Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-361

Az országgyűlés képviselöházűnak 361. nőktől kezdve csaknem az összes idősebb vezér­kari tiszteket — hogy ezek német alapossággal és pontossággal fogják megszervezni ezt a szí­vünkhöz nőtt kis honvédségünket; meg fogják ezt tenni azért, mert ezt követeli tőlünk a fia­talság, ezt követeli tőlünk a falu és a város, annak egyszerű fiai, akik mintáz elmúlt hetek eseményéi igazolták, az első hívó szóra meg­jelentek a haza védelmére (Ügy van! Ügy van!) é& ezt követelik tőlünk a Munkácson elesett hős magyar testvéreink. Es ezekben a három kategóriába tartozó összes magyar testvéreink­ben micsoda éií Nem más, mint az ősöktől, a rosszseb-bakáktól, a Mollináry-bakáktól, az oroszok által vörös ördögöknek nevezett hu­szároktól örökölt, s a legfelsőbb Hadúr iránt érzett törhetetlen hűség él bennük, (Ügy van! Ügy van!) az elmúlt ezer év dicső vitéz szel­leme élteti őket. (Élénk éljenzés.) Azt gondolom, hogy itt e helyről köteles­ségem megköszönni a honvédelmi miniszter úrnak, az igazságügyminiszter lírnak és mun­katársaiknak azt a fáradságot, amely révén ez a törvényjavaslat napvilágot látott. Amint az egyesített bizottságban szerencsém volt tapasz­talhatni, képviselőtársaim most már nem ve­szik rossz néven, ha a háború előtti véderő­törvényeket egy kicsikét a lomtárba tesszük. Ne méltóztassanak azonban engem félreérteni; ez nem jelenti azt, mintha én nem tisztelném a múlt tradícióit. Ezek után engedelmükkel és szíves türel­mükkel röviden hozzá fogok nyúlni a törvény­javaslat részleteihez. Kezdem a Honvédelmi Tanácson. Ezt a Honvédelmi Tanácsot én külpolitikailag, de főleg katonai szempontból elsőrendű alkotás­nak tartom. Nem akarok a részletekkel foglal­kozni, mert hiszen unalmassá válnék, csak arra szeretném felhívni az érdekeltek figyel­mét, hogy ennek a honvédelmi tanácsnak a működését én kiegészíteném. Én ezt egy állan­dóan munkában lévő, állandóan résen lévő szervnek tekintem, amelynek kötelessége az összes újításokat megfigyelni és azután ezeket az újításokat tényleg érvényesíteni is. Meg vagyok arról győződve, t. Ház, hogy lia a régi osztrák-magyar monarchia hadseregében lett volna ilyen hadseregtanács, akkor ma talán nem is állnánk itt. A régi osztrák-magyar monarchiának az volt a hibája, hogy a korral nem akart haladni, hogy egy kicsikét elma­radt. (Ügy van! jobbfelől.) Ez újra nem azt je­lenti, mintha én csúfolódni akarnék a régi osztrák-magyar hadsereggel szemben, mert életemnek legszebb ajándéka az volt, hogy a háború előtt húsz évvel ő felsége I. Ferenc József hadseregében szolgálhattam. (Taps jobbfelől.) Ezeket csak azért sorolom fel, ne­hogy a magyar Honvédelmi Tanács ugyanabba a hibába essék. Milyen hibákat láthattunk? Csak nagyon rövideói akarom felemlíteni. Fiatal főhadnagy voltam, amikor itt Pesten a mostani honvéd­tiszti kaszinóban egy az orosz-japán háború­ból visszatért vezérkari százados előadást tar­tott az orosz^apán hadjárat eredményeiről. Es mi — valljuk meg őszintén — a japánok harc­modorát nem vettük áfc. Rá pár évvel volt sze­rencsém hosszabb ideig Bécsben szolgálhatni és az a kitüntető szerencse jutott osztályré­szemül, hogy a legfelső hadúrnak, ő felségének I. Ferenc Józsefnek közelében tartózkodhat­tam, amikor egy ilyen harceljárási gyakorlat folyt le Bécs közelében. Sohasem felejtem el, ülése 1939 január 17-én, kedden. 265 ma is fülembe cseng, amikor egy japán ezre­des, a katonai attasé odafordult egy elöljáró tábornokhoz és azt mondta: Ilyen harci eljá­rással nem lehet a világháborúba menni. Erre a mi tábornokunk kikelve magából így vála­szolt; Az osztrák-anagyar hadseregnek pati­nája van! (Mozgás.) Mire a japán ezredes azt felelte vissza: Ezt a patinát pedig maguk drága pénzzel fogják megfizetni. (Gzermann Antal: Vérrel fizettük meg! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A háború kitörése előtt, még a moz­gósítás előtt egy nappal egy másik harceljá­rási gyakorlatot láttam egy gyalogezred részé­ről, s itt a vezérlő tábornok azt kifogásolta, hogy a tartalék nem tart lépést. Mi ilyen harc­eljárással indultunk a világháborúba. S mi lett ennek az eredménye? (Egy hang a jobb­oldalon: Ott veszett a nemzet virága!) Ne­künk, akik az első naptól ott voltunk, látnunk kellett, hogy elesett a hadsereg színe-java. Mi történt! Előttünk az oroszok, amikor mi töme­get vártunk, el voltak szórva, mint a magyar égbolton a csillagok, mi pedig tömegben men­tünk. Magunktól kellett a helyes harci eljá­rást megtanulnunk. Mennyivel jobb lett volna, ha nem őrnagy-koromban, hanem hadnagy­korombain taníthattam volna meg huszárjaimat ennek a harci eljárásnak átvételére. (Ügy van! Ügy van!) Igen t. Ház! A hadfelszerelés tekintetében is van szerencséin egy rövid példával előállni. A háború előtt volt az osztrák-magyar hadse­regnek egy kiváló hadügyminisztere, aki tö­rődött a hadsereg felszerelésével. Ez volt né­hai Auffenberg Móric táborszernagy, a ko­morovai vezér, aki majdnem megcsinálta a má­sodik sedand csatát. Ez a kiváló vezér és had­ügyminiszter megrendelte a 30*5 centiméteres mozsarakat, de mert a parlament megkérdezése nélkül tette, felelősségre vonták. A vizsgálat azonban nem történt meg, hanem Damokles kardjaként lógott a feje fölött. Jött a világ­háború és — igen t. Ház — a történelem lapjai igazolják, hogy ezek a 30*5-esek egyengették a dicső német hadseregnek nyugaton a vár­rendszereken való áttörését. Ismételten mondom: e rövid példák nyo­mán ne méltóztassanak engem azzal vádolni, mintha én csúfságot akarnék űzni a régi osztrák-magyar hadseregből. En csak fel sze­retném hívni a jelenlegi Honvédelmi Tanács figyelmét arra a munkakörre és azokra a ta­pasztalatokra, amelyeket munkája végzésénél tekintetbe kell vennie. Egy másik érdekes része ennek a törvény­javaslatnak az, ahogyan a javaslat a levente­intézménnyel foglalkozik és az egész levente­kiképzést teljesen más alapokra helyezi. En innen, erről a helyről ebben az évben parla­menti felszólalásom alkalmával messzemenően foglalkoztam a levente intézménnyel. Előadtam tiszteletteljes kérésemet és íme, ezeket az elgon­dolásaimat most valósággal mind-mind meg­valósítva látom, merit, íme, le van döntve a válaszfal az egyes társadalmi rétegek között, amennyiben azt mondja ez a törvényjavaslat, hogy a haza szolgálatában mindenki egyforma. A honvédelmi miniszter úr az egyesített bizottságban a formaruha tekintetében bőkezű nek mutatkozott. Tisztelettel kérem erről a helyről a honvédelmi miniszter urat, hogy ezt a bőkezűséget fokozatosan a leventék lábbeli­jére is terjessze ki. Én ebben a tör vény javas­42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom