Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-326
560 Az országgyűlés képviselőházának 326, akiktől annak idején igazságtalanul elvették a földet, jogos követelésükhöz hozzájuthassanak. (Helyeslés a szélsÖbaloldalon.) Elnök: Kíván még valaki a 11. címhez szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A 11. cím meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Következik a 12. cím. Kérem a jegyző "irat, szíveskedjék a címet felolvasni. Gaal Olivér jegyző (felolvassa a 12. címet); Rátz Kálmán! Rátz Kálmán: T. Ház! Egy régóta húzódó kérdéshez akarok néhány szót hozzászólni, mégpedig a vadkárok kérdéséhez. Több községem erdő közepette fekszik és résziikre valósággal exisztenciális problémát jelent a vadkárok kérdésének tisztázása. Az erre vonatkozóan ma hatályban lévő törvény, az 1883 :XX. te. nagyon régi és tökéletesen elavult. Általános a panasz, hogy az eljárás nagyon hosszadalmas és bizonytalan. Ha vadkár történik, akkor kiszáll az elöljáróságtól egy bizottság, amely megállapítja a vadkárt, ugyanakkor azonban természetesen nincs, aki, mondjuk, annak a megállapításnak az ellenkezőjét rögtön megállapítsa, csak később történik meg ez az ellenőrző megállapítás, amikor már a vadak okozta károsodás valamennyire tényleg elmúlik. Az eljárás az, hogy az elöljáróság által felvett jegyzőkönyvet beterjesztik az illetékes járásbírósághoz, amely azután akkor amikor kiszáll, szakértőt visz magával és megállapítja a vadkárt, tehát retrospektive, meglehetősen visszamenőleg és talán elkésve. Ebiből végeláthatatlan perlekedések és bajok származnak. Súlyos bajok vannak ott, ahol — mint az én kerületem egyrészáben is — uradalmak vannak, amelyek vadakat tenyésztenek és nincs módjukban az óriási nagyságú területeket kerítéssel tökéletesen elzárni. Így a legkülönbözőbb kontroverziák merülnek fel: a vadak károsítják a gazdákat, a gazdák vádolják az uradalmat, azok viszont a gazdákat. Nincs más hátra, törvényesen rendezni kell a kérdést, egy új vadkártörvénnyel, amely tudomásom szerint már évek óta készülőben van. Tavaly már azt hallottam, hogy elkészült, de, sajnos, úgy látom, nem készült el. Kívánatos volna egy olyan törvény meghozatala, amely mindenekelőtt egészen rövid eljárást írna elő a károk megállapítására vonatkozóan és az emberi igazság szerint lehetőleg tisztázná ezt a régóta húzódó kérdést, amely nem csupán az én kerületemben, hanem igen sok más erdő melletti faluban rengeteg sok nehézséget, hajt és panaszt okoz. Tisztelettel kérem a földmívelésügyi miniszter urat — aki iránt teljes bizalommal viseltetem — ennek a kérdésnek mielőbbi megoldására. (Helyeslés jobbfelol.) Elnök: Kérdem, kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A 12. cím meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Következik a 13. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a címet felolvasni. Gaal Olivér jegyző (felolvassa a 13. címet): Mózes Sándor! Elnök: Mózes Sándor képviselő at&t illeti a szó. ülése 1938 június 9-én, csütörtökön. Mózes Sándor: Igen t. Ház! A parlamenti tanácskozások során igen gyakran felhívták a kormány figyelmét a mezőgazdasági munkások és az ipari munkások bére közötti nagy ellentétre és arra a szomorú körülményre, hogy míg a nagy ipari vállalatoknál a munkásoknak óránként 80 filléres bérük van, — de a nők is megkeresnek 50 fillért, tehát itt kivétel az alacsony bér — addig a mezőgazdaságig munkások állandóan ilyen alacsony munkabérek mellett kénytelenek dolgozni, nem egyszer sokkal nagyobb fáradtsággal, mint az ipari munkánál. Igen sokszor előfordul ugyan, hogy az ipari vállalkozók sem adják meg azt a munkabért, amelyet meg kellene adniok és csak 15—20 filléres órabért adnak meg, az azonban, ami az iparban mégis kivétel, a mezőgazdaságnál úgyszólván szabály cg igen ritka az olyan eset, amikor a mezőgazdasági napszámosoknak 1 pengő 15 fillérnél vagy 1 pengő 20 fillérnél több munkabért adnak naponta. Nem kivételek ebben a tekintetben az állami birtokok sem, amelyeknek pedig minden körülmények között magasabb bért keliene fizetniök. Az egyik újságban olvastam, hogy például a mezőhegyesi állami birtokon férfinapszámos csak 1 pengő 50 fillért keres a mai körülmények között és csak az utóbbi napokban emelkedett fel ezen a birtokon a napszámbár 1 pengő 85 fillérre. Igen gyakran előfordul ezen a birtokon az is, hogy nem alkalmaznak féri] napszámost, hanem gyermekeket, H kiknek azután sokkal alacsonyabb bért fizetnek, mint a férfimunkásoknak. Pedig a szociális szempontok figyelembevétele tekintetében legelsősorban éppen az állami birtokoknak kellene jó példával elől jarniok. A íoldmivelésügyi kormánynak minden körülmények között meg kell találnia a módot arra, hogy az állami birtokokat a szociális követelményeknek megfelelő munkabérek fizetésére kényszerítse. A mezőgazdasági munkások ezen az állami telepen egyébként is igen rossz szociális viszonyok között élnek. A lakásuk nem megfelelő, télen az ajtók nem zárhatók és ezenfelül nem rendelkeznek megfelelő fűtőanyagokkal. Az emberek ruházata is hiányos, nincs megfelelő ágyneműjük és lábbelijük sem. Nemcsak a munkásokkal bánik ilyen mostohán ez az állami birtok, hanem a tisztviselőket is olyan kis lakásokba szorítják, amelyek — tekintettel arra, hogy a tisztviselők között többgyermekes családapák is vannak — semmilyen körülmények között sem fe.:élnek meg a higiénikus követelményeknek. Legalább a tisztviselőket keliene higiénikus szempontból jobb helyzetbe juttatni, ha már a munkásokat nem juttatják ebből a szempontból jobb helyzetbe. A napszámosok és az időszaki munkások bére egyébként országos viszonylatban is igen szomorú, amennyiben nincs egységesen megállapítva, hogy milyen munkabéreket lehet fizetni s a legtöbb helyen, például a Dunántúlon a mezőgazdasági munkások nem is mernek élni azzal a jogukkal, hogy munkabérük megállapítását kérjék, mert ha ezt megtennék, különféle üldöztetésben részesülnének és annak tennék ki magukat, hogy a jövőben esetleg azon a birtokon nem nyernének alkalmazást. Ezeket a szociális kérdéseket tehát a legegyszerűbb népréteg, a mezőgazdasági munkásság érdekében okvetlenül egységesen szabályozni kell és el kell járni azok ellen, akik a