Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-333

Az országgyűlés képviselőházának 333. ülése 1938 június Él-én, kedden. 9 amelyet első apostoli királyunk hagyott ránk, e nemzet számára még ma is fundamentum, még ma is élet és több és igazabb fundamen tumot senkisem vehetett meg a nemzet léte alá, mint amilyet István király vetett. Mi ez a fundamentum? Az igazi élő hit az Istenben. Éin csak olyan nemzetvezérekben hiszek fenntartás nélkül, akik ismerik az Isten előtt való felelősséget. (Helyeslés.) István király keresztyénsége se meddő aszketizmus s nem üres kegyesség, hanem cselekvő keresztyénség volt. Nekünk ezekben a mai időkben mérhet? Uen szükségünk van erre a cselekvő keresztyénsógre, arra, hogy a nemzeti élet egész vonalán levonjuk a magunk hitének a konzekvenciáit, levonjuk politikai és gazdasági vonalon egyaránt, hogy a tiszta erkölcsöt tegyük úrrá ennek a nemzetnek az életében, megvalósítsunk mindent, amit a keresztyén erkölcs egész nemzeti közéletünkben, politikai és gazdasági vonatkozásban megkövetel ettől a nemzettől. Ez azi örökség azt is jelenti, hogy hinnünk kell önmagunkban. En a nemzet árulóinak tartom azokat, akik ma a csüggedtség érzését próbálják belelopni ennek a nemzetnek a lelkébe (Ügy van! Ügy van! Taps-), akik lemondanak ennek a nemzetnek óriási történelmi hivatásáról, amely megvolt, megvan és meglesz itt időtlen-időkig. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Én állítom, hogy, ami a nemzet lelkületét illeti, ez a nemzet töretlen erőkkel áll itt Európának ezen a viharföldjén. Ez a nemzet nehéz századok alatt visszafojtott erőkkel élt és még nem élte ki önönmagát. Elmúlt századok során annyi bilincs volt rajta sok vonatkozásban, hogy igazi jellemvonásait, igazi létét, igazi értékeit nem tudta kiélni még itt a nemzetek társadalmában. Nem öregedett el még ez a nemzet, amint annyira szeretik hirdetni sokszor a bennünket körülvevő mohó népek, ott él töretlen erővel és az élet akarásával; és meg vagyok róla győződve, hogy a szentistváni örökség fundamentumán ez a nemzet még mérhetetlen hivatást fog betölteni az európai nemzetek társadalmában. Ehhez teltétlenül szükség van arra, amit István király a maga idejében megvalósított itt Magyarországon: egységes lelkületű nemze:re, mieden bontó és romboló erő teljes kiküszöbölésére a nemzet életéből. Ebből a célból szükség van arra a keménységre is, amelyet a nuniszterelnök úr itt a Házban tartott legutóbbi beszédében hangoztatott. (Ügy van! Ügy van!) Egészen röviden még csak arra akarok rámutatni, hogy ez az ünnep az egész oszthatatlan magyar nemzet ünnepe. (Ügy van! Ügy van!) Ennek az ünnepnek a kérdésében nincs közöttünk különbség. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy valami szimbólumot lássak abban, hogy ennek a törvényjavaslatnak az előadója a magyar református keresztyén egyház egyik világi vezetőférfia. {Éljenzés és taps.) Amikor az első apostoli királyunk alakjára visszanézünk, mi magyar reformátusok is hirdetjük azt, hogy István király keresztyén sége a mi keresztyénségünk (Éljenzés és taps.), Ixite a mii ihitünk, izzó és fonró magyarsága a mi magyarságunk, az a meggyőződése, hogy hivatása van ennek a nemzetnek a mi meggyőződésünk és mi mindannyian, akik magyarok vagyunk, magyarul érzünk ezen a földön, mélységes hódolattal és munkára, áldozatra való elszántsággal állunk itt ünnepelni az első magyar királyt. (Helyeslés) A külső ünneplést azonban tartalommal K'éípviisieűöháaá Napló. XX, kell megtöltenie az egész magyar nemzetnek. Igazi ünneplés az lesz, ha ez a nemzet legkisebb fiától a legnagyobbig hozzáfog lankadatlan munkával, önmegtagadással, elszántsággal, keménységgel a szükséges országépítés hatalmas munkájához. (Ügy van! Ügy van!) Ma mások az idők és mások aa eszközök, a feladat azonban ugyanaz. És épen ezért meg kell állapítanom ennek a generációnak mérhetetlen felelősséget. A miniszterelnök úr valahol azt mondta, hogy egy generáció és különösen a bizonyos szempontból annyira megpróbált generáció, mint a mienk, mindent nem építhet fel, viszont mindent elronthat, ha nem éi a felelősség óriási súlya alatt s ha nem hajlandó önfeláldozóan megtenni mindent, amit a nemzet érdeke megkíván. A nemzet életéből épen ezért ki kell küszöbölni minden felelőtlen játékot és bizonytalan kísérletezést, (Ügy van! a baloldalon.) mert a bizonytalan kísérletezés biztos pusztulás. Nekünk a magyarság ezeréves tradícióinak alapján, annak a fundamentumnak alapján, amelyet Szent István királyunk letett, célegyenesen, bátran, hittel és biztosan kell előremennünk, mindennapi kemény munkával s akkor ennek a nemzetnek jövője biztosítva van. T. Ház! Én a magam részéről és pártom részéről hódolattal és hálával a kormányzó úr iránt, afki ezt a történelmi ünneplést kezdeményezte, és elismeréssel a kormány iránt, amely ezt a javaslatot ideterjesztette, a javaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Meizler Károly képviselő úr következik szólásra. Meizler Károly: T. Házi Megilletődöttséggel állunk még ma is az eucharisztikus kongresszus nagyszerű ünnepségéinek igazán mér hetetlenül nagy lelki hatása alatt és teljes az örömünk, hogy a katolikusság kiküldötteinek jelenlétében az egész keresztény világ ideforduló tekintetének sugarában folytathatjuk tovább ezeket az ünnepségeket és éppen Szent István királyunk halálának 900 éves évfordulója alkalmával, úgyhogy a mi magyar szívünk is megddbbanhatott és ezt a meg dobbanást átvette tőlünk az egész világ. A legtermészetesebbnek tűnik fel. hogy a magyar országgyűlés is törvénnyel kíván adózni az első szent király emlékének, aki nemcsak első királya, die első alkotmánytnyujtó királya is volt népének s ezért mi hálás szívvel mondunk köszönetet a kormánynak, hogy ezzel a törvényjavaslattal módot és lehetőséget nyújtott a magyar országgyűlésnek arra, hogy ezt az emléket állító törvényt abban a városban hozza meg, ahol maga az első szent király is törvénynapokat tartott az ő népének. T. Ház! Mi a szentistváni gondolat és mi a szentistváni hagyaték? E felett a hagyaték felett 900 esztendő teherpróbája dübörgött el. Sokszor láttuk és gondoltuk azt, hogy ez a hagyaték súlyos veszélyben forog, de ugyanakkor mindig biztosan tudtuk, hogy nem azért forog veszélyben, mintha a hagyaték tökéletességében a legkisehb hiba volna, hanem veszélyben forog éppen az utódok gyöngesége vagy a sors csapásai következtében: mindig meg voltunk azonban győződve arról, hogy ennek a hagyatéknak ereje sokkal nagyobb, semhogy ne tudna győzedelmeskedni az utódok gyöngeségén vagy pedig a sors csapásain azoknak kivédésével. Mi ez a szentistváni hagyaték? Elsősorban