Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

584 Az országgyűlés képviselőházának 327, megtartása érdekében (Ügy van! Ügy van! Helyeslés a jobboldalon.) és az autonómiának nemcsak megtartása, hanem kiszélesítése érdekében. (Helyeslés és zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Hol van már az autonómia? Régen nincs már igazi autonómia!) Éppen azért, szóltam »kiépítésről« hogy ne legyen csak »látszatautonómia« ! En a vármegyét a magyar lélek legszebb alkotásának tartom, amely közel ezer éven keresztül mindenkor megingathatatlan fellegvára volt a magyar nemzeti gondolatnak (Zaj a szélsőbaloldalon.) és amely mindig sziklaszilárdon tudott megállni a legnehezebb időkben, a legsúlyosabb megpróbáltatások között is a magyar államiság eszméjének önvédelmi harcaiban. _ Ne felejtsük el, hogy a vármegye földjéből sarjadt mindig elő a szabadság és függetlenség gondolata. (Müller Antal: Úgy van! Ügy van!) Mi nem vagyunk hajlandók tradíciókba belegázolni, de nem vagyunk hajlandók arra sem, hogy megfosszuk a falu becsületes népét még attól a jogától is, hogy legalább kisebb kérdésekben határozhasson saját sorsa felett. (Ügy van! jobbfelől.) Mindenkor ellensége voltam a centralizáció gondolatának, ellensége leszek ezentúl is, és nagyon kérem a mélyen t. belügyminiszter urat, hogy ő ebben a harcban, amelyet mi a centralizációs törekvések ellen — úgylátszik — kénytelenek leszünk megvívni, mint régi vármegyei ember, nyújtson nekünk segédkezet. Mielőtt a tárca költségvetésének egyes tételeihez hozzászólnék, röviden foglalkozni kívánok a tárca struktúrájának, illetőleg összetételének kérdésével. Tudvalevő, hogy a népjóléti minisztérium megszüntetésével kapcsolatban onnan úgyszólván az összes egészségügyi és szociális jellegű ügycsoportok és igazgatási ágak áttétettek a belügyminisztériumba, illetve bezsúfoltattak annak keretei közé. Ez tette annyira heterogénné, szerintem tehát egészségtelenné a tárca struktúráját. Hiszen vitán felül áll, hogy az irányítás és a vezetés, az ügyek intézése csak akkor lehet céltudatos és eredményes, ha egy kézbe csak azonos, vagy legalább is hasonnemű feladatok összpontosulnak. A magam részéről a legnagyobb és legőszintébb elismeréssel viseltetem a belügyminiszter úr sokirányú nagytudasa, kiváló és közismert ügybuzgósága és munkaibírúsa iránt, de idővel jönnek majd a helyére mások, akik esetleg nem tudnak majd eligazodni az ügyeknek ebben a labirintusában. És ne felejtsük el azt sem, hogy ezek a mai idők napról-napra jobban és jobban sürgetik a nagy nemzeti problémák megoldását, azokét a problémákét, amelyek százfelé ágaznak szét, és amelyeknek megoldása rendkívül nagy feladatok elé állítja az államférfiakat, olyan nagy feladatok elé, amelyeket történelmi felelősség mellett vállalni csak bizonyos feltételek mellett és csak bizonyos határig lehet. Annakidején magam is váltig hangoztattam, hogy súlyos, sőt helyrehozhatatlan hiba volt a népjóléti és munkaügyi minisztériumnak nevezett egészségügyi és szociális minisztériumnak megszüntetése. Kétségtelen, hogy annakidején történtek ott súlyos hibák, amelyek miatt úgyszólván az egész közvélemény fel volt háborodva, de véleményem szerint egyes emberek hibái, mulasztásai és visszaélései miatt nem bukhatnak el nagy ügyek és nem rombolhatók le maguk az intézmények. Azt hiszem, ha mindenütt a világon minden minisztériumot megszüntetnének, vagy megszüntettek volna, ahol ülése 1938 június lö-én, pénteken. visszaéléseknek jöttek nyomára, úgy már talán sehol egyetlenegy minisztérium sem exisztálhatna. (Farkas István: Ez igaz!) Azt a minisztériumot nem leépíteni, hanem kiépíteni kellett volna. A népjóléti minisztériumnak < nevezett egészségügyi és szociális jellegű minisztérium hatáskörébe kellett volna utalni a többi minisztériumokból az összes egészségügyi és szociális jellegű kérdéseket és ügycsoportokat! Kérem a t. kormányt, tegye kbnszideráeió, tárgyává, vájjon nem lehetne-e, ha nem is egy minisztériumot, de legalább egy intézetet létesíteni, amelynek a hatáskörébe utaltatnának az összes egészségügyi és szociális kérdések. Különösen megfontolandó ez ma, amikor ezek a problémák annál is inkább megoldhatók, mert ehhez a milliárdos beruházás' törvénye is alkalmat fog nyújtani. Szólanom kell azonban itt most a belügyi tárca egyik legfontosabb problémájáról, az embervédelemről, illetőleg az ember védelem alapját képező, anya- és csecsemő védelemről. Tizenöt esztendeje annak, hogy képviselőtársaimmal együtt küzdünk itt azért, hogy az anya- és csecsemővédelem támogatására szolgáló költségvetési tételek emeltessenek fel. Sajnos, ez még a mai napig sem történt meg. Csekély ingadozások felfelé, vagy lefelé voltak tapasztalhatók, de nagyjában megmaradt az az összeg, amely összeget annakidején erre a célra szántak. Ennek az a következménye, hogy ez a nagy ügy kátyúba jutott. Évenkint 40.000 csecsemő pusztul el Magyarországon és ezek közül 16.000 csecsemő pusztul el veleszületett gyengeség, »débilitas congenita« folytán. Ez azt jelenti, hogy nekünk 16.000 kis koporsót kell kivinnünk évenkint a temetőbe csak azért, mert a magyar anyákról nem gondoskodtunk, az áldott állapotban lévő szegénysorsú anyákat nem támogattuk, akiknek a szervezete azután anj?nyira leromlott, hogy nem tudják életképes generációkkal megajándékozni a nemzetet. Ez a probléma annyira fontos, hogy ennek a nemzetnek egyenesen exisztenciális kérdése.^ Hangsúlyozom, hogy amit az állam erre a célra ad, azt csak önmagának adja, azt a pénzt, amit anya- és csecsemővédelemre, illetve gyermekvédelemre költ, a jövőben számokban ki sem fejezhető értékekben fogja visszakapni,, Mindjárt itt említem meg azt a visszás helyzetet is, amely az Oti.-nál tapasztalható, ahol a szanálási periódus óta rendkívüli módon leszállították az »anyasági«^ tehát a terhességi, szülési és szoptatási segélyeket is. Olyannyira leszállították ezeket, hogy én itt kénytelen vagyok megkérni a belügyminiszter urat, hogy mindenáron törekedjék ezeket a segélyeket felemelni az 1928. évi nívóra, ímert ezekkel a mai segélyekkel abszolúte nem szolgáljuk a családvédelem gondolatát. Ne felejtsük el, — amit én különben itt már többször hangsúlyoztam — hogy az embervédelem a nemzet életében olyan fontos kérdés, hogy ezt nemcsak, hogy ©lhanyagoinuink nem szabad, hanem ia legmelegebben fel is kell karolnunk. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Hiába lesznek ugyanis nekünk a jövőben nagyszerű intézményeink és törvényeink, hiába lesz nekünk nagyszerű kultúránk, ha nem lesz megfelelő emberanyagunk, ha a mi népünk népesedéspolitikai és népegészségügyi téren, tehát az expanziós politika terén nem fog tudni helytállani a versenyben a szomszéd népekkel szemben, akkor itt úgyis el fog pusztulni 'minden és minden idegen kézre fog jutni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A másik kérdés, amelyet én a miniszter úr figyelmébe kívánok ajánlani, az anyagilag és