Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-335
54 Az országgyűlés képviselőházának 33b szerint valaminek állítólag forgalmi vagy tényleges áron alul való kisajátítása csak a zsidó nagykapitalizmus iránt méltánytalanság, ami — mint mondani szokták — határos a bolsevizmussal, de ha kisebb emberek millióit éri sérelem, ez rendesen nemzetgazdasági érdek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha most ennek az előbb említett érdekeltségnek azt az állítását taglalom, hogy a magántulajdon alapján álló társadalmi rendben csak a tényleges forgalmi értéknek megfelelő értéket lehet, vagy szabad kisajátítani, akkor kérdem, nem lát-e itt az egész Ház a közelmúlt hosszú éveire visszamenőleg bizonyos — az államkincstárt ért — adómegrövidítést? Mert hiszen nyilvánvaló, hogy. hosszú éveken keresztül nem adóztak vagyonuknak megfelelőleg, ha a mérleg szerinti megváltási összeget nehezményezik és ha azt a bolsevizmus módszereit súroló tendenciának tartják. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én nagyon szeretném, ha összegszerűleg megneveznék ezek az ipari érdekeltségek azt a sérelmet, vagy méltánytalanságot, mely őket a megváltás folytán éri, hogy a pénzügyi hatóságoknak módjában legyen betekinteni régi adóvallomásaikba, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) és a sérelmet, amely az egész közönséget érte, és amely r így most nyilvánvalóvá vált, megfelelő módon és a fennálló törvényes kereteken belül az adóeltitkolást megfelelő bírsággal is orvosolhassa. A gazdasági élet szerintük azonnal idegesen reagál minden intézkedésre. Pedig ezek az intézkedések csak a nagyipari kapitalizmus kinövéseit igyekeznek — szerintem ezideig nagyon enyhe formában — lenyesegetni. Ilyen idegesség volt az 1938 :XV. te. megalkotásánál is, így van ez most állítólag ennél a törvényjavaslatnál, amelyet, remélem, dacára az idegességnek, követni fog több hasonló, a köz érdekeit szolgáló javaslat. (Helyeslés a jobboldalon.) Az idegességet, amelyet egyes nagyipari köröknél a törvényjavaslat kisajátítási és kártalanítási rendelkezései folytán tapasztalunk, csak egyképpen lehet orvosolni: becsületesen kell adóvallomást tenni egyrészt, w;gv van! a jobboldalon.) másrészt pedig az ipari cikkek árait a tényleges előállítási költség és a tisztességes polgári haszon figyelembevételével kell megállapítani, hogy ezáltal megszűnjék a mezőgazdasági népességet sújtó agrárolló. Mert én igenis azt állítom, hogy a magyar agrárlakosság nem iparellenes, hanem az animózitása azoknak a nagyipari érdekeltségeknek szól, amelyek a mai agrárollót megteremtették. (Haám Artúr: Kétszáz ember szolgálatában áll az egész ország! — Ügy van! a jobboldalon.) Természetesen fel szokták hívni figyelmünket precedens alkotásokra is. Ezt tette Gratz Gusztáv t. képviselőtársam is, mondván, hogy ne teremtsünk precedenst, mert ez a precedens veszélyes lehet, mivel az ilyen — szerinte — méltánytalan és értékeiben helytelen kisajátítási és megváltási ár a jövőben más érdekeltségeket is érhet. Méltóztassék megengedni, hogy kijelentsem, hogy én ezt a beállítást nem fogadhatom el. Itt különösen arra kell figyelemmel lennünk, hogy az árdifferenciálás elmaradása miatt az ipari szeszgyárak hosszú éveken keresztül olyan jövedelemelőnyhöz jutottak, hogy berendezésük legnagyobb részét ezzel a jövedelemelőnnyel már régen teljes mértékben amortizálták. (Ügy van! a jobboldalon.) Köztudomású, hogy a ülése 1938 június %3-án, csütörtökön. szesznyersanyag alapárai közül a legolcsóbb a cukorüledék, a melasz volt. Ez a különbözet az elmúlt évek átlagában körülbelül 10 pengő nyersanyagérték-különbözetet tett ki a melasz javára abszolút hekfbliterenkint Az ipari szeszgyárak körülbelül 47.000 vágón melasszal többet dolgoztak fel, mint a mezőgazdaságiak. Ha tehát igaz is az, amit az ipari szeszgyárak oly sokszor hangoztanak, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak sem fizettek rá a termelésre az ipari szeszgyárak működése és az Országos Szeszértékesítő — szerintük — nagyszerű üzleti tevékenysége folytán, akkor, ha még a termelési költségeket — amit én nensensnek tartok — mindkét üzemnél egyiormánaK is venném fel, az ipari szeszgyárai így is egy különleges, a 17 év alatt 14—15 millió pengőt kitevő különleges, a mezőgazdaságiakat meghaladó haszonra, nyereségre tettek szert a Hegedüs-féle törvény helytelen intézkedése folytán. Ez a különleges jövedelmi többlet a nagyobb ipari üzemek egyéb olcsóbb termelési tényezőinek figyelembevételével — amire Máriássy Mihály t. képviselőtársam oly szakszerűen mutatott rá tegnap — legalább is 30—40 milliót tett ki az elmúlt 17 év alatt. így tehát jogtalannak, igazságtalannak, méltányalánnak tartani a kisajátításra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet. Nézetem szerint ez nemhogy igazságtalan volna, hanem meg nem érdemelten méltányos, és hogy ebben precedens alkotását látni nem lehet s hogy ezzel fenyegetőzni tökéletesen felesleges, azt hiszem, az elmondottak eléggé bizonyítják. (Úgy van! Ügp van! jobbfelől.) Mélyen t. Kép viselőiház ! öröiimmel üdvözlöm a törvényjavaslatot azért is, mert amint már említettem, az 1935-lben megalkotott bortörvénnyel és ia napokban tárgyalásira kerülő hegyközségi törvénnyel együtt, úgy gondolom eredményesen vélheti fel a küzdelmet a kormány az évek óta tartó boa-válsággal szemben. Tévedés volna azt hinni, hogy az 1"4 filléres imaliganfofconkinti borár, amelyet a 25.000 hektoliter egyes termelési időszakonkinti -szeszkeret beváltási áraként állapít meg a javaslat, állandóan ilyen alacsonyra rögzítené a boráraikat; sőt ha mindig gondoskodás történik arról, hogy el vonassanak azok a készletek, amelyek a borárakat nyomják, iákkor biztos remény van arra, hogy egy olyan borár fog^ kialakulni, amelynek a mezőigazdasági napszám nagyságánajk^ kialakulása szempontjából is óriási jelentősége van. A 370.000 holdat kitevő szőlő megmunkálására évenkint körülbelül 37—44 millió munkanap szükséges, azoknak a keresőknek száma pedig, akük kizárólag — hangsúlyozom kizárólag — szőlőtermelésből élnek, 100.000— 150.000 főre tehető és miután 100 keresőre 121 eltartott esik, tehát azoknak száma, akiknek létalapja kizárólag a .szőlő- és bortermelés, 250.000—300.000 lelket tehet 'ki; de hogy m egész gazdatársadalom mennyire van érdekelve a szőlőtermelésben, errevonatkozólag meg kell említenem, hogy a legutóbbi statisztika saerint 493.000 volt a szőlőtulajdonosok száma, ebből az 5 holdon aluli birtokosok száma 490.000 volt. Akkor azonban, amikor a szőlő- és bortermelés egész értéke a legutóbbi 10 év átlagában 71 millió pengőt tett ki, de voltaik évek, amikor a szőlő- és iboTtermelés egész évi értéke nem volt több, mint 40—42 millió pengő, könnyen ki' lehet számítani, hogy mennyi eshetett ebből r:ap~zimbérre, ha akár a munkaadó kénytelen