alatt, azt hiszem, még egy éven belül jelentkezzenek. De hogy itt a csonka országban is még állandóan új és új igények támasztassanak, ezt egyáltalán nem tartom indokoltnak, csak akkor, ha a késedelem nagymértékben igazolható és igazoltatik, mert hiszen húsz esztendő igazán elég idő volt a jelentkezésre és ha ezen a réven még szaporítani lehet a létszámot, akkor ez éppen el fogja venni a (hadirokkantaknak, a frontharcosoknak a reményét arra, hogy helyzetük még életükben tényleg és lényegesen megjavíttassék. T. Ház! Felvidéki bajtársaink érdekében legyen szabad ezen a helyen is kérnem a honvédelmi miniszter urat arra, hogy amint már folyamatban van e bajtársainknak és bajtársnőinknek összeírása és felülvizsgálata, méltóztassék minden erejével odahatni, hogy azok a magyar bajtársak, akik a csehszlovák hatalom nyomása folytán nem ismertettek el hadigondozottaknak, de valóban rokkantakká váltak a világháborúban a haza érdekében, szintén bekerüljenek a nyilvántartásba. Méltóztassék továbbá odahatni, hogy akik eddig magasabb járadékot élveztek, mint a csonka országbeliek, ezt a magasabb járadékot változatlanul megkapják, mert hiszen nagyon szomorú volna, ha a visszacsatolásnak eredménye az volna, hogy ők eddigi járandóságaik élvezetében csorbíttatnának. Nagy örömmel állapítom meg, hogy a honvédelmi miniszter úr és az ő bölcs vezetése alatt álló hadigondozási ügyosztály a legnagyobb szeretettel és jóakarattal foglalkozik állandóan minden hadirokkant, özvegy és árva ügyével, igyekszik a járulékok alacsonyságát már eddig is átmeneti segélyekkel pótolni, kedvező felülvizsgálatokkal megjavítani az arra rászorult hadigondozottaknak r helyzetét. Természetesen ez csak átmeneti segítség és valóságos és végleges, rendszeres megsegítés csak a járadékok felemelése által következhetik be. A felmenők már most is évente 15 pengős karácsonyi segélyben részesültek. Ezt azt hiszem elsősorban lehetne rendszeresíteni. Indokolt azután a gyermekeknél, a hadigyámoltaknál, a hadiárváknál a járadékok emelése. Hiszen lehetetlen állapot, hogy a mai időkben, amikor mindenki a családvédelmet emlegeti, amikor a bevonultak gyermekenként 10 pengő segélyben részesültek, amikor az ipari munkásság részére is 5 pengős gyermeknevelési, családi pótlékot állapított meg a törvényhozás, a hadijáradékosok ezután is csak néhány fillért kitevő pótlékot élvezA' hadiözvegyek helyzete azután, sajnos, a legsiralmasabb. Kötelességemnek tartom erre figyelmeztető szóval felhívni a törvényhozás54*