Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-330

732 Az országgyűlés képviselőházának volnának felveendők. Még abból a szempontból sincs tehát gyakorlati értéke, hogy a kormányt megkössük a kiadások teljesítése tekintetóben

% I)e abból a szempontból sincs gyakorlati értéke, hogy legalább a költségvetés keretén belül meg tudjuk állapítani azt a mértéket, ameddig az adófizető polgárság igénybevétele céloztatik. Ma, amikor a hatszázmilliós vagyon váltság — aránylag rövid időre elosztva — és a négyszázmilliós kölcsön már megszavaztatott* magának az a'dtófizető polgárságnak a közteher szempontjából való vizsgálata is tulajdonképpen csak úgy kapna komoly értelmet, ha ezt a két törvényt teljes egészében összevetnénk, úgyhogy magam, is azt mondom, hogy ma az appropriációnak tulajdonképpeni jelentősége csak abban áll, hogy módot nyújt az általános államháztartási és költségvetési politika tendenciájának megismerésére, másfelől pedig a politikai kérdéseknek, a politikai bizalom problémájának vitatásaira. Ebből a szempontból valóban figyelemreméltó jelenségeket mutat ez a jelenlegi költségvetés, .figyelemreméltó jelentősége van annak, hogy annak ellenére, hogy az 1931—32. évi öszszeomlás után erős tendencia nyilvánult meg az állam közigazgatási kiadásainak lefaragása irányában, — amit itt mi valamennyien helyesnek, szükségesnek, elkerülhetetlennek tartottunk, — ez a tendencia a legutóbbi években megfordult, és ma már ott tartunk, hogy a közigazgatási kiadások mértéke elérte, sőt túlhaladta az 1931—32. évi költségvetés számát, (ügy van! half elől.) 1931—32-ben 793,498.000 pengő volt a közigazgatási kiadások végösszege — figyelmen kívül hagyom az egészen másképpen alakuló üzemi kiadások és bevételek kérdését — ma pedig az 1938—39. évi költségvetésben a közigazgatási kiadások végösszege beruházások nélkül 802,429.000 pengőt tesz ki. Hozzá kell vennünk, hogy ugyanakkor ez a tendencia érvényesült az autonómiák életében is. (Úgy van! bulfelől.) Fokozatosan emelkednek a kiadások és ennek arányában fokozatosan emelkednek a közterhek is, emelkednek pedig akkor, amikor a tisztviselői fizetések lecsökkentett végösszege csak csekély változást szenvedett az időközi emelés következtében. (Ügy van! balfelöl.) Azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy ezeknek a kiadásoknak emelkedése indokát találja az állami szükségletek megnövekedett öszszegében. Ennek a ténynek megállapítása nem változtat a dolognak súlyos, aggasztó jelenségén, nem változtat azon azért sem, mert hiszen ép ezek az. indokok előre vetik árnyékukat a jövőre nézve is. Előre veti árnyakét a honvédelmi kiadások emelése, hiszen a honvédelmi miniszter úr ebben a tekintetben világosan beszélt^ előreveti árnyékát a különféle szociális kiadások emelése, mert hiszen az egész kormányzati programm, sőt a Ház óhaja is ebbe az irányba tereli a kormányzatot. (Úgy van! balfelöl.) De ugyanakkor érintetlenek maradtak a rendkívüli adók, amelyeket az 1931—32. költségvetési év után azzal a kimondott szándékkal vezettünk be, hogy ezeket le fogjuk csökkenteni abban a pillanatban, amint normalizálódni fognak a viszonyok. (Úgy van! balfelöl.) Nem csökkentettük, illetőleg jelentéktelen mértékben csökkentettük, de ugyanakkor a magyar gazdasági életnek hatalmas megterhelését rendeltük el a hatszázmilliós vagyonváltsággal és a négyszázmiliós belső rendkívüli kölesönnel. T. Ház! Ilyen körülmények között nem kell misztikus okokat keresni, ha látjuk, hogy a gazdasági életben a vállalkozási kedv a mini330. ülése 1938 június H-én, kedden. mumra szállott alá. Tudom, azt mondják, hogy majd a rendkívüli kölcsönből befolyó összegekkel megélénkítés fog beállani az iparban és a termelésben. De véleményem szerint a magánvállalkozási kedv csökkenését és elmúlását nem pótolja az ipari élet egy szektorán jelentkező rendkívüli termelés, rendkívüli befektetés és beruházás. Miben látom én itt a veszélyt? A veszély az, hogy mi jelenlegi gazdálkodásunkkal kimerítettük a szóbajöhető összes tartalékokat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha a kormány gazdasági politikája sikerre vezetne is, újablb bevételi forrásokat teremteni nem tudunk. A rendikívüli adók — csekély változtatástól eltekintve — érvényben vannak, ugyanakkor a vagyonváltság rendkívüli megterhelése életbelép rövid néhány hét múlva és ugyancsak éreztetni fogja hatását az a belső kölcsön is, amelyet a kormányzat kénytelen az iparra, a pénzintézetekre s a gazdasági élet minden ágazatára kivetni. Ugyanakkor az az egyszerű metódus, amellyel 1931-ben és 1932-ben dolgoztunk, hogy tudniillik az állami kiadásokat lineárisan esőikként ettük a tisztviselői fizetések csökkentésével, nem áll rendelkezésünkre. A kiadások és bevételek terén tehát egyaránt meg van kötve a kezünk olyan időben, amikor a gazdasági élet belső okokból, de külső világdekonjunktúra következtében is kétségtelenül a belső dekonjunktúra jeleit, mutatja. Ha azonban ehhez még hozzáveszem, hogy a t. miniszterelnök úr és a t. pénzügyminiszter úr beszédében jelezte az adók csökkentésének szándékát és ugyanakkor a pénzügyminiszter úr jelezte az általam is elkerülhetetlennek tartott tisztviselői fizetéseknek bizonyos időpontban és bizonyos feltétel mellett való emelését, akkor önkéntelenül felmerül valamennyiünk előtt a kérdés, vájjon nem méreteztük-e túl a magyar gazdasági élet teherbíróikép ességét? Ez nagy kérdés, amelyre az élet feleletet fog adni. Én csak attól félek, hogy amikor a feleletet megkapjuk, ugyanakkor már romboló hatásait is érezni fogjuk. Legyünk tisztában azzal, — hogy a tisztviselői fizetések kérdésére mégegyszer visszatérjek — hogy ezen a terén nem tudunk kitérni a sürgető szükség és az igazságosság követelményei elől. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Az a beállítás, amelyet a t. pénzügyminiszter úrtól hallottunk, hogy tudniillik bizonyos pénzügyi adottságok mellett a szívét meg fogja osztani az adófizetők terhének csökkentése és a tisztviselői fizetések korrigálása tekintetében. — ha erre elérkezik a kedvező időpont a költségvetés alakulásával kapcsolatban — nagyon teoretikus értékű. Látjuk azt, hogy az adott gazdasági viszonyok mellett a legvérmesebb optimizmussal sem remélhetjük, hogy ez a pénzügyi adottság javulni fog. Boldogok leszünk, ha ezt a jövőre fenn fogjuk tudni tartahi. Ettől függetlenül azonban nekem ki kell mondanom azt, hogy ha nem alkarjuk elbalkanizálni tisztviselőkarunkat, akkor kénytelenek vagyunk ezzel a problémával foglalkozni. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon ) Óvakodtam mindig attól, hogy olyan követelményeket állítsak fel, amelyek pénzügyi fedezetét nem tudom megtalálni. De már a pénzügyi bizottságban elmondottam és itt megismétlem: ha a tisztviselői kar azt látja, hogy a t, pénzügyminiszter úr oly költség vetést ter-