Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

Az országgyűlés képviselőházának 3 kötöttségüknél fogva nem tudnak kellően védekezni a török defterdárok módszereire emlékeztető adókipréselés ellen. A valóságban a helyzet tehát az, hogy a költségvetés sokmilliós tételeit nem a nagyvagyon, nem a hatalmas vállalatok, sem a vagyonos nagybirtokosok fizetik, hanem ezek legtöbbjét a mindennapi gondokkal küszködő szegény embereknek kell kiizzadniok. Legyen szabad errenézve pár számbeli adattal állításomat igazolnom. Az 1936. évi adóstatisztika szerint egyenes adókból' befolyt 470.985.C0O pengő. Ennek megoszlása maga is antiszociális (lUjy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), mert Magyarországon a föld minden, e körül forog minden (Ernszt Sándor: És a jövedelme'?) e körül forog a társadalom, a művészet, minden. (Ernszt Sándor: De a jövedelme? A föld jövedelme mennyi?) Igen, a földnek van jövedelme, csak amikor a jövedelemnél' osztozkodni kellene (Farkas István: A cukoradóból több folyik be, mint a földadóból!), akkor abból az állani számára a földbirtokostársadalomból harapófogóval kell valamit is kifeszíteni. A földadó jövedelme 34,223.000 pengő, a házadóé 78,103.000, amit a legszegényebb em'berek fizetnek, a kereseti adóé 33,580.000 pengő, az alkalmazottak különadója, — amit a szegény száz és egynéhány pengős fizetésű roíbotioló irodai alkalmazottak fizetnek — 26,412.000 pengő; tehát 48 millió, 33 millió és 26 millió, ezzel szemben a földadó 34,223.000 pengő. (Ernszt Sándor: És a vagyon- és jövedelmi adó?) Leszek bátor beszélni a jövedelmiadóról is. Nincs még e_gy kereső osztály, amely olyan könnyen kibújna a jövedelem- és vagyonadó alól, mint a földbirtokososztály, mert a család összes tagjait megterheli: tartozik a Grácban lakó nagynéninek, az Innsbruckban lakó nagybácsinak és ezt! mind levonják az adóalapból. Ezenkívül Ernszt igen t. képviselő úr, az a szegény ember, aki egy kilogramm kenyeret vesz, adót fizet míg a t, nagybirtokos úr, bármilyen létszámú is legyen a családja, a birtokán termettekből fenn tudja tartani a háztartását anélkül, hogy egy fillér adótí fizetne, legfeljebb akkor fizet adót, ha kávét vagy teát vesz. (Drobni Lajos: Szűz dohányt szív, szűz kenyeret eszik!) Ismétlem tehát, ezzel a 470.985.C0O pengő egyenes adóval^ szemben a fogyasztási adó a költségvetés bevételeinek 68%-áí teszi ki, számszerűleg 612.543.000 pengőt, ebből a forgalmi adó 169,967.000, az illetékek 143 millió és így tovább lehetne folytatni. Amit akaxok mondani, annak lényege az, hogy a mi adórendszerünk mellett az adóterhek túlnyomó többségét átdolgozó néposztályok viselik. Nem akarok

r igazságtalan lenni, nem mondom, hogy kizárólag a munkásosztály viseli, benne vannak ebben a kisiparosok, a kiskereskedők, benne van minden dolgozó eleme Magyarországnak. Ezek a dolgozók fizetik ezeket a terheket legnagyobb mértékben. Az idei költségvetésben is feltűnő, ami már a múlt költségvetésben is feltűnt, hogy tudniillik a lakást, az élelmezést, általában a megélhetést terhelő adók nagyobb mértékben emelkednek, mint az egyenes adok. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha tehát azt számítom,, hogy az adóteher megint nagyobb lesz és ezenfelül még ki 'kell nyögni a mezőgazdaság megsegítését szolgáló illetékek is, a lisztforgalmi adó váltságot, a szén, a textiláruk, a gyarmatáruk forgalmi adóvaltság pótlékát, ezek az illetékek évenkint közel 100 millió pengőt tesznek ki. Ezekről kimutatást nem kaKÉPVISELŐHAZI NAyPLÓ XIX. ÍP. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. 683 punk, pedig a devizafelár, az exportprémiumok szintén drágítólag hatnak áz élelmiszerekre, általában a dolgozók megélhetésére. Ezekről a nagyon súlyosan drágító expoi'tprémiumokról, devizafelárakról, azonkívül a mezőgazdaságot megsegítő alapról mégsem kapuü.k itt a költségvetésben egy jottányi jelentésit sem. Ezt hiányolnom kell, mert hiszen a helyes államvezetés a polgárok elől nem titkolhat el semmit. Már most t. Képviselőház, ha figyelmesen átolvassuk a költségvetés számadatait, akkor nem nehéz rájönnünk arra, hogy a fogyasztási jellegű adóterheik emelése minden költségvetési évben visszatérő jelenség, tehát most már csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan akarnak a pénzügyminiszter urak a dolgozó emberek adóterhein könnyíteni, amikor évről évre emelik a megélhetés^ terhelő és e nehezítő adókat. Nekünk, szociáldemokratáknak, akik nemcsak politikailag, t de r társadalmilag is a demoki'ácia elvi alapján állunk és akik adórendszerünkbe is bele akarják vinni a demokráciát a mai erősen kapitalista és feudlális jellegű adózással szemben, — közgazdasági és társadalompolitikai szempontból is a legélesebben tiltakoznunk kell az ellen, hogy a fogyasztást terhelő adókat évről évre emeljék. Ez a rendszer a belső fogyasztás teljes összezsugorodásához: fog vezetni, mert a munkás- és parasztosztály vásárlásával már most is olyan mértékben zsugorodik össze, amilyen mértékben az sem társadalompolitikai, sem gazdaságpolitikai szempontból nem helyes és nem jó. A vásárlóerőnek ez a sorvadása 1930-ban a gazdasági válsággal kezdődött. Az akkori pénzügyminiszter úr nem talált hirtelen más megoildást, mint azt, hogy megterhelte a szegény emberek kenyerét, megterftielte italát, mindenét, amihez hozzá tudott férni. Már most a drágaság folyton emelkedett és ezzel arányban emelkedtek a terhek is. Most már odajutottunk, hogy az egésa dolgozó magyar társadalom vásárlóerősorvadásban szenved s ezekhez most egy új társadalmi réteg csatlakozott, a köztisztviselőké, úgyhogy a belső fogyasztás szempontjából társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szempontból egyaránt szükséges volna, hogy megállíttassék ez a folyamat, hogy t a dolgozó^ néposztályok is valamelyes vásárlóerőhöz jussanak. T. Képviselőház ! Nem^ túlzás, ha azt állítom, hogy nincs az országban olyan kerető, vagy jövedelmet élvező réteg, amelyet olyan súlyosan terhelnének meg. adó val, mint a munkás- és 'parasztosztályt. Már említettem Ernszt igen t. képviselőtársammal folytatott röpke kis replikámban, hogy ha a fölcllbirtdkosmak még olyan nagy háztartása is van és még annyit költ is rá, azt ami az ő földjén terem, amit ő nevel, azt amije neki van, adómentesen fogyaszthatja, ellenben a munkás, és tisztviselő, általában a dolgozó néprétegek minden falat után, amelyet szájukba vesznek, az államnak adóznak, azonkívül a mezőgazdaság fölsegélyezésére is illetéket fizetnek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ha egy országban jók a keresti viszonyok és a munkásság olyan kereseti viszonyok között él, amelyek lehetővé teszik számára a szükséges élelmiszereknek és egyéb cikkeiknek megvásárlását, akkor ez az adóteher esetleg fájdalmas lelhet, mert hiszen az élvezeti cikkek fogyasztásának rovására megy, valami kulturális összezsugorodással is jár, — kevesebbet mehetnek az embereik színházba vagy a moziba -léhát lemondással jár a fogyasztási jellegű adóterhek emelése ott is, ahol a kereseti viszonyok jók, nálunk azonban, ahol rosszak a ke97