Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-317
.72 Az. országgyűlés képviselőházának 317. ülése 1938 május 20-án, pénteken. Látjuk, hogy a letartóztatás kérdésében maga az ítélőbíróság határoz végső fokon. Bocsánatot kérek, ha valakit letartóztatnak, ahogyan azt az előttem szólott Osoór Lajos és más t. képviselőtársaim is fejtegették, az illető ötöstanács legitimálni igyekszik azt a határozatát, ha valakit ő maga letartóztatott. Saját magát nem akarja dezavuálni, tehát ebből az emberi gyarlóságból, — ilyen szempont sokszor játszik szerepet, mi gyakorló jogászok ezt megállapíthatjuk — ismétlem, ebből a szempontból, hogy a ténykérdéshez is hozzányúlhasson a kir. Kúria, talán mégis megokolható a javaslat intézkedése. Megokolhatóvá teszi, hogy a saját magával szemben elfogult első bírósággal szemben lesz mégis egy pártatlan, nem elfogult fórum. Ebből is látszik, milyen kár, hogy kikapcsoltuk a vádtanácsot, amely vádtanács intézkedhetne különben... (Antal István igazságügyi államtitkár: Eddig is nagyon szűk körben intézkedett!) ...legalább a letartóztatási kérdésekben, az ilyen súlyos esetekben, hogy ne maga az ítélőtanács tartóztasson le, amely kénytelen azután a letartóztatást ítéletével is legitimálni. f Ez esetben nem kellene a kir. Kúriát bizonyítási teendőkkel is fárasztani. Nem méltóztatnak látni, hogy mennyi veszedelem származhatik különben a javaslat mai rendszere szerint a személyes szabadságra? Mindegy, ennek védelme szempontjából elfogadom tehát a javaslatot, de az a megoldás, amely itt van, rossz, mert végeredményben arról van szó ebben a szakaszban, amit itt a t. államtitkár úr is mondott, hogy a királyi Kúria korlátlan ura volna a bizonyításnak és a tényállásnak, tehát mindent megtehet az ügy tisztázása szempontjából. Akkor kár elrontani ezt egy-egy mellékmondattal, mint a javaslat teszi, hanem elég egyszerűen kijelenteni, hogy a királyi Kúriához semaniiségi panasszal lehet fordulni ténykérdésben is. Minthogy az a célja ennek a rendelkezésnek, hogy az anyagi igazság mindenképpen, minden formától mentesen érvényesüljön, mondjuk ki, hogy az új bizonyítást is lehet kérni a királyi Kúria előtt. Ha már odarendelheti a javaslat szerint maga elé a vádlottat is, kár elrontani korlátlan reformáló jogát például olyan mellékmondattal, amely a kérdést nagyon is vitássá fogja tenni, hogy a királyi Kúriának először azon kelljen majd tanakodnia, vájjon az elsőbírói ténymegállapítás a törvények lényeges rendelkezéseinek megsértésével történt-e, nevezetesen a javaslat szerint hiba csak az, ha a törvények lényeges megsértésével történt a ténymegállapítás. A törvénynek minden rendelkezése lényeges, tehát egyszerűen elég annyit mondani, hogy a törvény megsértésével történt, mert a Bp. 384. §-a szerint ugyan eddig is lehetett szó arról, hogy lényeges vagy nem lényeges törvénysértés történt-e, de ez csak iköizlbenis'zóló határozatokra vonatkozott. Azért maga a tényállás végeredményben, amelyen az ítélet alapszik, lehetett és lehet törvényesen megállapítva, vagy ha nincs törvényesen megállapítva, akkor akármilyen rendelkezését sértették meg a törvénynek, az a tényállás hibás, meg nem nyugtató, arra bírói ítéletet alapítani, jogot alkalmazni nem lehet. Ezért mondom, hogy egyszerűsítsük a dolgot, ne hivatkozzunk a törvénysértés milyenségére, Vagy az 1928 : X. te. 33. §-ára, amely arról beszél, hogy a tényállást helyesbíteni csak akkor lehet, ha a királyi Kúria úgy találja, hogy az alsó bíróság ténymegállapítása hiányos, homályos, vagy az iratok tartalmával ellentétben áll, vagy helytelen ténybeli következtetéssel történt. Ha a szuverenitást a Kúriának korlátlanul megadjuk, hogy egyáltalában megváltoztathatja az ítéletet, a tényálláshoz saját tetszése szerint hozzányúlhat, akkor nem szükséges ilyen kikötésekkel a Kúria kezét megkötni. Ez ellen szólana az is, amiről az államtitkár úr szólott, hogy a Kúriának azért akarjuk a reformáció jogát megadni, hogy feltétlenül az anyagi igazság jusson érvényre. Ebben a szakaszban még csak azt kifogásolom, hogy a tudománnyal és a magyar jogfejlődéssel szemben megengedik a Kúriának, hogy a vádlott terhére akkor is megváltoztathassa az ítéletet, ha a terhére senki sem élt seinumiiségi pamaisisaai. Bocsánatot kérek, gentleman-állam vagyunk, mindig erről beszélünk. De hát gentleman-dolog-e az, hogy ha senki sem él panaszszal, mindenki megnyugszik, egyelőre a koronaügyész is belenyugszik az ítéletbe, mert nem csatlakozik, akkor mégis felhasználjuk az alkalmat, hogy a vádlottat súlyosabban sújtsuk? Az legyen például, hogy amikor az ember, aki még a sír szélén is reménykedik, bizakodva odafordul a bírósághoz, a végén ne két évet, hanem nyolc esztendőt kapjon? Mire fog ez vezetni? Megúszik a vádlott mindent, nincs csatlakozás sem, mert a koronaügyész még a második Bn. 29. §-ában megadott jogával sem él, ellenben közbejön valami, feláll a tárgyaláson a koronaügyész, indítványt tesz a büntetés súlyosbítására. Mire vezethet ez? Leterrorizálhatja az indítvány a vádlottat, sietve visszavonja semmisségi panaszát, pedig esetleg ártatlan, csak nem mer kockáztatni. Ezt nem csinálhatjuk, alku tárgyává az ilyesmit nem tehetjük. Nem idézhetjük elő az olyan kínos helyzetet sem, hogy a koronaügyész felálljon, esetleg csak azért, hogy a Kúriát megkímélje egy nagy per letárgyalásától', mert hiszen az is számítani szokott, hogy egyes türelmetlen bírák szívesen menekülnek hosszadalmas, nagy ügyeknek órákon, esetleg napokon keresztül való tárgyalásától. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rupert Rezső: Egy mondatom van. (Derültség.) Mondom, a koronaügyész egyszerűen feláll, a vádlortt megijed, elszalad és nem kell az üggyel tovább bajlódni. Megint csak azt mondom, térjünk vissza ebben a kérdésben is arra, amit a régi okos emberek jónak tartottak. Elnök: Lakatos Gyula képviselő urat illeti a szó. Lakató« Gyula: T. Képviselőház! En a magam részéről helytelennek tartom előttem szólott t. kénviselőtársamnak azt a két indítványát, amelyet a 2. és 3. bekezdés tekintetében tesz, mert nézetem szerint ezek a bekezdések pontosan és jogászilag helyesen vannak megszövegezve. Megfigyeiéndőnek és mérlegelen dőnek tartom azonban azt. hogy vájjon milyen álláspontot foglaljunk el azzal a bizonyos 4, bekezdéssel szemben, amely csak a bizottsághan fogadtatott el és amely bekezdésnek a törlését kéri Rupert Rezső t. képviselőtársam. Érdekesség kedvéért megemlítem, hogy magam is ellene szólaltam fel a bizottságban az e bekezdésben foglalt intézménynek, de el kellett a bizottság tárgyalásáról mennem, ennek kö-