Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

Az országgyűlés képviselőházának Esztergályos János jegyző: Gróf Károlyi Viktor! Gr. Károlyi Viktor: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő javaslatot nemcsak azért fogadom el, mert egy régóta vajúdó kérdést végrevalahára közmegnyugvásra old meg, banem azért is, mert ebben a javaslatban olyan kormányzati intenciót, olyan kormányzati irányzatot látok, mely a magyar gazdasági élet több más területén is alkalmazást nyerhet a jövőben. Hogy a kérdést helyesen tudjuk megítéjni, hogy méltányolni és objektív bírálat tárgyáva tudjuk tenni a kormánynak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját és tevékenységét, talán nem indokolatlan, ha visszatekintünk ennek az áldatlan, de most megnyugvásra kerülő kérdésnek a múltjára. Mindnyájan tudjuk, hogy nem évek, de évtizedek vajúdó problémája volt ez. Kormányok programmjában és kormányok fogyatékában szerepelt ez a probléma. Kormányok jöttek és mentek, miniszterelnökök programmbeszédeiben találkoztunk vele és ezt a programmot átvették egymásután sorozatosan a kormányok. Az egész szőlő- és mezőgazdasági szeszgyártás érdekeltsége egyöntetűen kívánta ennek . a problémának megolását. De nemcsak ezen érdekképviselet, hanem merem mondani, a magyar törvényhozó testület egyik fórumia, a képviselőház is pártkülönbség nélkül arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt a kérdést mielőbb meg kell oldani. Joggal felvetődik a kérdés, mekkora és milyen sötét hatalmak tologathatták a kulisszákat, hogy ezen egyhangú kívánság dacára, évtizedeken keresztül hajótörést szenvedett a kormányoknak ezen Programm ja? De nemcsak nem lehetett megvalósítani ezt a kérdést, nemcsak nem kerülhetett még csak komoly tárgyalás stádiumába sem ez a probléma, hanem a publicitást sem kapta fmeg. Nem volt az az újság, — és e tekintetben mindegy volt, kormánypárti, vagy ellenzéki, jobboldali vagy baloldali volt-e^ az a lap — amely mert vagy akart volna írni erről. Az idők változásával és a parancsoló szükségességnek engedve, többízben volt kénytelen az államhatalom — a kormány és a törvényhozás — a magántulajdon elvébe belenyúlni. Bárhogy változtak is azonban az idők, bárhogy változtak is az idők folyamán a kormányok, az ipari szeszdinasztiák érdekei változatlanul szentek és sérthetetlenek maradtak. Ezek az ipari szeszesek mondhatnám egy államilag szabadalmazott noli me tangere címti cégtáblát akasztottak ki üzemeik elé és cinikusan lemosolyogtak mindenkit, aki ennek a problémának megoldására törekpdett. Szembe lehetett állítani ebben az országban a társadalom egyes rétegeit egvmással, hónapokon keresztül büntetlenül lehetett á magyar föld népét a földbirtokososztály eHen uszítani és lázítani, azonban a falukutatásnak az a része, amely a magyar paraszt sorsát anyuyira szívén viselte, vajíon miért nem foglalkozott ugyanakkor ezekkel az ipari hitbizományokkal

1

? Az ipari szeszgyártulajdonosoknak ez a Patrimoniums sérthetetlen maradt, elhallgatták, és bármilyen próbálkozás történt is hosszú évtizedeken keresztül, sohasem tudta célját elérni. Bárkit, a társadalom bármely rétegét vagy egyedét mes: lehetett itt vádolni a szociális érzék hiányával, nyugodtan tagadásba lehetett venni más vagyonának 33k. ülése 1938 június 22-én, szerdán. 33 létjogosultságát, de annak a néhány ipari szeszesnek érdeke továbbra is szent és sérthetetlen maradt. T. Képviselőház! Ilyen előzmények után következett el 1937 májusa, amikor az országgyűlés képviselőháza utasította az akkori kormányt, hogy még abban <a naptári esztendőben, vagyis az 1937. év folyamán hozzon a Ház elé javaslatot, amely a hirhedt Hegedüsféle törvényt, az 1921 : XLI. törvénycikket meg változtatja és az egész szeszgyártást a mező gazdaság, a szőlőtermelés és az őstermelés szolgálatába állítja. Mindenki várta, hogy végre megolodódik ez az áldatlan probléma és bár a házhatározatban kimondott terminust nem tartották be, mégis 1938 januárjában napvilágot látott egy úgynevezett előadói tervezet, amelyre azonban — ha enyhe kritikát is akar az ember gyakorolni — a legjobb akarattal is csak azt lehetett mondani: parturiunt montes, nascetur ridiculus mus, mert ezért a tervezetért nem volt érdemes harcolni. Ez a tervezet az őstermelő érdekeltségek részéről abszolúte elfogadhatatlan volt, megindultak tehát a tárgyalások, az ankétok. amelyek azokban természetesen eredménytelenek és meddőek marad tak, az ipari szeszesek merev hajthatatlansága és nem egy esetben prepotens elutasító magatartása miatt. Elismerés illeti meg azokat a férfiakat, akik kezükbe vették ennek a problémának meglő dását és félretolva minden ne hézséget és akadályt, bátor kézzel hozzá tudtak nyúlni ehhez a kérdéshez és lenyesték a magyar gazdasági élet tölgyfájáról ezt a kár tékony fagyöngyöt: Darányi Kálmán volt miniszterelnök urat, Fabinyi volt pénzügyminiszter urat. Imrédy miniszterelnök urat és Sztranyavszky Sándor földmívelésügyi miniszter urat. T. Ház! Tudóim hogy vannak olyanok, — a bizottságban is kifejezést adtak egyesek ennek a felfogásuknak — akik ebben a kérdésben a közérdeket nem tudják^ felfedezni és csak ellentétes érdekű érdekeltségek harcát lát ják az egész problémában. Igyekezni fogok ezt a felületességből származó tévhitet eloszlatni. Lehet, hogy ez nem fog nekem sem sikerülni, mint ahogy nem sikerült olyanoknak, akik erre hivatottabbak. mint én. Tudjuk jól, hogy ennek a nemzetnek körüliéiül 60%-a él közvetlenül a mezőgazdaságból, állítom azonban, hogy további 20—25% közvetve ugyancsak mezőgazdaságból él s ha a mezőgazdaság prosperál, ennek a közvetve érintett tömegnek is jól megy a dolga, a mezőgazdaság rossz helyzete pedig- ezeknek is sivár helyzetet jelent. Nem lehet vitás, hogy a szesz gyártás par excellence mezőgazdasági ipar és én. őszintén szólva, nem tudnék hamarjában még egy ipart mondani, amely ilyen mélyen és ilyen egészségesen gyökereznék a magyar földben-. A szeszipar szorosan összefügg a földdel, intenzívebbé teszi annak megművelését, a gazdálkodást, nagyobb állattenyésztést tesz lehetővé és ezáltal a. föld javítását és a termőképesség fokozását mozdítja elő. Az ipari szeszgyárak ezzel szemben tanúbizonyságát ad ták annak, hogy ellentétben az érdekükben most elhangzott beszédekkel, kizárólag a nyerészkedést tűzték ki célul maguk elé és külföldről importált áruból, cukorüledékből főztek szeszt akkor is, amikor itt bent a mezőgazdaság a legnagyobb gondokkal küzködött, mert a cukorrépát és a burgonyát nem tudta rentábilisan értékesíteni. T. Ház! Hivatkoztak arra, hogy az ipari