Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

Az országgyűlés képviselőházának 33ö. fel, de erkölcsileg annál kevésbbé — először is azért, mert ez az érdekszövetkezet 10—15 vagy 20 év leforgása alatt több mint 60 millió pengő vagyonhoz jutott. Ezt Petro Kálmán képviselőtársunk állapította meg, akinek alaposságában és kiváló szaktudásában sem okom sem jogom nincs kételkedni. Egyébként, amikor 1935-ben a bor törvény javaslat tárgyalása alkalmával felvetődött ez a kérdés és egyesek tagadták, hogy olyan nagy jövedelme lett volna a szeszkartelnek, (Némethy Vilmos: A pártkasszának tudott adni! — Mozgás jobb felől.) maga a Bor telm élők Országos Egyesülete vizsgálta meg a kérdést és megállapította, hogy az ipari szeszgyárak a cukorgyáraknak a melaszért métermázsánként 6 pengőt adtak, a szesz előállítási költsége 32 '31 pengőt tett ki és az 1925/26-os termelési évtől az 1934/35-ös termelési évig összesen 1,057.740 hektoliter szeszt termeltek, amelynek átlagára 65'70 pengőt tett ki. Ha ebből az ipari szeszgyárak részéről kifizetett átlagárból levonjuk a megállapított 32 '31 pengős előállítási költséget, akkor hektoliterenként 33'40 pengős többletbevétel mutatkozik; ha ezt megszorozzuk 1,057.740-nel, akkor kitűnik, hogy 33,326.516 pengőt tett ki az az összeg, amely tiszta nyereségként könyvelhető el a szeszgyárak javára. Ehhez a bevételhez hozzájárul még a finomítási, a dehidrálási díj stb., amely bőven fedezi a költségeket, a rezsit, úgyhogy az a 60 millió, amelyet Petro képviselőtársam annakidején felemlített, azt hiszem, nem túlzott, nem fantasztikus összeg, amikor a szeszgyárak horribilis jövedelméről beszélünk. Amikor a szeszgyárak ilyen horribilis jövedelmeket vágtak zsebre, akkor a mezőgazdasági érdekeltek milliókat fizettek a szőlőterület fenntartására. De nem kártalanítanám én — erkölcsi szempontból — ezt az érdekszövetke^'3íet azért sem, mert ezek erre a horribilis jövedelemre abban az időben tettek szert, amikor a legnagyobb volt a nyomor az országban, a háború utáni nyomorkorszakban, amikor itt százezrek, milliók éheztek, amikor a gyermekek tízezrei elsenyvedtek, elpusztultak, a nélkül, hogy ezeknek a kartelhatalmasságoknak eszükbe jutott volna a pusztuló magyar fajon segíteni és legalább morzsákkal hozzájárulni a társadalom megsegítéséhez. {Igaz! Ugy van! a jobboldalon. — Schmidt Lajos: Igaza van!) Teljesen igazat adok a gazdaközönségnek abban is, amikor azt kívánja, hogy vegyék el a szeszgyáraktól az élesztőgyártást is. Hiszen ez, úgy tudom, mindössze két érdekeltség kezében van és ez is milliókat jövedelmez. Meg vagyok arról győződve, hogy a t. kormány, illetőleg a t. pénzügyminiszter úr meg fogja txilálni a helyes utat és módot arra nézve, hogy majd ezt a kérdést is szerencsésen megoldja. A szeszgyárak tehát, amint ez minden kétséget kizáróan megállapítható, a nemzettől óriási és indokolatlan ajándékot kaptak hosszú évtizedeken keresztül. Ennek segítségével óriási befolyásra, óriási hatalomra, mondhatnám diktatórikus hatalomra tettek szert Tudvalevőleg a Károlyi Gyula-féle kormány földmívelésügyi miniszterét is ők buktatták meg, mert ő merte cirkulusaikat zavarni és akart valamit tenni, hogy ezt a társadalmat kiszabadítsa a szeszkartelneki nevezett polip ezer szívótálcával ellátott karjainak öleléséből. (Ügy van! Úgy van! Helyeslés jobb felől.) Néhai Gömbös Gyula miniszterelnök és Darányi Kálmán akkori földmívelésügyi miniszter újból megindította az offenzívát a szeszülése 1938 június 23-án, csütörtökön. 63 kartelnek nevezett moloch ellen. — leghelyesebb, ha így fejezem foi magamat — amely közben közel egymillió szőlőmunkás rendes megélhetését veszélyeztette. (Schmidt Lajos: Fellner tegnapi meglógott, azóta nem lehet látni! — Derültség.) De a kartelnek még mindig^ sikerült akkoriban kivételes helyzetét biztosítania, habár már néhai Korányi Frigyes is megállapította a következőket (olvassa): »A szeszipar, amely tisztán mezőgazdasági ipar, egyike azoknak az iparoknak, amelyekkel az ország gazdasági újjáépítését meg lehet alapozni.« De ez. is csak, megállapítás volt, a szavakat tettek nem követték s végre az Imrédykormánynalk kellet ti jönnie, amely rendet mert teremteni a magyar szesztermelés dzsungelében. Talán nem lesz érdektelen, ha én itt rámutatok a leggazdagabb és legnagyobb szeszgyárak financiális helyzetére. Ezek között mint legnagyobbak között szerepelheti a Gschwindtféte szesz-, likőr-, élesztő- és rumgyár. Tehát neki nem elég a szeszgyártás, neki kell élesztőgyártás, likőr- és rumgyártás. De vagyonokat keres a vállalat még konzerv gyártáson is. Bankíérdekeltségei vannak és az ingatlanok egész sora felett rendelkezik. Azért hozom fel ezeket, t.* Ház, hogy rámutassak erre az igazságtalan vagyon- és jövedelemmegoszlásra, amely ezt az országot valósággá^ a fény- és árnyországává züllesztette le, amin — hiszem és remélem — ez a kormány most már feltétlenül segíteni fog. (Schmidt Lajos: Fog is!) A másik igen nagy szeszgyár talán a legnagyobb és leghatalmasabb, mondhatnám a szeszgyárak nagyágyúja a Leipziger-féle szeszgyár, amely a Fellner-család kizárólagos tulajdona. (Haám Artúr: Jönnek az árják!i) A vállalat alaptőkéje —• ez körülbelül másfél év előtti adat — körülbelül 7 millió pengő, tőketartaléka 4"5 millió, ár csökkenési tártai ékalao ja 13 millió pengő. Jövedelmeként mindössze félmillió pengőt mutat ki. Fellneréknek a szeszgyártáson kívül cukorgyáruk is van, a Kereskedelmi! Banknál is van érdekeltségük, évenkiént súlyos százezreket kapnak az élesztőkarteltől és egyéb érdekeltségektől, amelyeket most nem akarok felsorolni. Kérdem tehát, amikor érdekeltségek ilyen haszonhoz jutottak, kell-e itt még »kártalanításról« beszélni? A miniszter úr bizonyára jolbban tudja, meg kellett-e ezt tenni vagy nem, nem avatkozom bele, teljesen megnyugszom abban, amit tesz, belőlem csak egy bizonyos érzéis beszél, mert itt kell hogy minden jóérzésű ember averzióval viseltessék azokkal szemben, akik ebben az országban soha semmit áldozni a hazáért és nemzetért nem akartak. T. Ház! A pénzügyminiszter úr hét pontban állapította ímeg azokat a szempontokat, amelyeket a szeszkérdés megoldásánál tekintetbe kell vennünk. Az első az ipari szeszgyárak visszaszorítása. Ez megtörtént. A második a mezőgazdasági termelési lehetőségek emelése" Minden reményünk megvan arra, hogy ez is meg fog történni. A harmadik a mezőgazdasági szeszgyártás rentabilitásának biztosítása. Matol csy t. képviselőtársunk aggályát f fejezte ki ezekkel a mezőgazdiasági szeszgyárakkal szemben. Azt az aggályát fejezte ki, hogy itt ugyanazok a hibák fognak előfordulni, ugyanazokkal az anomáliákkal fogunk a jövőben 1 találkozni, amilyen anomáliákkal, hibákkal