Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

622 Az országgyűlés képviselőházaink $28. ülése 1938 június 11-én, szombabon. vállalni, kifutó fiúnak stb. menni, mert apja munka nélkül van. Ezeknek a gyerekéknek tetemes része ilyen minőségben lévén elfog­lalva, egyszerűen nem látogathatja a kisegitö iskolákat. Egyébként az egyes iskolai gondnok­ságok felhatalmazást is kaptak a kultaszkor­mányzattól, hogy ezeknek a gyerekeknek a,fel­mentését szorgalmazzák és hagyják meg őket gazdasági elfoglaltságukban. Ismétlem, ezeknek az indokoknak alapján rendkívül fontos volna, hogy minél előbb hoz­zák be a nyolcosztályos, elemi iskolát. EDuhez még csak azt íűzöm hozzá, hogy nagyon cél­szerű lenne a felsőbb népiskola bizonyos for­májának a megteremtése is., Ma az a helyzet, hogy a népiskolai és a középiskolai oktatás túlságosan el van határolva egymástól. Aki megszerzi a > középiskolai érettségit, vagy pláne egyetemi végzettséget szerez, az már különö­sen privilegizált helyzetbe tartozónak érzi ma­gát és semmibe sem veszi az elemi iskolát vég­zetteket. Az ilyen magasabbnak tartja magát és nem érzi azt a közösséget a kevésbbé tanult elemekkel, amelyre a nemzeti szolidarizmus szempontjából szükség lenne. Éppen ezért a népoktatásnak valamilyen nagyobb tudást s egy tekintélyt adó felsőbb tagozatát kellene megvalósítani, amely, mondjuk, felsőbb nép­iskola címén működnék. Rendkívül fontosnak tartanám ennek az intézménynek továbbfejlesz­tését, azután a népfőiskolák felállításában, amely itt-ott elég szépen prosperált s hivatá­sukat komolyan teljesítették. (Krompaszky Miksa: A polgári iskola egészen megfelelő erre a célra!) A polgári iskola is megfelel és talán ez volna a legkomiolyabb hivatása, ebben az esetben azonban a polgári iskolák tanítási ügy­rendjeit valamiképpen át kellene formálni a héptaníitás igényeinek megfelelően. Ezeket akartam megemlíteni a néptanítás lehetősé­geire és módszereire vonatkozólag. T. Ház! A középiskolákról most nem beszé­lek, hiszen nemrég terjesztette elő a volt kul­tiuszminiszter úr életbevágó reformokat tartal­mazó törvényjavaslatait ebben a vonatiklozás­ban és ez a kérdés elég széles megvitatásban részesült a t. Ház részéről. Hogy a valóságban ezek az intézmények hogyan fognak beválni, azt egyelőre nem tudjuk. (Strausz István: Se­hogy!) de erős a reményünk, hogy jó úton ha­ladt a volt miniszter úr, amikor ilyen típusú középiskolákat rendszeresített, A középiskolák helyett inkább a főiskolai oktatásról, főleg pedig az egyetemi oktatásról óhajtok néhány szót mondani. Számtalanszor látom az életben, hogy valaki, aki állást tölt be, beiratkozik az egyetemre, no meg egy pri­vát szemináriumba, amelynek segítségével — pedig talán soha rendes könyv sem volt a ké­zéiben s talán egyetlen óráin sem jelent meg — egyszer csak előkerül a társadalmi életben mint dr. iuris, Én védetlenül elvégeztem az egyetemnek három fakultását, a hittudományi, a filozófiai és a jogi fakultást s így elég jog­címem van arra, hogy ezt a kérdést itt fel­hozzam, (Halljuk! Halljuk!) ( A hittudományi karon igen alapos, kemény munkát kell végezni. Ott a legkomolyabb .munka folyik, sokkal erélyesebben veszik a ta­nítási anyagot, mint a gimnáziumban. A jogi karon azonban már szinte fizikai lehetetlenség ezt megtenni, mert tudomásom szerint például a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi ka­rára annyi növendék vétetett fel, hogy ha ezek­nek egyszer eszükbe jutna, hogy egyszerre je­lenjenek meg egyik-másik tanár óráján, akkor az összes növendékeknek talán hatodát sem tudná befogadni a tanterem. Az egész intéz­mény tehát azon épül fel, hogy véletlenül se jusson eszébe a hallgatóságnak, hogy pontosan látogassa az órákat, mert az intézet terem­méretei nem alkalmasak befogadásukra. Nem azt akarom mondani, hogy ezt a rend­szert végleg szüntesse meg a kultuszminiszter úr, hiszen a középosztály szegény gyermekei­nek jóformán csak így válik lehetségessé, hogy az egyetemi végzettségre szert tegyenek, de valamiképpen bizonyos megszorítást kellene e téren behozni s lehetővé tenni, hogy a tanár ne csak a szigorlatokon és alapvizsgákon talál­kozzék növendékeivel. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem lehet általáno­sítani!) Tudom, hogy nem lehet általánosítani és bocsánatot kérek, ha valaki úgy értette sza­vaimat, mintha általánosítani akarnék. Ismét­lem azonban, hogy van bizonyos hiányosság, amely onnan ered, hogy bizonyos privát sze­mináriumok látogatása által lehetőség nyílik arra, hogy sokszor egészen szerény tehetségű gyermekek minden egy etemre járás és minden különösebb stúdium nélkül megszerezzék a doktorátust. Vannak fakultások, amelyeken a doktorá­tust igen fáradságos, igen nehéz munkával le­het csak megszerezni. Nekem az volna a kí­vánságom, hogy mivel a doktorátus bizonyos címet és díszt kölcsönöz annak, aki azt hordja, olyan intézkedéseket kellene hozni, hogy a dok­torátus megszerzése necsak egyik vagy másik pályán, de mindenütt erős, komoly munkát és tanulmányt igényeljen. Most még csak a tanonciskolákról óhajta­nék néhány szót szólani. Nálunk a tanoncisko­lák szintén nem váltják be azt az ígéretet, ame­lyet annakidején hozzájuk fűztek. A tanonc­iskolái intézmény egyike volna a legfontosabb intézményeknek. Németországban remekül pros.­perál és ott az iparosmunkásságnál a tanonc­iskolák sok tekintetben azt a műveltségi fokot adják meg, mint nálunk a középiskolák. Ebből adódik az, hogy Németországban azok, akik a tanonciskolákat végigjárták, sokszor az állam életében is nagyon nagy szerephez jutottak, mint pl. Stegerwald, aki iparos létére már a békében Poroszország miniszterelnöke volt. Sajnos, nálunk a tanoncoknak bizonyos — nem mondom kiuzsorázása — (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Mondhatja bátran!), de nagyobb­mérvű elfoglaltsága nem teszi lehetővé azt, hogy a tanoncoknak napi munkájuk elvégzése után kedvük legyen a tanulásra. így az ipar­iskolai oktatás nem hozza meg a kellő ered­ményt. De az ipariskolai tanárság intézményét is szóvá kell tennem. A múltban az volt a helyzet, hogy az elemi iskolai tanítók rendszerint bizonyos tanfolya­mot végeztek és így jogosulttá váltak arra, hogy a tanonciskolákban szaktanítást végez­zenek. Ezek legalább a pedagógiához értettek és ennek folytán a szakismeret bizonyos hiá­nyát ezzel tudták pótolni. Ujabban azonban megjelent egy miniszteri rendelet, amelynek értelmében elsősorban olyanokat kell alkal­mazni, akik munka nélkül vannak. Jelentkez­nek tehát 'mérnökök, festők, kereskedelmi is­kolát végzettek stb., szóval olyan szakmai tu­dományok tulajdonosai, amely szaktárgyat a tanonciskolában tanítani kell. A helyzet azon­ban az, hogy havi fizetésük rendszeriint nem haladja meg a 80 pengőt, sőt előfordul, hogy 40 vagy 50 pengős havi díjazásban részesül­nek. Amikor odakerülnek a tanonciskola ta­nári karába, akkor nem az a legfontosabb élet­problémájuk, hogy ennek a feladatkörnek pon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom