Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

98 Az országgyűlés képviselőházának 835. ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. amelynek termeléséhez emberi munkaerőre van szükség. Itt térek rá felszólalásom második részére, a répatermelésre, amelynél szintén a kisemberek álláspontját akarom a t. Ház előtt kifejteni. Magyarországon a mezőgazdasági szeszgyárak saját területükön termelik azt a répamennyiséget, amelyre szükségük van. Nagyon ritkán fordul elő csak az, hogy egy-egy mezőgazdasági szeszgyár kisemberektől is vesz répát vagy burgonyát szeszfőzés céljára. A kisemberek répáját néhány esztendő óta szervezetten veszi át a szeszipar. Az ipari szeszgyárosokra ráfogják azt a vádat, hogy ők csak taktikából szerződnek 2—3000 kisgazdával azért, hogy létjogosultságukat bizonyítsák ezzel s hogy mindig egy jó argumentum legyen a kezükben. T. Ház! Nem törődöm ilyen dekórumokkal, nem törődöm a demagógiával sem; én azt nézem, hogy Magyarországon a répatermesztés nagy része ezidőszerint bizonyos répabárók kezében van. Azt nézem, hogy abból a 320.000 holdból, amelyen ma az országban répát termelnek, a kisgazdák kezében csak 8—10.000 hold van; már pedig ha a nemzeti földvagy ont igazságosan ajándékoznánk meg ilyen nemzeti statútumokkal, akkor sem 8000 holdon, hanem legalább 180.000 hold kisbirtokon kellene répát termelni ebben az országban. (Kun Béla: Meg kell csinálni!) Nem ismerem el jogosnak azt az argumentumot, hogy a kisgazdának nem muszáj éppen répatermeléssel foglalkoznia. (Haám Artúr: Ki mondotta ezt?) Nagyon sokszor találkozunk ezzel az érveléssel. (Kun Béla: Inkább elő kel

1 ein? segíteni, hogy foglalkozzék vele!) Ügy van, mindent el kellene követnünk a tekintetben, hogy ezzel a kitűnő nemzetgazdasági ággal, a répatermesztéssel a kisemberek, a kisbirtokosok is minél intezivebben foglalkozzanak. A statisztikai megállapítások szerint 500.000, azaz félmillió munkanapot jelent az a kicsiny kontingens is, amelyet a kisbirtok eddig kapott a répatermelésből. Ha tehát ez már eddig is félmillió munkanapot jelentett, kérdem, nem kellene-e a répatermelést bármilyen címen fokozni! Nem törődöm azzal, hogy a termelt répát ki dolgozza fel; nekem nagyon szimpatikus az, ha a mezőgazdasági szeszgyárak vállalkoznak arra, hogy szükségletüknek egyrészét kisbirtokosoktól vásárolják meg. (Haám Artúr: A cukorgyárak is vásárolják meg!) Nekem nagyon szimpatikus az a megoldás is, hogy a cukorgyárakat is kényszerítse a kormányzat répa átvételére, de ha a cukorgyárakat erre kényszerítjük, gondolnunk kell arra is, hogy a cukorgyárak szükségletét a mai répatermelés tökéletesen fedezi s hogy a mostani keretekben egy jó cukorrépatermés esetén a cukorgyárak még azt a mennyiséget sem tudják felvenni, amennyire szerződtek, nem hogv még további mennyiséget tudnának felvenni. Véleményem szerint tehát intézményesen kellene megoldani a kis répatermelők kérdését és ha — amint ezen az oldalon legtöbb képviselőtársam kijelentette — a szeszjövedelem valóságos nemzeti ajándék, ha ebből a nemzeti, ajándékból olyan nagy mértékben részesül a nagybirtok, — elismervén ugyan, hogy csak 4%-a, mert a többi ki van zárva a szesztermelés jövedelméből — ha egy bizonyos nagy öszszegben, milliós nemzeti ajándékban részesül, akkor kérdezem: nem lehetne-e ebből a nemzeti ajándékból arányosan adni azoknak a kisembereknek is, akik szintén adófizető polgárai ennek az országnak, de akikkel szemben szociális kötelességgel is tartozunk? Hiszen védenünk kell a munkást, aki a répatermelésnél meglehetősen jó napszámot kapott és védenünk kell azt a kisgazdát is, aki berendezkedett erre az új és jövedelmező termelési ágra. őszinte a megmondom, egészen nyíltan gondolkodom afölött: nem cselekednék-e a kormányzat okosan, ha a répabáróknak hatalmas ezer holdjait kicsit kontingentálná és juttatna a kisembereknek is mindenütt termelési lehetőséget. Én a termelés irányításától nem félek annyira, mint sokan. Én igenis, ezt a nagy nemzeti hasznot, amelyet itt ebben az országban csak egyesek élveznek, igazságosan osztanám el az öszszes mezőgazdasági ágak és társadalmi rétegek között, hogy a kisemberek, úgy a munkások, mint a kis termelők, a kisbirtokosok hozzájuthatnának tisztességesebb jövedelemhez. (Feliner Pál: Ez történt eddig az ipari szeszgyárak útján! — Zaj a jobboldalon. — Némethy Vilmos: A répaföldet is adják oda a kisembereknek! — Kun Béla: A tisztes földreform jönni fog! Mindannyian óhajtjuk!) Ez nem is új óhaj, amit én hangoztatok, mert ezzel az óhajjal nem én állottam elő először... Elnök: Fellner képviselő urat kérem, ne méltóztassék dohányozni az ülésteremben! (Fellner Pál: Bocsánatot kérek. — Derültség. — Haám Artúr: Idegeire ment a tárgyalás! — Zaj a jobboldalon. — Haám Artúr: Egy cigaretta volt a szájában vagy kettő? — Patacsi Dénes: Jobban árt, mint a szesz. — Kun Béla: így füstölje el a kormányzat az ipari szeszgyárakat, mint a képviselő úr a cigarettát.) Drozdy Győző: A kis répatermelők beállítását a répatermelésbe voltaképpen a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara szorgalmazta először. Annak két kiváló igazgatója, Ormándy János igazgató és Mille Géza ügyvezető igazgató volt az a két kezdeményező férfiú, aki látva annak a környéknek szörnyű munkanélküliségét és látva azt, hogy bizonyos földterületek ott természetüknél fogva úgysem alkalmasak arra, hogy mást termeljenek rajtuk, mint cukorrépát, megoldották ezt a kérdést, hogy a kisemberek százai kezdjenek foglalkozni azon a környéken a répatermeléssel. Most ezek a kisemberek nagyon nehéz helyzetben vannak, mert ha ez a törvény életbelép és a jövő esztendőben nem a közeli szeszgyárak számára termelhetnek, előáll az az eset, hogy amikor átveszik a répájukat, nem adják vissza annak a répának 60 százalékát répaszelet formájában, amit eddig csak a szeszgyár tudott megtenni, mert a cukorgyár nem adja neki vissza. A gazda így elveszíti a répatermésnek 60 százalékát, már pedig ez olyan kiváló táplálóanyag és olyan kitűnő takarmány, hogy ugyanennek a mezőgazdasági kamarának megállapítása szerint első osztályú göbölyöket csak azóta tudnak azon a vidéken nevelni, amióta répaszeleteket tudnak nekik adni. A kis répatermelők ezideig évi 10 millió pengőt kaptak e szerződések következtében, de tavasszal, amikor a gazdák sorsa nagyon nehéz és amikor jobbra-balra futkosnak egy kis kölcsönért s amikor az úgynevezett zöldhitel papiroson megvan, azonban ha a gazda elmegy egyik-másik bankba, hogy ezt megkapja, rendesen hiába jár — ennek a kisembernek, kisgazdának nagyon fontos az a száz, kétszáz