Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-328
Az országgyűlés képviselőházának 328. ból való bizonyos lelki depressziója feloldódott volna. A miniszter úrnak azonban a Közoktatási Tanács elnöki minőségében volt egy beszéde. amelyet ezelőtt másfél esztendővel mondott el és amely tulajdonképpen rámutat ezekre a problémákra. A miniszter úr az előbb elhang zott beszédében citálta egy-két felsőházi beszédét, citálta elnöki beszédét is, legyen szabad nekem az Ő beszédének azt a részét felolvasnom, amely a középiskolai tanári munkára vonatkozik és amelyet ő 1936-ban mondott, mint a tanács újonnan megválasztott elnöke; a továbbiakban ugyanis teljesen ebbe a gondolatmenetbe kívánok belekapcsolódni. (Halljuk! a jobboldalon.) A. miniszter úr, mint akkori elnök, azt mondotta (olvassa); »Azt hiszem, arra is ki kell terjednie társadalmi munkánknak, hogy az iskola céljait a társadalommal megértessük, megbecsülését fokozzuk, munkásainak, a tanárságnak és tanítóságnak munkájában, kötelességei szabad gyakorlásában segítői, a társadalomban szószólói legyünk, megbecsülését fokozzuk, helyzetének javítására törekedjünk és munkájában megvédjük a protekció hullámai ellen. Mert az iskolai nevelés és tanítás két dolgon fordul meg az elemitől az egyetemig: jó tanítókon és szigorúságon. Vigyáznunk kell arra, hogy a tanárság és munkája el ne bürokratizálódjék és ne gyilkolják meg tartalmát a halmozódó adminisztratív rendsza bályok. Erre folyton kell figyelmeztetnünk a társadalmat, a parlamentet, a kormányhatóságokat, mert ha a tanár lelke elrobotosodik, a nevelt generációkat is ez a veszély fenyegeti. Hangsúlyoztam azt, — mondja a miniszter úr — hogy az életre kell nevelni. Ezt a célt, úgy hiszem, leginkább azzal szolgáljuk, ha gondolkodni, ítélni és cselekedni tanítjuk meg az ifjúságot. Kevésbbé fontos az, hogy mit tanítunk, mint az, hogy hogyan. Ezt kell megértetnünk n társadalommal. Bizonyítványbirtokosok helyett egész embereket kell nevelnünk a nemzetnek. (Ügy van! jobbfelől.) Arra kell törekednünk, hogy az ifjúság jobban tanuljon nyelveket, főleg azoknak az életben és praktikus, vagy tudományos munkájukban való használatát. Itt látjuk a legnagyobb hiányokat, sőt nemzeti érvényesülésünk szempontjából egyenes veszedelmeket. Azt hiszem, túlsókat akartunk és ezért értünk el a kelleténél sokkal kevesebbet«. A miniszter úrnak a közoktatási tanács elnöki állásában elmondott ez a beszéde az, amelyre én a továbbiakat felépíteni szeretném. Azt mondotta az elnök úr, a jelenlegi miniszter úr (olvassa): »Vigyázni kell arra, hogy a tanárok munkájában mindenben segítőtársak legyünk és ne tegyünk olyan intézkedéseket, amelyek az ő munkájukat elbürokratizálnák«. Kérdezem, ha az utóbbi esztendőkben egy középiskolai igazgatói iktatót és ezzel kapcsolatban a tanároknak kiadott írásbeli utasításokat átnézi az ember, lehet-e azt imondani, hogy nem történt meg minden pontosan az ellenkezőjére 1 ? Tudom, hogy a helyi viszonyokon alapuló utasításokat szem előtt tartó tanmenetre feltétlenül szükség van, ha neon akarunk az időből kifogyni és ha azt akarjuk, hogy az anyagot arányosan tudjuk elvégezni. De kérdem, a mai 45 perces órákra miért kellett elrendelni az úgynevezett óravázlatok készítését és az ezzel járó határtalanul sok bürokratikus irka-firkát, amikor mindenki tudja, hogy együlése 1938 június 11-én, szombaton. 655 egy ilyen óra megtartása, amelyen élő anyaggal, a gyermekkel foglalkoznak, annyi esetlegességnek van kitéve és az óra sikere és lefolyása annyi mindenféle komponensből adódik, hogy hiába van lerögzítve 10 peircenkint a tennivaló és a kérdések egymásutánja, ímert akár egy gyermek készületlensége, akár más ilyen incidens ezt a tervet teljesen felboríthatja. Ha ezeknek az óravázlatoknak az elkészítése tisztán arra szolgált volna, hogy a tanárnak: magának legyen segítségére, akkor ez talán kevesebb bürokratikus munkát adott volna, ámde jöttek a rendeletek, hogy ezeket az óravázlatokat fel is kell terjeszteni, tehát újra le kellett írni, át kellett dolgozni és újra és újra csak az irodai munkát kellett halmozni. A miniszter úr beszédének egy másik részében azt mondja, hogy »mindent el kell követnünk, hogy a tanári rend megbecsülését a társadalomban fokozzuk«. Aki az iskolai munkával és a tanárság áldozatos nagy munkájával tisztában van, csak Örömmel hallhatja ezt a. kijelentést és ezért is rögzítem le ezeket a .szavakat, de kérdem, az a túlzott puritánság, amelylyel a kiérdemesült tanárokat a kultuszkormányzat az utóbbi esztendőkben kezelte, minthogy si f társadalom, sajnos, teljesen a. külszín után ítél, azt a célt szolgálja-e, hogy a tanárokat a társadalom megbecsülje? Nem arra gondolok én, hogy színes szalagokra akasztott rendjelekkel tiszteljünk aneg, vagy tüntessünk ki minden öreg tanárt, igazgatót, vagy főigazgatót, hanem igenis arra gondolok, hogy legalább állítsák vissza a búcsúztatásnak azt az egyszerű, mindenkit megillető formáját, amely a régi világban megvolt és ha valaki becsülettel eltöltött 35 vagy 40 évi szolgálat után eltávozik, legalább írják oda, hogy X. Y.-t jó szolgálatának elismerése mellett állásától felmentem. Ezt minden szolgálatban meg lehet tenni. Régebben megtették velünk is, újabban »már ez is teljesen elmaradt. A társadalom megbecsülése egyéb külsőségeken is alapszik és ha már a miniszter úr előhozta ezeket a kivonulásokat, amelyeken ott kellett lenniök a tanároknak, akik a gyerekekkel nagyon szívesen mentek, különösen most, az eucharisztikus kongresszus nagyszerű megnyilatkozásai 'alkalmával, vagy amikor idegen államfők voltak itt, ami teljesen rendjén is volt, kérdezem, hogy ha on ár nem lehet minden igazgatót meghívni, legalább a tanítói és tanári autonóm testületek főnökeit nem lehetett volna-e meghívni egy-egy olyan reprezentatív helyre, ahol a sok fizikai fáradság után valami olyan dolgot is lát, ami őket rangjuk és munkásságuk alapján is megillette volna. (Ügy van! Ügy van!) Szólt a miinfozter úr elnök korában a tanárság anyagi helyzeténeík javításairól és mowtani költségvetésű) beszédében fcontkretumökat mondott a teljesen nyomorban sínylődő ideiglenes helyettes, ómaidóhelyettes és egyéb lehetetlen címekkel felruházott helyettes tanárok tényleges helyettes tanárrá való kinevezéséről, miajd a helyettes tanároknak rövid szolgálat után rendes tanárrá való kinevezéséről, de nem nyilatkozott a tanárság egyetlen nagy égető problémájáról, amely pedig nem tisztviselői fizetésrendezési kérdés, hanem kii fejezetten tanári jogfosztás! Ez az Ötödéves korpótlék kérdése, Házhatá-rozat van rá, hogy a tanárságnak ez a joga el nem vétetik,, de nem is vehető el. 1 Mégis mi történt? Nem tudom, hölgy tisztán
