Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

Az országgyűlés képviselőházának áruság intézményéért, amelyet ez a törvényjavaslat bevezet. Viszont készséggel elismerem, hogy ezek az aggályok nem olyan természetűek, hogy a szeszegyedárúság elől egyáltalában el kellene zárkózni. Utóvégre elismerem, hogy azokat a feladatokat, amelyeket máig és még ma is egy magánrészvénytársaság intéz az állam teljes ellenőrzése mellett, egy állami szervezeten belül is el lehet végezni. Az én nézetem szerint cészerűbb volt az eddigi megoldás, viszont lesznek mások, akiknek nézete szerint talán célszerűbb az a megoldás, amelyet a kormány most választott. Én fenntartom a magam nézetét, de ebből nem akarok túl messzemenő következtetéseket levonni és őszinte szívből kívánom, hogy ezek az aggályok, amelyeket én a szeszmonopólium bevezetéséihez fűzök, ne váljanak, be és hogy a kormánynak tényleg sikerüljön — ami kétségkívül komoly szándéka — ezt a szeszmonopóüumot úgy megkonstruálni, úgy megalkotni, hogy ilyenféle nehézségek és ilyenféle bajok ne következzenek be. De elhibázottnak tartom a törvényjavaslat rendelkezéseit főleg azért is, mert ez a törvényjavaslat, egy tollvonással megszünteti, a magyar szesziparnak, a szesztermelessel foglalkozó gyáriparnak egész működését és mert azt tartom, hogy ezeknek az ipari szeszgyáraknak a megszűnése még mezőgazdasági szernpontoól, a mezőgazdasági termeles szempontjából sem leltétlenüi előnyös. Hivatkozhatom arra, hogy az utóbbi esztendőkben a szeszipar kereteseiben folytatott vitákban olyanok részéről is, akik a mezőgazdasági érdekek messzemenő figyelembe vétele mellett foglaltak állást, hallottunk olyan nyilatkozatokat, amelyek arra vallottak, nogy ok is szükségesnek tartják, hogy a mezőgazdasági szesztermelés érdekeinek fokozottabb felkarolása mellett azért bizonyos ipari gyárak is létezzenek és a szesznek nagyobb ipartelepeken való előállítására is mód nyíljék. Hiszen primitív rövidlátás volna — és én azt hiszem, az igen t. képviselőháznak egyetlenegy tagja sem esik ebbe a hibába — úgy fogni fel ezt a, kérdést, hogy ami az iparnak árt, az már eo ipso valami haszna a mezőgazdaságnak. Az én meggyőződésem szerint Magyarországon a mezőgazdasági problémákat sem fogjuk tudni soha másként megoldani, mint az iparfejlesztés fokozásával. Azoknak a sanyarú sorsban élő, milliókra menő exisztenciáknak a sorsát, akiknek egy magasabb társadalmi és gazdasági műveltségbe való átvezetése ennek az országnak létproblémája, amelynél fontosalbb nincs, nem tudjuk egyedül és kizárólag a földmívelés, a mezőgazdaság segítségével-megoldani, mert az nem tud annyi embernek, tisztességes megélhetést biztosítani. Itt feltétlenül szükséges az is, hogy ezeknek az emberekneiki egy részét átvezessük az iparba, amint az eddig is megtörtént, ebben a tekintetben pedig természetesen elsősorban az az ipar jön tekintetbe, amely a mezőgazdasághoz a legközelebb áll: a mezőgazdasági ipar. Ebben a tekintetben azok a programmok, amelyeket a kormány igen t. tagját elsősorban a miniszterelnök úr és maga a pénzügyminiszter úr is előadott itt a Házban, igen korrekt és igen kifogástalan elveket hangoztattak, amikor az iparnak a mezőgazdaság érdekében való szükségességére is nyomatékosan utaltak és kifejezetten hangoztatták, hogy igenis, elsősorban a mezőgazdasági ipar az, amelyet a lehetőség végső mértékéig minden körülmények között fejleszteni kell. Be azt tartom, igen t. KépK'éipviisieil'öJiá:z,í NiapJló. XX. 334.. ülése 1938 június 22-én, szerdán. 21 viselőház, hogy ez a javaslat, amely az ipari szeszgyárakat meg akarja szüntetni, nem áll egészen összhangban azokkal a miniszteri nyilatkozatokkal, amelyek itt a jelenlegi kormánynak gazdasági törekvései tekintetében elhangzottak. Azt hiszem, nem lehet kétségbevonni, — és én volnék a legutolsó, aki^ kétségbevonnám — hogy igenis a mezőgazdasági szeszgyárak fejlesztése igen nagy közgazdasági érdek, amelynek előmozdításáért áldozatokat is kell hoznunk. Másfelől azonban azt tartom, hogy az ipari szeszgyárak fennmaradása szintén jelentékeny közgazdasági érdek. Az e javaslathoz való állásfoglalás már most mindig attól fog függni, hogy kinek-kinek egyéni appreciációja szerint az az előnyös fejlődés, amelyet ennek a javaslatnak a révén a mezőgazdasági szeszgyártás el fog érni, felér-e azokkal a közgazdasági hátrányokkal, amelyeket az iparnak a szesztermelés, a szeszgazidálkodás keretéből való kizárása fcg okozni. Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelynek eldöntésében valószínűleg különböző felfogásban leszünk. Én azt tartom és igyekezni fogok ezt az állításomat bizonyos argumentumokkal is alátámasztani, hogy az a veszteség, amely a magyar közgazdaságét az ipari szeszváHalatok eltűnésével éri, nagyobb, mint az a haszon, amelyet a mezőgazdasági szeszgyáraknak a .törvénytől várható és magábanvéve nagyon hasznos fellendülésétől várok. Az* hogy az egyik hogyan viszonylik a másikhoz, mérlegelés kérdése és ha ebben a tekintetben nem vagyunk egy nézeten — hiszen nem ez az egyetlen eset és természetszerűleg mindig lesznek ilyen szembenálló nézetek, — csak arra vagyok bátor hivatkozni, hogy nálunk Magyarországon 1888-tól kezdve, amikor az első átfogó szesztörvényt alkotta meg Wekerle Sándor akkori pénzügyminiszter, akinek a szeszadó körüli tevékenysége a legnagyobb közgazdasági teljesítményei közé tartozik, egészen a legutóbbi időkig, azt mondhatnám, az igen t. pénzügyminiszter úr elődjének, Fabinyi pénzügyminiszter úrnak a koráig teljesen egy véleményen voltak abban a tekintetben, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak mellett, amelyeknek fejlesztésére a kormányok egész sora természetesen mindig igen nagy súlyt fektetett, mindig szükség van bizonyos ipari szeszgyá,rakra is; hiszen a bizottságban hallottam — én magam nem ismertem a szóbanforgó törvényjavaslatot, de ott hallottam róla, — hogy a jelenlegi pénzügyminiszter úr elődje által kidolgozott egyik törvényjavaslat indokolása még határozottan hangoztatta — pedig az a javaslat most, alig pár hónappal ezelőtt készült — a nagyipari üzemek • fenntartásának kívánatos voltát és szükségességét a mezőgazdasági gyárüzemek fejlesztése mellett is. Az indokolás, amelyet a t. pénzügyminiszter úr ehhez a törvényjavaslathoz fűzött, utal arra, hogy nagy pénzügyminisztereink sorában többen voltak, akik foglalkoztak a szeszmonopólium eszméjével és azt üdvösnek és helyesnek állították oda. Ebben a tekintetben hivatkozik Wekerle Sándorra. Lukács Lászlóra, Széll Kálmánra és egy másik helyen hivatkozik azután Teleszky Jánosra is. Én azonban azt tartom, hogy ezekre a különböző nyilatkozatokra való hivatkozás nem egészen helytálló. Mindezek a volt pénzügyminiszterek foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy nem lehetne-e a szesztermeléssel kapcsolatos kérdéseket, amelyek most itt tárgyalás alatt vannak, monopólium útján célszerűen megoldani, de végeredményben mindezekre a kérdésekre ne4