Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-327
Az országgyűlés képviselőházának 327. fontosatbb lenne, hogy a jegyzők tulajdonképpeni hivatásuknak élhessenek és szellemi vezetői és irányítói legyenek a községeiknek. Örömmel üdvözlöm e tekintetben a kormányzatnak azt az elhatározását, — bár csak imint átmeneti intézkedést tudom ezt elfogadni — hogy a jegyzőik túlterhelésének megszüntetésére segédimunkaerőket állítanak be és díjaznak a belügyi tárca terhére. Felvetem ezzel kapcsolatban' azt a gondolatot, nem volna-e helyes különösein olyan vidékeken, amelyek gazdaságilag el vannak maradva, ilyen' kisegítő anuukaerökül gazdasági szakemíbereket alkalmazni, hogy ezek egyszersmind gazdasági ügyekben is tanácsadói legyenek a községeknek. A második kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a községek költségvetésének felülvizsgálása. Amilyen helyes intenció az, hogy ezzel megóvassanak a községek egyes könnyelmű kiadások teljesítésétől és ezáltal ímegóvassék az adófizető közönség adófizetési képessége, éppen olyan helytelen, ha olyan kiadásoknál történik a szigorú cenzúrázás, amely kiadások arra a községre nézve jóformán létérdeket jelentenek. Lehetetlenségnek tartom, hogy amikor az egyik oldalon! minidig iá falufejlesztésről és a falu lakosságának felemeléséről beszélünk, ugyanakkor a másik oldalon megvonjuk ennek lehetőségét. Sokszor még pénzügyi szempontból sem egészen kívánatos ez az előblb említett szigorú cenzúrázás. Példát fogok erre felhozni. Egy vagyonos körjegyzőségem, éppen 1 azért, mert 25 kilométerre van a (legközelebbi állatorvosi székhelytől és így az állatorvos kihúzásával járó költségek tetemesek, de esetleg imég késedelmet is jelenthetnek, körállatorvosi állás szervezését vette tervbe. Annak ellenére, hogy a földművelésügyi miniszter úr véleményezte és szükségesnek tartotta ennek t az állásnak^ a szervezését, a pénzügyminisztérium adózási szempontból nehézséget támasztott. Már most kérdem, a gazdáknak az önnek az, állásnak szervezésével járó költségeknél nem nagyobb kárt okoz-e az,, ha állataik az állatorvosi kezelés hiánya miatt elhullanak, és kéndlem azt is, nem rontja-e ez az ő adófizetési képességüket és készségüket, különösen a mi vidékünkön, ahol az emberek az adót állataik eladásából szokták fizetni? Ezért arra kérem az igen t. belügyminiszter urat, méltóztassék szigorúan ellenőriztetni a vörös ceruza használatát. A harmadik kérdés, amellyel foglalkozni akarok, a szegényügy. Azt lehet mondani, hogy ez a községek legelhanyagoltabb ügye. f Mert tulajdonképpen hogyan áll a szegény kérdés? A községeknek szegényeik eltartására rendelkezésre áll a községi szegényalap, amely öszszeadódik a kihágási büntetéspénzek feléből, — de ennek is csak a kamatai használhatók fel — azonkívül pedig abból a csekély összegből, amelyet a községek erre megszavaznak, illetőleg a tárcaközi bizottságok bennhagynak a községek költségvetésében. Ez többnyire olyan kis összeg, hogy ebből legfeljebb ha egy vagy két szegényt tud a község eltartani. Ha már a községnek több szegénye van, abban az esetben évenkint igazán alig jut egypár pengő ezeknek a szegényeknek az eltartására. Ezeken az állapotokon, t. uraim, feltétlenül segíteni kell, még pedig vagy úgy, hogy a községek köteleztessenek arra, hogy a szükségletnek megfelelő összeget állítsanak be költségvetésükbe, vagy pedig valami más úton. Egy ilyen más úton való gondoskodásnak tartanám azt a gondolatot, hogy talán a járási székhelyeken kellene egy-egy szegényházat építeni, ülése 1938 június 10-én, pénteken. 571 s az ennek fenntartására szükséges összegek összeadódnának a kihágási büntetéspénzekbőL — de nemcsak ezek kamataiból — a községek bizonyos hozzájárulásából, aszerint, hogy az illető község szegényei mennyire veszik igénybe azt a szegényházat és esetleg állami támogatásból. Ez szerintem mindenesetre olcsóbb megoldás volna, mint ha a községek külön-külön fognak gondoskodni a maguk szegényeiről és mindenesetre a szegények ellátása is sokkal jobb és biztosabb lenne emellett a megoldás mellett. Attól sem félek, hogy ezek a rendelkezésre álló pénzek nem volnának elegendők annak a szegényháznak a fenntartására, mert hiszen vegyük számításba, hogy ezeknek a községi szegényeknek a száma az öregségi biztosítási törvény üdvös intézkedései folytán föltétlenül csökkenni fog. De itt hozzáfűzöm ehhez a gondolathoz még azt is, hogy ebben a szegényházban ápolhatok lennének olyan járadékosok, akiknek semmiféle olyan hozzátartozójuk nincsen, aki gondoskodhatnék eltartásukról. Ezek a járadékosok elláthatók lennének ezekben a szegényházakban, természetesen a kapott járadéknak a szegényház részére való átengedése ellenében, az egész intézmény pedig a főszolgabíró felügyelete alá volna helyezendő. Végül még csak egy kérdéssel kívánok foglalkozni és ez a csendőrség és a rendőrség létszámának emelése. Mi a vidéken, különösen a határszéleken azt tapasztaljuk, hogy a csendőrörsök száma kevés és kevés a csendőrök száma. (Úgy van! Xlgy van!) A csendőrörsök szaporítása és a csendőrlegénység számának emelése lényegesen fokozná a közbiztonságot, azonkívül pedig alkalmas volna az ott annyira gyakori beszivárgások hatékonyabb ellenőrzésére is. Az olyan vármegyei székhelyen pedig, ahol még nincs államrendőrség, — hiszen csak három ilyen székhely van — államrendőrségnek felállítását . kérném, mert hiszen ezek a községek túlfejlődtek ahhoz, hogy a rendőri szolgálat csendőri szolgálattal. legyen ellátva. Már csak azért is nehéz ez, mert a csendőrség szabályzata az álló szolgálatot nem ismeri. Egyebekben, t. Ház, a belügyi költségvetést, amely reális alapokon épül fel s a szükségszerű takarékosságot is szem előtt tartotta, az igen t. belügyminiszter úr iránti bizalmamnál fogva is elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Némethy Vilmos! Némethy Vilmos: T. Ház! Előttem szólott ; igen t. képviselőtársam szavaihoz kapcsolódva, örömmel kell megállapítanom, hogy felszólalásában semmi olyat nem találtam, amihez kifogásolóan hozzászólhatnék, ellenkezőleg, mint a falu képviselője, én is mindazokat a megállapításokat, amelyeket ő a falu vonatkozásaiban és a rendfenntartás kérdésében tett, száz százalékig magamévá teszem. A megnyugtatást azonban magában nem tartom-elégségesnek s így előbbre helyezném azt a posztulátumot, hogy a szociális orvoslás terén egy kissé gyorsabb tempóban és mélyebbrehatóan cselekedjék a kormány. Amit t. képviselőtársam a kórházi ápolási költségekre vonatkozólag mondott, megtoldanám azzal, hogy a múltra vonatkozólag a falusi kisemberek telekkönyveit annyira elpiszkító sok kórházi ápolási költséget egy tollvonással törölni kellene. Végül: amit t. képviselőtársam a közigazgatás racionalizálá82*