Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

57Ô Az országgyűlés képviselőházának B2Ï helyeslés és taps.) Én úgy érzem, hogy ebben a t tekintetben reánk, képviselőkre kétszeresen hárul a kötelesség. Nem szabad, hogy előttünk ma első legyen a pártérdek, az érvényesülés és a mandátumbiztosítás; nekünk az a kötelességünk a néppel való . érintkezésben, hogy megnyugtatással szolgáljunk és tartsunk távol tőlük olyan tanításokat és eszméket, amelyek mételyeznek, tegyük őket immúnisakká olyan ígéretek befogadásával szemben, amelyek megvalósíthaíaííanok, vagy pedig megvalósításuk esetén ennek az országnak a sírját jelentik. (Úgy van! ügy van!) T. Képviselőház! Én azt hiszem* ez a mi kötelességünk azon a törvényhozási munkán kívül, amelynek honvédelmünk fejlesztésén és a gazdasági rend biztosításán; kívül elsősorban az arra leginkább rászoruló népréteg szociális jólétének biztosítására és kulturális fejlődésére kell irányulnia. Csakis ilyen munkával fogjuk igazán teljesíteni kötelességünket és ilyen munkával tudjuk biztosítani ezeréves alkotni ágyunk egészséges, korszerű fejlődéséi, megvédeni hazánk függetlenségét és kivívni az országnak az igazságot. (Ügy van! Ügy van!) Viszont a rend biztosításának és fenntartásának, a nyugalom biztosításának előfeltétele ezen a szociális törvényhozási munkán és egy erős magyar nemzeti politika folytatásán kívül a kormány erélye, a rend fenntartására hivatott szervek érintetlensége és megbízhatósága. (Úgy van! Ügy van!) A kormány erélyében bízom. Hiszem, hogy meglesz az ereje ahhoz, hogy minden olyan szélsőséget, amely veszélyezteti ezeréves alkotmányunkat, meg akarja zavarni az alkotmányos rendet, veszélyezteti függetlenségünket, vagy pedig el akarja gáncsolni és meghiúsítani a nagy beruházási Programm sikerét, le fog törni. (Helyeslés.) Csendőrségünknek és rendőrségünknek eddig tanúsított kitűnő szellemei, mintamagatiartása, fegyelemérzete és kötelességtudása garancia arra, hogy a jövőben is, híven az államfőre és az alkotmányra letett esküjéhez, fogja teljesíteni kötelességét. Azt hiszem, talán még nem volt kormány, amely a szociálpolitikai törvényjavaslatoknak olyan hosszú sorát terjesztette volna a Ház elé, mint az előző kormány, .viszont azt is el kell ismernem, hogy Ház sem volt olyan, — és itt elismerem, hogy csaknem kivétel nélkül minden oldalról — amely olyan nagy szeretettel és megértéssel emelte volna ezeket a javaslatokat törvényerőre. Ezt a szociális érzést és ezt a szociálpolitika terén való tenniakarást igazolja az egész költségvetés és igazolj a a most előttünk levő belügyi költségvetés is. Ez a költségvetés mintegy 600.000 pengő többletet mutat az egészségügynél, gyermekvédelemnél, jótékonysági intézeteknél és emberbaráti intézményeknél és különös örömömre szolgál, hogy ezek a tételek főleg a fertőző és nemibetegségek meggátolására, orvosok képzésiére, kisdbdóvók létesítésére, s az állami gyermekmenhelyek fejlesztésére fordíttatnak. Sajnálattal kell azonban megállapítanom, hogy kevesebb vétetett fel például az ivóvízellátásra és bába- és ápolónőképzésre, pedig ezen a téren még sok tennivaló volna. Kevesebb vétetett fel a betegápolási hozzájárulásokra is. Engedje meg itt az igen t. belügyminiszter úr, felhívjam figyelmét arra, hogy a legkisebb vagyonnal rendelkező kórházi ápoltaknál az ezerpengős értékhatár kevésnek bizonyult, mert hiszen a legtöbb esetben ezt az ezer pengőt mi teszi ki, micsoda vagyont képvisel azl Képvisel ez egy kis házat egy kis '. ülése 19$ 8 június 10-én, pénteken. belsőséggel. Ilyen vagyon mellett az olyan ápoltak, kiknek nincs semmi keresetük, vagy keresetük éppen csak megélhetésüket biztosítja, (Alföldy Béla: Vagy ahol sok a gyerek!) kénytelenek sokszor több száz pengőt kitevő ápolási költséget fizetni maguk és hozzátartozóik után. Méltányosnak és igazságosnak tartanám, ha ez az értékhatár felemeltetnék. (Helyeslés. — vitéz Sebestyén Kálmán: Visszamenőleg!) Sajnálattal látom, hogy olyan kórházak kibővítésére, amelyek nem állami kórházak, hanem amelyeket a közületek tartanak fenn, a feltétlenül szükséges kibővítésre semmi öszszeg nem vétetett fel a költségvetésbe, pedig méltóztassanak meghinni, hogy nagyon sok helyen ezen a téren szinte lehetetlen állapotok vannak. Tapasztalatból beszélek. Ott van a mátészalkai vármegyei közkórház, ahol néha bizony 2—3 beteg nut egy ágyra, mert hiszen lehetetlenség, hogy súlyos esetekben a beteget elküldjék. Ennek következtében szükségesnek tartanám azt, hogy ha már segéllyel nem siethet az állam ezeknek a közületeknek támogatására, legalább is olcsó kamatozású kölcsön nyújtásával siessen segítségükre. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! Most három olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amellyel már két esztendővel ezelőtt foglalkoztam a belügyi tárca költségvetése során tartott beszédemben: az egyik a közigazgatás racionalizálása, a másik a községi költségvetéseknek tárcaközi bizottságok által való felülvizsgálata s a harmadik a szegényügy. A közigazgatás racionalizálásával kapcsolatban úgy mint annakidején, most is megnyugvással veszem tudomásul, hogy erre a célra újból be van állítva a költségvetésbe egy bizonyos összeg, bár az igazat megvallva, jobban szeretném, ha ezt a tételt már nem látnám a költségvetésben, hanem e helyett látnám az eddigi intézkedések nagyobb eredményeit, vagy olyan javaslatoknak a Ház elé terjesztését, amelyek ezt a kérdést végleg megoldják. Ugyanis nemcsak a közigazgatás gyorsítása és olesóbbítása szempontjából van szükség racionalizálásra, hanem szerény nézetem szerint azért is szükséges egész közigazgatásunk és különösen a községi közigazgatás racionalizálása, mert az 1886:XXII. t.-c. már 52 esztendős; már pedig lehetetlenség, hogy amikor állandóan a falu fejlesztéséről és a falu lakosságának felemeléséről beszélünk, akkor a megváltozott gazdasági és politikai helyzet mellett még mindig ennek az elavult törvénynek alapján igazgassák a községeket. Szerény nézetem szerint új községi törvény alkotására volna szükség, amely — az idő rövidsége miatt csak rapszodikusan ragadok ki egyes dolgokat — előmozdítaná a községek egészséges gazdasági és kulturális fejlődését, egészségesebb alapokra helyezné a községi költségvetések összeállítását, emelné a jegyzői minősítést, precizírozná állásukat, körülírná hatáskörüket, kibővítené azt egyes dolgokkal, mint például a cselédügyben és kisebb kihágási ügyekben való bíráskodással, — ami különösen a kisebb közegészségügyi kihágások esetében volna fontos s erre precedenst is nyújt az 1894 : XII. évi mezőrendőri törvény — de viszont mentesítené őket olyan par excellence állami feladatok teljesítésétől, amelyek igen nagy terhet rónak rájuk és elvonják őket tulajdonképpeni hivatásuk teljesítésétől. Azt hiszem nagyon fontos volna s a jövőben talán még