Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

654 Az országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1938 június ll-én, szombaton. kellene foglalkoznia- Az elemi iskolába járó 6—8 éves gyermekekkel komolyan kellene foglalkozni az iskolában és módot kellene nekik adni arra, bogy ott művelődjenek, nevelődjenek, értelmiségük kifejlődjék, mert akikor, ha kikerülnek az életbe, felnőtt sorban már sokkal rátermettebbek, odaadóbbak, használhatóíbbaik, az államnak: és a társadalomnak hasznosabb tagjai lesznek. De ha mindezeket nem tesszük meg, akkor természetes' dolog, hogy nem lehet ezen a téren haladást várniArról is beszélt a miniszter úr, hogy bizonyos helyen ruhát és iskolaszereket adnak a gyermekeknek. Ezt legelőször is Budapest székesfőváros valósította meg és ezt követelnünk kell az egész vonalon- Nagyon sok helyen nem tudják.ugyanis a szegény szülők, szegény zsellérek, cselédek ruhával és iskolaszerrel ellátni iskolába járó gyermekeiket. Ezenkívül nemcsak iskoláskönyveket kellene adni ingyen az elemi iskolában kivétel nélkül minden szegényebbsorsú gyermeknek, hanem arról is gondoskodni kellene, hogy azok a gyermekek eljuthassanak az iskolába. Hogyan jusson el megfelelő ruházat hiányában az iskolába az a tanyai gyermek, mikor a szegedi vagy a hódmezővásárhelyi tanyákon három kilométer távolságra is kell mennie sárban, vízben, télen hóban. Aki ismeri a magyar Alföldet, aki ismeri a magyarságnak ezen az Alföldön élő színét-javát és ismeri a tanyarendszert, annak igenis követelnie kell, hogy necsak könyveket adjanak azoknak a gyermekeknek, hanem ruhát is adjanak nekik, lássák el a szegény gyermekeket cipővel, csizmával, hogy télen is iskolába tudjanak menni, mert máskép nem tudnak oda eljutni. Különösen nem tudnak eljutni az iskolába olyan vidéken, mint az Alföld, ahol nincsenek rendesen járható jó utak. Nyilvánvaló dolog, hogy ezen a réven is gondoskodni kellene arról, hogy ezek a gyermekek tanulhassanak. Mi követeljük ezt és azt hiszem, a magyar nép, a magyar nemzet, a magyar társadalom és a magyar jövő érdeke az, hogy népoktatásunk tökéletesíttessék, kifejlesztessék és az állam hozzon meg minden anyagi áldozatot, ami csak szükséges ahhoz, hogy jó, egészséges és előrehaladó népoktatásunk legyen. A költségvetést nem fogadom el- (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Krompaszky Miksa képviselő úr következik szólásra. Krompaszky Miksa: T. Képviselőház! Amikor néhány nappal ezelőtt feliratkoztam a kultusztárcához, akkor sem volt az a szándékom, hogy a kultusztárca költségvetésének egyes rovatait, hosszú számoszlopait, hosszú számsorait próbálom majd jobbról vagy balról megingatni, különböző okfejtésekkel alátámasztva a költségvetés egyes tételeit próbálom majd kiütni, más tételeit pedig tágítani, hanem! akkor is csak az volt a célom, hogy részben a költségvetés indokolása alapján, részben pedig ^mindannak alapján, amit mi, tanárok és tanítók, a jelenlegi kultuszminiszter úrról a közelmúltból tudtunk, tehát az ő múltjának az átkutatásával próbáljam megindokolni azt a bizalmat, amellyel mi az ő eljövetelét fogadtuk. A helyzet azonban ma, a miniszter úr hatalmas, kétórás nagy beszéde után egészen megváltozott, mert a miniszter úr itt akkora kultúrprograimmot adott, hogy arról nem egy ilyen félórás beszédet, hanem sok-sok félórás beszédet lehetne mondani, (Ügy van! Ügy van!) ha a dolgok mélyére kívánnánk hatolni,- egyet és mást kiragadva a miniszter úr beszédéből. Nekünk középiskolai tanároknak, de egyáltalában az egész pedagógiai társadalomnak a miniszter úr jövetele azért volt nagyon szimpatikus, mert az utóbbi esztendőkben az ő munkásságát figyelve, megállapíthattuk, hogy ő ^ a napi politikától teljesen távoltartva magát, tisztán és kizárólagosan csak az ifjúság problémáinak szentelte az életét és amánt ő maga is mondotta, amióta elhagyta ezt a Házat és a miniszterelnöki széket, ennek a 15 vagy 16 évnek távlatában átnevelődött, mégpedig az ifjúság révén nevelődött át. így jár mindenki, mindenki ennek a nagyszerű átváltozásnak az eredményeképpen kerül vissza valamilyen helyre, aki általában gyermekekkel foglalkozik, így járnak tehát a pedagógusok, akik ott finomodnak meg a gyermeki lelken át, ahol tulajdonképpen ők akarják azt a gyermeki lelket átformálni, kisimítani és kicizellálni- , A miniszter úr elmondotta önmagáról, amit mi nagyon jól tudunk, különösen mi budapesti középiskolai tanárak, hogy ő mint a Közoktatási Tanács elnöke, igen sok osztályt nézett meg és a tanárt és a tanítói munkát abban a kohóban szemlélte, ahol azt egyedül lehet ellenőrizni és ahol egyedül lehet meglátni, hogy mi az: élő anyaggal dolgozni. Nekem ugyanis az a szerény véleményem, hogy gyakorlati pedagógiai tudás nélkül, — és itt hivatkozhatnám talán elsősorban a Házelnök úr személyére, nem mint Házelnökre, de mint egyetemi tudós professzorra, aki ugyanis középiskolai tanári sorból került oda, mint piarista tanár, arra a nagy tudományos magaslatra, ahová nagy tudásával felküzdötte magát, — mondom, gyakorlati pedagógiai tudás nélkül fellegekben járó fejtegetésekkel nem lehet kritizálni, nem lehet elbírálni azt a munkát, ha valaki abban a kohóban maga is nincs benne, nem; vesz részt, ha nem is mint aktív munkás, de legalább is mint megfigyelő. A kultuszminiszter úr beszédében ezt a momentumot is kiemelte a saját életéből és ez nem maradt reánk közömbös hatással- Az a másik tény, hogy ő az ifjúságot a magyar cserkészeten keresztül figyelte meg, megint azt mutatja, hogy minden politikától távol állva, csak az ifjúságra gondolt, — maga mondta beszédében — nem is képzelte annakidején, amikor ezekben a megfigyelésekben résztvett. hogy valaha is arra a helyre kerüljön, fihol most van, hanem mindig csak arra ^ gondolt, hogy az ifjúság problémáival törődjék. Az ő szájából, mint kultuszminiszter szájából, még nem hallottuk, de annál inkább hallottuk tőle meggyőződéssel és más kultúrpolitiMinoktól is számtalanszor hallotta az utóbbi időben a magyar tanárság azt, hosry akármilyen jó reformokat készítenek is. akárhogyan próbálják is az iskolákat átalakítani, valóban nagy eredményeket csak akkor lehet elérni, ha ezeket a reformokat az életben lelkileg megelégedett, anyagilag független, olyan tanárság haiti a végre, amelynek az iskolán kívül semmiféle más gondja nincs- Ezek a tanárság felé kiejtett cirógató szavak azonban, sajnos, csak szavak maradtak, mert intézményesen semmi sem I történt, aminek nyomán a tanárságnak az i utóbbi 8—10 esztendőben kétségtelenül kelet1 kezett és egyelőre meg nem állapítható okok-