Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-328
652 Az országgyűlés képviselőházának $28. ülése 19S8 június 11-én, szombaton. mószetesen együtt viseljük mindemben. (Meizler Károly: Azért óvatos a miniszter úr!) Most még egy-két általános dolgot szeretnék mondani, mielőtt beszédemet befejezem, hi »zen az idő már annyira előrehaladt, hogy részletekről nem beszélnetek. A művészetnél azonban niégiis meg kell egyet említenem, tudniillik a^ vidéki kultúrgócpontok fejlődését mindenféle vonatkozásban, tehát festészeti, építészeti, színházi vonatkozásban, a szabadtéri előadások vonatkozásában is, mert ez már általánosan kulturális jelentőségű. Aki látja, hogy vidéki kultúrgócpontjaink már eddig is mennyit fejlődtek, azt hiszem, látja is, hogy érdemes továbbhaladnunk ezen az úton. Ez nemcsak kötelességünk, hanem valóban el iis lelhet vele érnünk valamit- Ha az' ember végiigmegy egyegy vidéki városon, igazán gyönyörűséggel látja» hogy anivé tudtalk fejlődni ezek: és ezért többi városainkat is .segítenünk kell abban, hogy ugyanezen az úton haladjanak. Ez feladata színházainknak, múzeumainknak, stb. is. Fejleszteni kell a vidéki városok uiűgyüjteményeit is, különösen az általános ízlés fejlesztése szempontjából- Különben &, városok külső képe is csak az emberek ízlését fejleszti, amire szintén magy szükségünk vanMegemlíthettem volna még azt is, hogy például Operaházunk nagyon szép sikereket ért el a külföldön, de erre és a hasonló részletekre már nem merek kitérni, hiszen közel két órája beszélek. T. Ház! Szó volt arról is, hogy a gyermekek az ünnepélyeken ne álljanak sorfalat. (Andaházi-Kasnya Béla: Politikusoknak!) Általában is. En nem vagyok barátja a vasárnapi munkaszünet megszegésének akkor sem, ha az szép célok érdekében történik- Nem mondom, hogy soha, de minél kevesebbszer kell ; a gyerekeket kirukkoltatni és velük sorfalat állatni. (Élénk helyeslés balfelöl és a középen.) Ha pedig ez mégis előfordul, meg kell^adni a lehetőséget időközben, vagy a készülődés alatt a leülésre, de semmiesetre sem szabad ezzel a kérdéssel úgy bánni, mint ahogyan az eddig történt, amikor nem volt vasárnap, hogy az ember ne látott volna gyermek sorfalat. Nem volt város, ahol ez' meg nemi történt volna a legkisebb ünnepélytől kezdve a legnagyobbig minden alkalommal. Vannak nagy események, amikor nemcsak helyes, hanem kell is, hogy azokat a gyermek lássa és rajtuk fellelkesedjék. Itt volt most az eucharisztikus kongresszus, a Szent István emlékére tartott körmenet, amikor imiegvolt az értelme annak, hogy az a gyermek is együtt érezzen a nemzet egészével és beleélje magát az ünnep hangulatába. De annak nem vagyok barátja, hogy .minden vasárnap, mindenféle alkalomból, kirukkoljanak a gyermekekés hogy egyik vagy másik hatóság kirendelje Őket. (Elénk helyeslés jobbfelöl. — Rassay Károly: Például egy ötödramgú államtikár fogadására!) Nemcsak munka-, hanem valóban ünnepélysziüinetet is szeretnék bevezetni. (Elénk helyeslés.) Matolcsy képviselő úr említette az ifjúságnak az utódállaimokba való ntaztatását. Erre már közibeszólásban is válaszoltam, hogy ezt fontosnak tartom. A leventeintéamény ügyét a honvédelmi miniszter úrral együtt fogjuk vizsgálat és tárgyalás alá venni. Most csak annyit szeretnék mondani, hogy ebbe is több erkölcsi és szellemi tartalmat szeretnék vinni, ne,m azért, .mintha nem tartanám, eléggé erkölcsösnek, de hogy szellemi és erkölcsi vonatkozásban tartalmasabbá tegyük ezt az intézményt, aminek mindenféle módja van: a játékokat, a dalárdákat. különféle sportokat, különösen olyan sportokat, amelyek léleknemesítő hatással vannak, támogassuk, bizonyos .mértékig levente-önképzőkörszerű módon, amivel persze nem akarom azt mondani, hogy ebbe fullasszuk bele a leventeintézményt. A kötelező^ munka mellett jó volna nézetem szerint — még nem tudom, hogyan és hol — a leventeintézménybe is valami önkéntességi jelleget is belevinni, hogy ott az önkéntes vállalkozás is érvényesüljön; én, aki mint méltóztatik tudni, a cserkészetben töltöttem el most imár immáron 17 esztendőt; az önkéntesség óriási jelentőségét^ ott láttam, ott ismertem meg. A cserkészet lényege az önzetlen, jutalmát önmagában és saját lelkében kereső és mondjuk, a hasonlóan nemesién gondolkozó, ezt szerető és kereső ember. Ilyen önkéntes vállalkozással, amely az élet minden részére, iminden megnyilvánulására kiterjed, lehet erős akaratra és szeretetre ; nevelni az embereket. Szeretetre és vallásosságra kell nevelni az embereket. Az eucharisztikus kongresszus, amely itt a közelmúltban lezajlott, megmutatta, hogy a magyar népben a vallásosság mélyen gyökerezik. A katolikusok mutatták ímeg, de neim kétlem, hogy ha hasonló alkalom, kínálkozott volna, más keresztény felekezetek is ugyanezt mutatták volna. (Ügy van! Ügy van!) Ez a látvány felemelő volt, azt hiszem, nemcsak mireánk, katolikusokra, hanem mindenki másra is, mert egy részt mutatott be a magyarságból, amely rész azonban a .magyarság egészének lelkületét és lelkületének mélyén gyökerező alapjait mutatta meg. (Ügy van! Ügy van!) Ápolni kívánom a felekezeti békét. Mint mondottam, a különböző felekezetekhez való tartozás nemi lehet ellentét csirája, hanem ellenkezőleg, a megértésé, ha mindkettő egymást megérti és egymás felfogását tiszteli. Erről különb'en a felekezeti iskolákkal kapcsolatban már szólottam is. T- Ház! Legyen^ szabad azzal befejeznem beszédemet, — bocsánatot kérek, hogy teljes óráig tartott —. (Halljuk! Halljuk!) — hogy a magyar iskolai nevelés, a magyar közoktatás, vagy köznevelés az egész* nemzet nevelésének része, együtt történik, nem szakítható ki belőle egységes egész, az az alap, amelyre az egészet építjük- Ha körülnézünk a társadalomban és nézzük a társadalom forrongását, tanácstalanságát, kapkodását, ha nézzük, amint ez, az ifjúságra is kihat, nem tehetünk mást, mint föltesszük magunkban: ostorozni, büntetni és irtani a gyűlöletet, mert ez vezet a társadalom romlására; (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) jutalmazni a szeretetet még akkor is, ha ez önmagában is lelné jutalmát. ! (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot Számosan , üdvözlik. — Felkiáltások balfelől: Szünetet kérünk!) -• , Elnök: Farkas István képviselő iir következik szólásra« i Farkas István: T. Képviselőház! A miniszter úr hosszú és érdekes fejtegetései kétségtelenül jó hatással lehettek itt a Ház minden tagjára, hiszen az elmúlt időkben a kultusztárcáról alig kaptunk ilyen széleskörű infor-