Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

88 Az országgyűlés képviselőházának 335 esetekre, hiszen, amikor elfogadom még magát a kisajátítást is, ez abszurdum lenne és önmagammal jutnék ellentmondásba. Bizonyos azonban, hogy a francia népfront kormánya a hadiipar egyes rétegeit kisajátította... (Malasits Géza: Hogyan kiabáltak akkor a kormánypárti újságok ökölnyi betűkkel!) Nem tartom fontosnak, hogy hogyan kiabáltak, mert az a bizonyos kiabálás eléggé szabályozott s irányított szokott lenni a sajtó minden égtáján. (Malasits Géza: Csak megállapítom!) Bizonyos azonban az, hogy a francia népfront kormánya által eszközölt kisajátításnál sincs olyan szigorú s igazságtalan szabály a kisajátítási ár megállapítására, mint ebben a törvényjavaslatban. (Malasits Géza: Pedig azt szocik csinálták') Beszédemnek s időmnek is a végére értem. A törvényjavaslat lényeges részei ellen sincs kifogásom. Azt egészeben elfogadnám az esetben, ha az általam kívánt, korrektívumok megértésre és meghallgatásra találnak. Mentalitásunk, gondolkozásunk, eszmemenetelünk s életszemléletünk között lényegileg nincs semmi különbség. Ha egyetértünk abban, hogy szeszmonopóliumot kell bevezetni, ha álláspontunk, hogy meg kell váltani az ipari szeszgyárakat, hogy az ipari szeszgyárak megváltására szükség van a mezőgazdasági termelés érdekében, hozzájárulok. Mindent csináljunk azonban olyan módon és olyan formában, hogy ezzel ne okozzunk nagyobb igazságtalanságot, mint előnyt. Az egyesek szeszháborúból, amelynek legnagyobb lövedéke ez a törvényjavaslat, végeredményben megbénultan s vagyonikig megromlottan kerülnek ki, de nem szabad tönkremenniök. Ne bénítsuk meg a városok szociális békéjét, szociális egyensúlyát, közgazdasági biztonságát se. Ne ártsunk azoknak a szempontoknak, amelyek a mezőgazdaság és a falu népének feltétlenül tiszteletben tartandó és feltétlenül előmozdítandó érdekei mellett is kell, hogy a város javára figyelembe jöjjenek. Üj utakon se sértsük a törvényt, jogot és igazságot. Azt szeretném, ha a csekély nüanszbeli eltéréseknek kiküszöbölésével a t- Ház jobboldalával nemcsak az alapvető principiumokban, hanem a részletekben is egyetértve azt mondhatnám, hogy a törvényjavaslatot általánosságban már el tudom fogadni. (Elénk helyeslés a középen.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: vitéz báró Roszner István! Elnök: vitéz báró Boszner István képviselő urat illeti a szó. vitéz báró Roszner István: T. Ház! A magyar földnek van egy problémája, amely már sűrűn foglalkoztatta a Házat és ez a népesség eltartásának problémája. Vannak vidékek, ahol a népesség túlsűrűn lakik, vannak vidékek, ahol túlritkán lakik és a ritkán lakott vidékek kimondottan mezőgazdasági vidékek, mégpedig külterjes mezőgazdasági vidékek. A mezőgazdaság őskorában a gazdálkodás azzal kezdődött, hogy a gazda csak annyit termelt, amennyi neki kellett, nem volt se munkaerő, sem pedig az a bizonyos, piac, amely mezőgazdasági termelés nélkül mezőgazdasági cikkeket fogyasztott volna. A termelés fokozatos átalakulását az emberiség szaporodása hozta magával, a mezőgazdaság átalakult, piacra is kezdett termelni, de a piaci termelés és a vele járó mezőgazdaságig intenzívitás nem tartott lépést az emberiség szaporodásával és akkor jött az ipar, amely felvette az emberiség felesillése 1938 június 23-án, csütörtökön. legének egy részét és mivel a technika fejlődésével az ipar fokozatosan áttért a mind intenzívebb gépi munkára, az emberi szaporulat elhelyezése újabb problémát okozott, de szerencsére akkor nyíltak meg a tengerentúli államoknak gazdag és dús keresetet ígérő területei s kárpótlást nyújtottak. A háború előtt nem okozott a magyar mezőgazdaság különös problémát, hiszen zárt vámterületünk volt, melyen belül mindent lehetett értékesíteni és alapjában véve egészen mindegy volt, hogy mit termeltünk, mindennek megvolt az ára és megvolt a piaca. Azáltal pedig, hogy megvolt a Ikivándorlási] lehetőség és volt bizonyos ipari prosperitás, a munkanélküliség kérdése sem játszott árháború előtt még szerepet. Ellenben rendkívül megváltozott a helyzet a háború után. Magyarország mezőgazdasági exportáltammá vált, a technikailag mind •magasabb fokon álló ipar terjedése ellenére is Csak mérsékelt számú embert tudott felvenni és ezért az agrárpolitikának kellett foglalkoznia azzal a gondolattal, hogy segítségképpen miként lehetne a föld népességeltartó képességét fokozni. Természetes, hogy a fokozás egyedüli módja a magasabb kultúra, az intenzív talajművelés. A mezőgazdaság őskorában, sőt még később is a nyerstermény előállítása és értékesítése volt a cél, később a kultúra fejlődésével a gazda tejből vajat és sajtot gyártott, mert a vaj és sajt egyrészt eláll óbb s másrészt jobban szállítható is, mint a tej. Később a piac igényének megfelelően a marhát már nem adta el soványan, hanem hizlalt állapotban és a talajművelésnek és gazdálkodásnak egyik következő etapja volt. amikor az ipar bevonult a mezőgazdaságba. Bevonult, mint malom, mint sörgyár, mint malátagyár, mint élesztőgyár, szeszgyár. A technika fejlődése azonban magával hozta azt, — és ehhez hozzájárult a piac igénye a minőség iránt is — hogy sem a imalom, sem a sörgyár, sem az élesztőgyár nem tudták (megállni helyüket a mezőgazdaságban és az összes mezőgazdasági iparokból más nem maradt meg, mint a mezőgazdasági szeszgyártás. A szeszgyártás a múlt század végén lendült nálunk fel. Ennek a századnak elején pedig a szesz mind nagyobb értékű lett azáltal, hogy a technikában, az iparban igen sok helyen kezdték alkalmazni és ekkor jöttek az ipari szeszgyárak, amelyek ezt a nagy keresletet és sok lehetőséget felhasználva letelepültek és olyan nyersanyagokból, amelyek magasabb keményítő értékkel bírtak s szállíthatóságuk is nagy volt, gyártották a szeszt. Ezek tehát olyan gyárak voltak, amelyeknek közgazdasági jelentőségük egészen addig a pillanatig megvolt, amíg a szeszből Magyarországon nem volt felesleg. Es van itt még egy körülmény. Meevott a jelentőségük egészen addig, amíg a mezőgazdaságnak mindegy volt az, hogy a krumplit mint krumolit, vagy mint disznót, vagy mint szeszt értékesíti, mert. a mezőffazdasáer a krumplinak ezt a három értékesítési módiát ismeri csak. Ott, ahol a viszonyok külterjesek, ahol a krumpli iránt általános a kereslet, — mint annakidején a monarchiában volt — könnyű az elhelyezési lehetőség, s ilyen esetekben a krumplit nemesíteni nem kell. De már Amerikában például a krumpli bevezetése csak úgy vált lehetővé, hoery — mint az amerikai mondja — lábon küldték az állomásra, — azaz feletették a disznóval. Következő etapja volt a gazdálkodásnak a