Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

580 Az országgyűlés képviselőházának 327. ülése 1938 június 10-én, pénteken. gyár emíbérnek pártállásra való tekintet nél­kül meg" kell előtte (hajtania az elismerés zász­laját. Módot kell lier esni arra, hogy a rendŐr­tisztikar előléptetési lehetőségeit ehhez a fon­tloB szerepkörhöz alkalmazzuk amelyet betölt és ahhoz a kötelességérzéshez és hűséghez, amely­lyel hivatását végzi. Akceptálom: Éliássy fő­kapitány urat és a miniszter urat teljes elisme­rés illeti. A jelenlegi főkapitány úr főkapitány­sáiga alatt töhb törtéint, mint azi utóbbi tíz. esz­tendő alatt. A rendőrségi pótdíjakat is 40%-kai emelték, ami feltétlenül jelent valamit. A de­tektívtestületnél megkétszerezték a felügyelői és főfelügyelői állásokat, tehát lehetővé telitek az előbbre jutást. Ha összehasonlítjuk a helyze­tet más ágazatok előlépési lehetőségeivel, ak­kor még kirívóbban áll elénk a parancsoló szükségesség, 'hogy ezt a helyzetet feltétlenül szanálni kell. Az is furcsa, például, hogy a köz­rendőröknek, akiket fegyveres alakulatként ke­zelnek, fizetése a katonák fizetésével egyforma, viszont a tisztikar, sem rang, sem beosztás, sem fizetés tekintetében nem egyenlő a katona­tiszte kkel. Azután itt van még egy kiáltóbb érv: a párhuzam rendőrség és a csendőrség között. Bocsánatot kérek, a csendőrtisztek százszázalé­kos tiszteletet és elismerést érdemelnek, de mégis az a véleményem, hogy sem nem veszé­lyesebb, sem nem felelősségteljesebb, sem pe­dig nem nehezebb az ő szolgálatuk, mint a rendőrtiszteké. Sőt, ha jobban megnézem mun­kájukat, akkor látom, hogy a rendőrtisztek munkája sokszor veszélyesebb, mint a csendőr­tiszteké. Ennek ellenére a csendőrtisztek mégis katonai státusban vannak, a fizetésük is 1 jobb, és rang, beosztás tekintetében is kedvezőbb helyzetben vannak. A csendőrtiszt automatiku­san megy előre a maga fizetési osztályában, míg a rendőrtisztek állnak, mint a jegenyefák és nem tudnak előre mozdulni. Belátom, hogy a miniszter úr helyzete ne­héz. Én nem is a belügyminisztert aposztrofá­lom itt, hanem a pénzügyminisztert és a kor­mányt. Hiszen a belügyminiszter akármennyire szereti is ezt a tisztikart, ezt a rendőrséget, akármennyire igyekszik is az ő érdekeiket kép­viselni, ha nincs meg az »avena«, hiába mond­juk: »vitám et sanguinem«, hiszen az avenát a pénzügyminiszternek kell a belügyminiszter rendelkezésére bocsátania. Mindenesetre rá akartam azonban mutatni az egész Ház előtt ezeknek az állapotoknak a tarthatatlanságára, mert alá kívánom támasztani a miniszter úr helyzetét azért, hogy az ő törekvése ezeknek az anomáliáknak a megszüntetésére a kormány­zatnál és a pénzügyminiszternél megértésre ta­láljon és a pénzügyminiszter megtalálja azt a fedezetet, amelyet nézetem szerint nemcsak bel­ügyi és rendészeti szempontból, hanem általá­ban a nemzet becsülete szempontjából is meg kell találni és elő kell teremteni! Mint említettem, az utolsói időben az új fő­kapitány a detektívkar érdekében aránylag töb­bet tett, mint amennyi ezelőtt tíz év alatt tör­tént. Azok a súrlódások, amelyek a fogalmazói kar és a detektívtestület között voltak, szintén szűnőfélben vannak, ami nagyon örvendetes jelenség a szolgálat szempontjából. Méltóztas­sék azonban megengedni, hogy megemlítsek egy-két olyan kisebb jelentőségű dolgot, ame­lyekre vonatkozólag a Házban egyszer már megállapítottam, hogy megszüntetendők. Ide­tartozik a hivatalos helyiségek abszolút elég­telen volta. Aki járt a főkapitányságon, lát­hatta, milyen lehetetlen állapot az, hogy egy olyan kis, hatszor hatméteres szobában, ahol egyébiránt csak két íróasztal férne el, betesz­nek húsz detektívet és ha becitálnak feleket, akkor ott 50—60 ember szorong. A belügyi kor­mányzatnak tehát előbb-utóbb programmba kell vennie egy új, modern és megfelelő főkapi­tánysági épület megépítését. A detektívtestület kérdéseiről beszélve — azt hiszem — nem lehet kitérni az elől, hogy ezt a szolgálatot bizonyos képesítéshez, a mai vi­szonyok között érettségihez kössék. Igaz ugyan» hogy a detektívszolgálat annyira szerteágazó, ho gy a közönségesebb munkák elvégzésére va­lamiképpen fel kellene tartani a mai rendszert és így az egész karra vonatkozólag nem lehet egyforma képesítéshez kötést kimondani. Meg kell hagyni a lehetőséget, hogy a detektívtestü­letnek legalább egy bizonyos százaléka erejéig kisebb képesítéssel is felvétessenek emberek. Azt az egyet azonban a magam részéről telje­sen indokoltnak találtam, hogy a fogalmazói karba kinevezett tisztviselőkével teljesen egy­forma elbánásban részesítsék a hasonló képesí­tésű detektíveket. Én nem akarok a részletekbe menni, bár megvan még az a régi sérelem is, hogy például az autóbuszjegyeket mások veszik át, nem pe­dig a detektívek, akiknek azokat kapniok kel­lene, de ezeket a sérelmeket — azt hiszem — egyetlen tollvonással rendezni lehetne. Ma magának a rendőri karnak életbevágó problé­mái a fontosak. T. Ház! Fel akartam hívni az egész Ház­nak s a kormánynak, főképpen a belügymi­niszíter úrnak a figyelmét erre a kérdésre. A miniszter úr elsőrangú szakember, aki ezeket a kérdéseket ex laisse ismeri és azt hiszem, el is értem a célomat, amikor ideállítottam a Ház színe elé a rendőrtiszti kart. A rend őriegén y­ségefc, amelynek kötelességteljesítése éppen oly kiváló, csak azért nem említettem meg, mert annak fizetési viszonyai úgyis rendezve van­nak. Csak azt kérem tehát, hogy ezeket a sé­relmeket, melyeket felhoztam és amelyek ta­gadhatatlanul megvannak — és nincs senki, aki ezt el ne ismerné — végre szüntesse meg a kormányzat. Még csak egy kérdést akarok a miniszter úr figyelmébe ajánlani egy-két mondattal ez pedig a kórházi költségek ügye. Tóth Pál t. barátom itt egy gyönyörű egészségügyi elő­adást tartott. Meg kell azonban itt említenem, — hiszen, akik a falut ismerik, szintén tndjak ezt — hogy miért fél annyira a falusi ember a kórháztól. Azért, mert a kórházi költségek­től fél. Ha ugyanis van egy kis nadfedeles háza vagy egy-két hold földje és kikerül a kor­házból, akkor jön a határozat, amely szerint, a kórházi költséget! rátáblázták arra a kis vis­kóra vagy egy-két hold földre. Az allamnaü még rendszerint megtaláljuk a belátást, annyi­ban, hogy az állam az ilyen költségeket törli, de a székesfőváros semmiképpen sem akar en­gedni; úgy tesz, mint az a kereskedő, akinek valahogyan rosszul áll a számvetése és a be­hajthatatlan követeléseitl is aktíváknak tünteti fel. A főváros is és a városok Í3 azokat a kór­házi költségeket, amelyekre már régen keresz­tet vethetne, mert nem hajthatják be azokat, továbbra is beállítják a költségvetésbe, mint aktív tételeket s ezek a költségvetésben mint követelés, inint bevétel szerepelnek.. A falusi ember ezen a téren hátrányban van a városi emlberrel szemben, mert hiszen a sokkal jobb­módú ember ingyen fekszik be a kórházba, a falusi embernek ellenben később e miatt gond­jai vannak, és tudjuk, hogy mennyire nyomja

Next

/
Oldalképek
Tartalom