Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-335
92 Az országgyűlés képviselőházának 335 vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Meizler Károly! Meizler Károly: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársam komoly és szakszerű felszólalását majdnem teljes terjedelme; ben magamévá tudom tenni és az, amit itt előadott, amiben megindokolta a kisajátítás szükségességét, egészen helyesen, logikusan kapcsolódik bele a törvényjavaslat indokolásába, sőt mondhatnám, egyenesen meglepőek azok az adatok, amelyeket e törvény szükségessége szempontjából, szociális szempontból felhozott. Nem tudok azonban ennyire egyetérteni előttem szólott t. képviselőtársaimmai, nevezetesen Drobni Lajos és Eassay Károly képviselőtársammal. Drobni képviselőtársamnak az a megállapítása, amelyet felhozott, hogy a szeszgyárak kisajátítása folytán bizonyos munkáselbocsátások történnek; kétségtelenül szomorú do logés az is egészen bizonyos, hogy ezt Győrre nézve vagy bárhol másutt meg kell valamiképpen oldani: ezeköt a munkásokat más sí' kon, más helyen igenis munkához kell juttatni. Ez azonban parciális kérdés és nein nemzeti szempont, ez nem izgathat és nem gátolhat bennünket. A másik gondolat, amelyet Drobni t. képviselőtársunk . felvetett, meggondolandó, az tudniillik, vájjon helyes volna-e az a megoldás, amelyet indítványozott, hogy a szeszgyárakat nem kell monopolizálni, hanem termelésüket kontingentálni és korlátozni kell, olyaténképpen, hogy az kizárólagosan csak az export céljaira szolgáljon. Helytelennek tartanám azonban ebbe a törvénybe belevinni azt, hogy a törvény szavaival imperative úgy rendelkezzünk, hogy igenis fenn kell tartani ezeket a szeszgyárakat, mert amikor mi ilyen parancsokat előírunk a szeszgyárak számára, azok abból okvetlenül jogforrást fognak a jövő számára kreálni és azt fogják mondani: ti megparancsoltátok nekünk, hogy a szeszgyárakat fenntartsuk, következésképpen, ha exportálunk, adjatok nekünk nrémiumot. Egészen biztos, hogy ha Drobni képviselőtársunk maga ^ talán nem is gondolta, a szeszgyárak így képzelték el további termelésük exportra szorítását, hogy exportprémiumot kapjanak. Rassay igen t. képviselőtársamnak £gy dologban igaza volt, abban, hogy jól látta, hogy itt tulajdonképpen hosszú időn keresztül két érdekcsoport küzdött egymással: az ipari szeszgyártás és a mezőgazdasági szeszgyártás csoportja. Azt mondta, nem helyesli, hogy itt bármilyen tiszteletreméltó szempontok is jöjjenek figyelembe s egyéni és magánszempontok irányítsák a Ház felfogását. Ebben egyetértek vele, csak azt nem értem, hogy ezek után, amiket ő ilyen szépen felállított, miképpen csatlakozhatott az egyik felfogás mellé és hosszú jogi fejtegetésében miért állott éppeu az ipari szeszgyárak mellé, amikor ő maga ítélte el teljes mértékben azt, hogy egyéni szempontokat vegyünk figyelembe a tárgyalásnál. Egy dolog egészen bizonyom, az, hogy itt sem az egyik, sem a másik érdekcsoport érdeke nem lehet irányadó, osak a nemzet érdeke. (Felkiáltások jobb felől: Ez így van!) Nem állítom, hogy az a 800.000, vagy 1,000.000 magyar ember, aki érdekelve van, mondjuk a bor- és szőlőtermelés terén, feltétlenül és minden körülmények között a nemzet érdekét jelenti. Még ez sem je ] enti minden körülmények között a nemzet érdekét, de jelent szociális érdeket és ebből a szempontból mégis sokkal inülése 1938 június 23-án, csütörtökön. kább jelenti a nemzet érdekét, mint a nyolc szeszgyáros, vagy akár a mezőgazdasági szeszgyárak tulajdonjoga is. Egészen bizonyos, bogy summum ius summa iniuria, vagyis a legnagyobb jog mellett ott találhatjuk a legnagyobb jogtalanságot. Lehetséges, • hogy bizonyos szempontokból hátrányosabb helyzetbe kerülnek, akik ma kisajátítás alá esnek, de méltóztassanak azokra az áldozatokra gondolni, amelyeket előttem^ szólott Roszner képviselőtársam is megemlített. Méltóztassanak a véráldozatra gondolni, amelyet a haza védelmében oly rengeteg ember bozott meg annakidején. Méltóztassanak arra az özvegyre gondolni, akinek három vagy négy gyermeke halt el a harctéren, ! méltóztassanak arra gondolni, aki elvesztette családfenntartóját. Ezeknek az- áldozatával nem is lehet egy napon említeni azokat az áldozatokat, amelyeket a szeszgyárosok szenvednek állítólag azáltal, hogy gyáraik kisajátítás alá kerülnek. (Boczonádi Szabó Imre: Akkor ; híztak meg, a háború alatt!) Kétségtelen, hogy e törvényjavaslat benyújtásával egy kétévtizedes, hosszú küzdelem dőlt el. Egészen bizonyos, hogy a két érdekeltség közül az ipari í szeszérdekeltség maradt a. porondon — szerini tem teljes mértékben helyesen — és én, aki ' most felszólalok ebben a kérdésben, éppúgy be: jelentem a magam érdekeltségét, mint ahogyan ! Drobni képviselőtársam is bejelentette a magáét. En nem beszélek sem az egyik, sem a másik érdekcsoportnak, hanem kizárólagosan ! azoknak a szőlőmunkásoknak, szőlőbirtokosok' nak az érdekében, (Helyeslés.) akik a szeszkér- • î dés megoldásában érdekelve vannak. Egyik képviselőtársammal együtt hosszú | időn át hoztuk ide ismételten ezt a kérdést és ' több ízben kértük ennek megoldását. Kétszer interpelláció formájában idehoztuk a szőiő; gazdaság súlyos helyzetét és feltártuk, hqgy í minden évben újra és újra elérkeznek a szüreti i árletörések, amikor (Kun Béla: Itt van aspe| kuláció!) a gazdák teljesen ki vannak szolgálj tátva a kereskedelem spekulációjának, a mesI térséges árletörésnek és kértük, hogy tessék '' legalább közraktárakat létesíteni^ A kormány ;• megértéssel volt és valóban létesített is ilyen ! közraktárakat, a lényeget, a kérdés tulajdoni képpeni meritumát azonban ezzel még nem | oldottuk meg. Hiszen nagyon jól tudjuk, ho^ ; ezek az intervenciós vásárlások, a kormány | minden mesterséges intézkedése, amelvekkel a | borárakat fenn akarja tartani, csak újabb és újabb terhet jelentettek az államháztartásra • nézve, megoldást tulajdonképpen csak ez a I törvényjavaslat hozott. Az is egészen bizonyos, hogy helyénvaló lett volna a borfogyasztási adó eltörlése is, mert hiszen annak kirovásával a szőlősgazdákat évenkint nyolcmillió pengővel terheltük meg, ha nem is azáltal, hogy a szőlősgazdák maerúk fizettek. Nem ők fizették a fogyasztási ; adót, hanem azok, akik a bort elfogyasztották. : Az azonban biztos, hogy a fogyasztási hely J nem egyenlő a termelési hellyel és nem helyt j álló az a fikció, amely szerint úgyis visszatér j a községekbe a borfogyasztási adó, mert a bor ! nem ugyanazokba a községekbe tér vissza, i ahol a szőlőt termelik. Például Budapesten, I amely ebben a cikkben a főfogyasztó, minden I évben 5 millió pengőt, vesznek be ebből a bor| fogyasztási adóból. Ez azt jelentette,. hogy az | elmúlt kétszer ihat szűk esztendő, tehát 14 év i alatt a szőlősgazdák évenkint 8 millió, vagyis összesen 112 millió pengő terhet viseltek, 112
