Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

682 Az országgyűlés képviselőházának kereseti, jövedelem- és vagyonadó kivetésének jogát. Ez tulajdonképpen ma is az ő kézéiben van, bár formailag az adóhivatalhoz tartozik, hiszen az örökös felülvizsgálatok és gyámkodások, amelyek a pénzügyigazgatóság részéről szükségképpen jelentkeznek, tulajdoniképpen a pénzügy igazgatóság kezébe viszik vissza ezt a feladatot. Ezt a hatáskörök új rendezése s az ebből folyó munkát minden további nélkül el lehet végezni a mai személyzeti létszámmal is. A racionalizálással kapcsolatosan végzett tanulmányok beigazolták, hogy a tisztviselők létszámának csökkentéséről szó sem lehet. Bárhova visszük is a munkaköröket, ezeknek ellátásához a mai létszám szükséges. Van 138 adóhivatalunk 1342 tisztviselővel és van 4767 községünk. Ha tehát a községeket körzetekre osztju(k be és ezeket a körzeteket egy-egy adóhivatali • tisztviselő gondozására hízzuk az általam lefektetett elvek szem előtt tartásával, akkor egy-egy tisztviselőre 3—6 vagy 8 község fog esni, aszerint, hogy milyen lélekszámú községekről van szó. Olyan munkakör, olyan feladat lehet ez, amelyet szépen, nyugodtan el lehet látni. Ezáltal pedig megkíméljük ezektől a pénzügyi igazgatási terhektől az egyébként is agyonterhelt ' községi apparátust. Az átszervezés nem jelent több költséget sem, mert hiszem a jelenlegi külszolgálati díjakból és behajtási költségekből szépen lehet fedezni a felmerülő költségeket. A községi jegyzők kérdését ez a rendezés nem oldja meg, mert hiszen a községi igazgatás tele van ezerféle nehézséggel, fellebbezéssel, ellenőrzéssel, felügyelettel, vizsgálattal, jóváhagyással és végül ott van mindenek felett a pénzügyminiszttiD' úr az ő felügyeletet jelentő kék ceruzájával. Mindez olyan nehézkessé teszi a községi adminisztráció életét, hogy a községi jegyzők ezekkel a feladatokkal képtelenek megbirkózni, különösen ma, amikor kulesszerűen van megállapítva minden községre, eléggé helytelenül és igazságtalanul, a segédszemélyzet létszáma. Mondhatom, hogy a községi iroda az egyetlen műhely az egész országban, ahol tulajdonképen nincsen szabályozva a munkaidő: reggeltől estig, éjt nappallá téve dolgozik a községi jegyző és mindez hiábavaló és hasztalan, mert hiszen bármely vizsgálat — s akármelyik nap jöhet ez a vizsgálat — minden esetben elég okot és alapot tud találni a fegyelmire. Ezen a téren tehát még nagy rendszerváltozásról kell gondoskodnunk, amely rendszerváltozásnak az általam javasolt módosítások csak egy kis részét jelentik, ez a kis rész azonban nagy előnyére szolgálna a pénzügyi adminisztrációnak és az adókezelésnek, valamint a községi szervezetnek. A községi jegyzők sorsát nem akarom most taglalni, csak megemlítem, hogy nehéz helyzetben van a községi jegyző, mert hiszen óriási munkát kell elvégeznie s emellett családjának iskoláztatásáról is gondoskodnia kell. Havi 149 pengőből kell gyermekeit taníttatni, ' rendszerint mindig házonkívül s emellett ő és családja betegség esetére nincs biztosítva. Szinte csodálatraméltó az a heroikus szerep, amelyet a községi jegyző a magyar életben betölt s ezért mindnyájunknak meg kell győződve lennünk arról, hogy a pénzügyminiszter úrnak és a miniszterelnök úrnak a magyar falu felemelésére irányuló programmja nem lehet betetőzve, nem lehet tökéletesen és teljesen befejezve a je^zőkérdés megoldása nélkül. T. Ház! Bizalommal lévén a kormány és a 329. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. pénzügyminiszter úr személye iránt, a tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits Géza képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. .Képviselőház! Nem vagyok annyira járatos állampénzügyi dolgokban, mint előttem szólott igen t, képviselőtársunk, ezért nem is vitatkozom vele, csak megnyugvással veszem tudomásul, hogy egy ilyen előkelő finánc, mint a képviselő úr is, végre szükségét látja annak, hogy a dolgozó néposztályok terhein valamiképpen könnyítsenek. (Propper Sándor: A betyárból lesz a legjobb pandúr!) Ha sok ilyen előkelő finánc, mint Ozörmann képviselő úr, áll össze és hangoztatja a jövőben, hogy a szegényebb néposztály terhein könnyíteni kell, akkor, azt hiszem, mégis fog valami történni ebben az irányban. T, Ház! Minden esztendőben megismétlődő jelenség az, hogy a költségvetést benyújtó pénzügyminiszter úr feláll és tremolo hangon kijelenti itt a Ház előtt, hogy a dolgozó néposztályok terhein könnyíteni kíván. A multévi költségvetés benyújtása alkalmával például tanúi voltunk annak (Farkas István: 17 éve halljuk ezt, mégis évről-évre emelik az adót!), hogy Fabinyi volt pénzügyminiszter úr kategorikusan kijelentette, hogy az adózás tekintetében a teherbíró vállaknak kell majd az eddiginél nagyobb terheket viselniök, mert — mondotta a miniszter úr a túloldal lelkes tapsai közepette — csak így válik lehetségessé a szegényebb néposztályok terheinek könnyítése. De Fabinyi volt miniszter úr még ezen is túlment azon a banketten, amelyet Szegeden Darányi akkori miniszterelnök úr beszéde alkalmával tartott, amikor is pezsgős pohárral a kezében felállt és kijelentette, hogy (olvassa): »Nem frázis az, ha azt mondom, hogy a gyengébbek válláról a terheket fokozatosan, céltudatos munkával át kell vinni az erősebbek vállaira.« (Farkas István: Nem vittek át semimit sem!) Az egész terem csak úgy rengett a tapsoktól és a termen kívül a szegény adózók is reménykedtek, hogyha a miniszter úr a Házban is és a fehér asztalnál is ilyen nagyszerű kijelentéseket tesz, akkor mégis csak könnyítenek valamivel a dolgozó néposztályok terhein. (Éber Antal: Ott van a beruházási hozzájárulás! Az nem elégíti ki a képviselő urat!) Nagyon szén volt ez a beszéd is, de meg kell állapítanom, hogy ebből az alkalomból ismét csalódás érte a dolgozó polgárok többségét, mert mind a Házban, mind a 'banketten elhangzott kenetes beszédek csak üres szavaknak bizonyullak, mert sem a múlt esztendőben (Éber Antal: Ott van a beruházási hozzájárulás!), sem az idei költségvetésben ennek a beígért áthárító mozdulatnak még a nyomait sem találjuk meg. A valóság az, hogy minden csillogó szép beszéd és kenetes ígérgetés ellenére a váltakozó pénzügyminiszter urak nem azoktól ve; szik el az adók többségét, akik ennek a mai kapitalista gazdálkodási rendnek a haszonélvezői és éppen ezért nagyobb a teherbíróképességük is, mint a dolgozóknak, hanem azokat adóztatják meg erősen és azokra róják az adók túlnyomó többségét, az államháztartás fenntartásának majdnem egész terhét, akik részben politikailag inferiorisabb helyzetben vannak, részben pedig gazdasági meg-