Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

34 Az országgyűlés képviselőházának szeszgyárak a múltban nagyobb mennyiségben főztek szeszt cukorrépából, mint melaszból. Ez is csak olyan féligazság, amely a megtévesz­tésre rendkívül alkalmas, de a komoly és tár­gyilagos kritikát semmi körülmények között sem állja meg. A helyzet ugyanis az, hogy az 1936/37. termelési évben 7666 vágón cukorrépá­ból és csak 2249 vágón melaszból főztek szeszt, de 1935/36-ban csak 2018 vágón cukorrépából és 2496 vágón melaszból főztek szeszt; és ha visz szamegyünk néhány évvel korábbra, például az 1930/31. és az 1931/32. évekre, akkor azt lát­juk, hogy 1930/31-ben 497 vágón cukorrépát s ezzel szemben 4070 vágón melaszt használtak fel szeszfőzésre, 1931/32-ben pedig 321 vágón szeszgyártásra felhasznált cukorrépával szem­ben 3170 vágón ilyen célra felhasznált melasz áll. Azt hiszem, ennél eklatánsabb bizonyíté­kokra valóban nincs szükség annak igazolá­sára, hogy az ipari szeszgyártás nem volt haj­landó áldozatot hozni a magyar mezőgazda­ságért és a közért: egyedüli célja a minél na­gyobb haszon biztosítása volt és nem volt haj­landó semmi közösséget vállalni a magyar föld­del és az azon dolgozó tömegekkel, amint ezt ezek a teljesen hiteles adatok bizonyítják. T. Ház! Nemcsak a szó betűszerinti értel­mében vett mezőgazdasággal, tehát a szántó­földdel van a legszorosabb összefüggésben a szeszgyártás, hanem a szőlő- és gyümölcster­meléssel is, mert ezeknek rendkívül fontos, majdnem elengedhetetlenül fontos mellékága. Nagy termés esetén a szeszgyártásnak a mező­gazdasági, respektive a szőlő- és gyümölcster­melési szeszfőzdékkel való legszorosabb össze; kapcsolásával lehet csak szerintem elkerülni azt, hogy a borárak ne zuhanjanak katasztro­fálisan, mint a múltban és bá.r kétségtelen, hogy egyedül ezen az úton a magyar bor problémáját megoldani nem lehet, minden­esetre ez a korolláriuma ennek a kérdésnek és hozzátartozik a borkérdés megoldásához ez is. E tekintetben tiszteletteljes kéréssel akarok fordulni a pénzügyminiszter úrhoz: legyen szí­ves megfontolás tárgyává tenni az úgyneve­zett kisüstön főtt szesz, a pálinkafőzdékben előállított szesz adójának további mérséklését. Nem hiszem, hogy ez a mérséklés számottevően befolyásolhatná a kincstár bevételét, viszont vegyük tekintetbe azt, hogy ez a kérdés igen nagy tömeget érint közelről s annak az egyes kisembernek ez talán nem is túlnagy, de az ő ré­szére számottevő adómérséklés rendkívül jól esnék. T. Képviselőház! Készséggel elismerem azt, hogy elméletileg talán lehetett volna máskép­pen is megoldani ezt a kérdést, mint az egyed­árusítási rendszerinek, a monopóliumnak beve­zetésével, de ugyanakkor le kell szögezni azt is, hogy ennek a megoldási rendszernek, en­nek a monopóliumrendszernek egy nem leki­csinylendő eredménye van, mégpedig az, hogy szorosabban, biztosabban tette be az ajtót, amelyen keresztül ez az áldatlan múlt vissza­térhetne a magyar közgazdasági életbe. E te­kintetben, bár a javaslatot teljes egészében jónak tartom, — és így tartom jónak — to­vábbmenteim volna: a 10.000 hektoliterein alul termelő szeszgyárakat is imperative kisajátí­tottam volna. De ha ez már nem történt meg, nagyon kérem a miniszter urat, hogy a javas­latban e tekintetben rendelkezésére álló joggal éljen és a határidő lejárta előtt nyúljon ott is ehhez a kisajátítási joghoz. Nem lehet hivat­kozni arra, hogy például egyes ilyen kisebb ipari szeszgyárak össze vannak építve más 33h. ülése 1938 június 22-én, szerdán, gyárakkal, pl. ecetgyárral, vagy élesztőgyárral. Ez lehetséges. De akinek élesztőgyára van és szeszre van szüksége hozzá, ha kisajátítják a szesztermelési lehetőséget s nem fog ott kon­tingenst kapni, senki sem fogja megakad« lyozni az illető élesztőgyárost, hogy a szeszt megvegye. Ebből a megvett szeszből éppen úgy fog élesztőt gyárthatni, mint az ő kis gyárában előállított szeszből. Mind a bizottsági tárgyalás során, mind itt, a plénumban elhangzott felszólalásokon végighúzódott az, hogy egyesek valóban dicsé­retes módon fejtették ki aggodalmaikat a kis­emberek sorsát illetően. Tisztelettel bátor va­gyok ehhez megjegyezni azt, hogy ha csak azok védenék ezeket a kisembereket, akik most egyszerre annyira aggódnak értük, akkor való­ban reménytelen volna ezeknek a kisemberek­nek helyzete. Bízom abban és meggyőződésem az, hogy a kormányban sokkal nagyobb a szo­ciális érzék, sokkal nagyobb az e kisemberek érdekében való áldozatkészség, mint azokban, akik most a kisemberek védelmének jeligéje alatt egy pár ipari szeszgyáros érdekében hor­dozzák körül a véres kardot az országban. (Andaházi-Kasnya Béla: Úgy van! Ez törté­nik! Lehet szépíteni, de a valóság ez!) T. Ház! A leghevesebb támadás érte ezt a javaslatot a bizottsági tárgyalás során — ha jól emlékszem — a 23. § miatt, amely a kisajá­títást tárgyalja. Az én véleményem szerint — és azt hiszem, ez a Ház túlnyomó többségének véleménye — a kisajátításnak ez a módja igenis helyes és határozott, megingathatatlan erkölcsi alappal rendelkezik azért, mert alapul vette a kisajátítást szenvedőknek saját értéke­lését. Semmi igazságtalanság nem történik, annál kevésbbé, mert hiszen ezek az ipari szeszgyárak invesztíciójukat már régesrégen leírták és ezenfelül hatalmas vagyonokra tet­tek szert éppen a nekik juttatott nemzeti aján­dékok révén. Legyen ez a javaslat és ennekA szelleme irány jelző, útmutató a magyar ípoli­tikában, vegye sorra a kormány mindazokat az inaráeakat és vállalkozásokat, amelyek a köz érdekével ellentétes működést fejtenek ki, és amilyen bátor kézzel vágta le ez a javaslat 1 gazdasági életünk hidrájának egyik fejét> ugyanolyan bátorsággal nyúljon a kormány a többi kérdéshez, amely hasonló megoldásra vár, és haladjon tovább ezen az úton, amelyen még rendkívül sok a tennivaló. Oldja meg a kormány ezeknek az elveknek, ennek a szel­lemnek szem előtt tartásával a széntermelés megoldatlan problémáját, a cukorgyártás kér­dését, a villamos energiaüzemek kérdését és a biztosítás kérdését. Oldja meg ugyanilyen el­vek alapján, mint aminőket ebben a törvény­javaslatban fektetett le. Kérem, hogy ezen az úton menjen tovább a kormány, tekintet nélkül arra, hogy egyesek ezért támadni fogják, — s nem önzetlenül fogják támadni — mert állítom, hogy az ilyen javaslatok, az ilyen törvények a legszilárdabb pillérei egy egészségesebb és boldogabb ma­gyar jövendőnek. A költségvetés multévi vitája során elmon­dott beszédemben, amikor ezzel a problémával foglalkoztam, megjegyeztem, hogy erőpróbája lesz ez a javaslat annak, hogy ebben az or­szágban az államhatalom, a kormány-e az ero­sebb, vagy pedig néhány iiptari szeszgyáros. Tekintve, hogy e javaslatban erre minden te­kintetben és félreértést kizáró módon kielégítő választ látok és tekintve, hogy ezt a javasla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom