Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-319

142 Az országgyűlés képviselőházának BÏ9 miniszter, hogy ő most beterjeszti a törvényjavaslatot! — Czirják Antal: Már régen ígérték! Hányszor hallottuk inár!_ — Petro Kálmán: Most be is fogja terjeszteni!) T. Ház! Csak néhány szóval rátérek a rizshántolókra. Van itt egy kimutatás, mely szerint három olyan cég van, amelv rizshantolással foglalkozik és ez a három_cég milliókat vág zsebre. (Alföidy Béla: Az keresztény cég!) Megnevezem mindjárt a céget is. A rizshántolási monopóliumot élvező malmok egyetlen munkással sem foglalkoztatnak többet, mini azok a malmok, amelyek nem hántolnak, mert a hántolás az őrlés mellett automatikusan, gépekkel történik, mégis^ ez a három új óriási hasznot vág zsebre ezért a feldolgozásért. E három magyarországi gyár rizsbehozatala évi 1600—2000 vágón között ingadozik, a rizskartel évi tiszta haszna pedig több, mint másfélmillió pengő és ezt a másfélmillió pengőt három gyár vágja zsebre. Ezek közül egy egyéni tulajdonban lévő malom, a másik kettő pedig a Hungária Egyesült Gőzmalom és a Király Malom. Azt mondják, hogy a rizshántolás olyan monopólium, amely több munkást ugyan nem tart el, de annál több úgynevezett súlyos közgazdasági tekintélyt foglalkoztat az igazgatóságában. Meg is említem, hogy például a Hungária-malom igazgatóságában Seitovszky Béla, Russo Illés, báró Ullmann György, Vida Jenő, Auer Róbert, Frommer Vilmos, Beck Róbert, Bernáth István, Salamon József, Schneer Ernő és Weiner Samu vezérigazgatók, a Király-malom igazgatósagában pedig Weiss Fülöp, Büchler Lajos, Fleiss Sándor, Lóránt Béla, Mály Ferenc és Stux Sándor vezérigazgatók foglalnak helyet. Ezek azok az urak, akik a kormány jóvoltá ból a rizshántoló malmoknak juttatott milliókon osztozkodnak. T. Ház! Hány ezer szegény családnak tudnánk megkönnyíteni ezzel az életét? Ne engedjük kiuzsorázni amúgyis szegény felvevőképességű fogyasztóközönségünket. A legjobb fajpolitika, a legjobb magyar (politika az, ha azokat a szegény magyar embereket, akik szívvel-lélekkel, tiszta vérükkel dolgoznak itt, akik átmentik ezt a magyar hazát, egy kissé jobb megélhetési körülmények közé tudiuk juttatni. De nemcsak a fogyasztóközönség, hanem a feldolgozó kisipar is ki van szolgáltatva ezeknek a karteleknek; a kisipar szintén lehetetlen helyzetbe kerül a drága nyersanyagok és drága félkészgyártmányok miatt, mert nem tudja lebonyolítani a vállalásait, mert a rendelő közönség nem bírja megfizetni a mai magas árakat. T. Ház! A pénzügyminiszter úr jelentéséből azt látom, hogy az elmúlt évben megkezdte az adók leépítését. Azt mondja itt a pénzügyminiszter úr, hogy 126.000 hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, Károly-csapatkeresztes és vitézi éremtulajdonos kapott adókedvezményt. Szeretném tudni, hogy ez a nagyszámú réteg vájjon milyen összegű adókedvezményt kapott? Nem csak olyan jelentéktelen kis segítség-e ez, amelyet alig érdemes megemlíteni? Ezenkívül 52.975 olyan kis adózó is részesült kedvezményben, akinek négynél több gyermeke van. Ezt az irányzatot becsülnünk, tisztelnünk kell és az erre irányuló politikát ki kell építenünk. Annak ellenére, hogy a pénzügyminiszter úr igazolta, hogy az adótételeket leépítette, a fejenkénti adóteher mégis állandóan emelkedik Magyarországon. 1935-ben a fejenkénti adóteher ülése 1938 május 2í-en, kedden. 112 pengő 20 fillér volt, 1936-ban pedig már 120 pengő 54 fillér. Ha az Oti.- és Mabi.-járulékok terhét is hozzászámítjuk, akkor a helyzet az, hogy Magyarországon a fejenkénti adóteher 129 pengő 83 fillér, vagyis a békebeli adóteher kétszerese. Nagy terhet jelent a társadalombiztosítás terhe is. Ki lehet mutatni, hogy például a betegségi ágazatnál a nagyipari munkavállalók sokkal nagyobb százalékban veszik igénybe a juttatásokat, mint a kisipari munkavállalók. Éppen ezért már többízben kértem és most is felemlítem, hogy disztingválni kell itt, mégpedig a kisiparosok javára, akik egyébként is gyengébb anyagi helyzetben vannak. Az ő járulékukat méltányosabban kellene megállapítani, úgy, ahogyan ez a békeidőben is volt. A békében a kisiparosok kedvezőbb százalékot fizettek a biztosítóknak, mint a nagyiparosok. Az Oti. autonómiájában a nagyipar és a munkavállalók jutnak nagy szerephez, a kisipar alig van képviselve. Az történik, amit a gyáripar és a szociáldemokrata szakszervezetek akarnak. (Alföidy Béla: Ez így van!) Alföidy t. képviselőtársam igazolhatja azt, amit mondtam, mert hiszen közvetlen közelről ismerte a viszonyokat. Magam is tagja voltam az Oti. igazgatóságának és láttam, hogy a kisipar védelme érdekében semmit sem lehet ott csinálni, mert feláll a gyáriparosok vezetője vagy Peyer Károly és az történik, amit ők elhatároznak. (Czirják Antal: Mit szól ehhez Peyer?) T. Ház! Még súlyosabb a helyzet a társa dalombiztosítás^ terén az 1929 óta bevezetett öregségi biztosítási járulékokkal kapcsolatban. Méltóztatnak tudni, hogy ez 4-5%-kal terheli meg a keresetet és ezt felerészben a munkaadónak, felerészben pedig a munkásnak kell fizetnie. Maga az elv helyes, mert gondoskodnunk kell a munkásokról öregségük esetére is. A szegény kisiparos azonban egész életén át fizeti ezt a járulékot és egyáltalán nincsen öregségére biztosítva, de nincsenek biztosítva a nála dolgozó segédek sem, mert a kisiparo soknál foglalkoztatott segédek legnagyobb százaléka — talán 98 százaléka is — önálló lesz. Igaz, hogy a törvény módot ad arra, hogy amikor az illető már önállósította magát, akkor mint önkéntes tag tovább fizethesse az öregségi biztosítást, de a gyakorlat azt mutatja, hogy majdnem mindenki otthagyja az 5^-8—10 éven át befizetett öregségi biztosítási járulékot, úgyhogy ott nagy tartaléktőke gyülemlik fel. A statisztikusok, amikor kiszámították az öregségi alapot, minden egyes befizető tag jogosultságának elérési idejével számoltak, de nem gondoltak arra, hogy nagyon, de nagyon sok olyan egyén kiesik, aki 5—6—8—10 évig fizette a járulékot, de aki azután nem tud az öregségi biztosításhoz hozzájutni. Éppen ezért egy indítványt is terjesztettem be a Házban és kértem, hogy hozzon a Ház törvényt a kisiparosság öregségi biztosi tásáról. Ezt szerintem meg lehetne oldani úgy is, hogy méltányos járulékkulcsot kellene kivetni rájuk és ezenfelül állami hozzájárulást is kellene biztosítani, továbbá az általuk befizetett öregségi alap egy részét lehetne erre a célra felhasználni. Ezt az alkalmat is megra gadom arra, hogy kérjem a kormányzatot, készítse el a kisiparosság öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslatot és jöjjön azzal ide a Ház elé. (Czirják Antal: Nagyon helyes!) Meggyőződésem, hogy a kormánypárt is száz százalékig osztja ezt az álláspontot és szeretné ezt a kérdést megoldani a kisgazdapárttal és