Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-326
536 Az országgyűlés képviselőházának 326. ülése 1938 június 9-én, csütörtökön. városokban — ahol egyébként kiválóan és szociálisan működő tejértékesítő szövetkezetek vannak — fiókokat létesít, amelyek mint konkurrens szervek teljes mértékben agyonnyomják azokat a szövetkezeteket. Ezek valóban altruista szövetkezetek, hiszen azokat maguk a gazdák létesítették, ez az eljárás tehát olyan eltolódásokat idéz elő, amelyeknek következménye mezőgazdasági szempontból, állattenyésztési szempontból rendkívül káros. Várom a földmívelésügyi minisztériumtól e tekintetben azt a korrekt és szociális intézkedést, amelyet ez az ügy teljes joggal megérdemel. Elnök: Szólásra következik 1 ? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: TolnayKnefély Ödön! Tolnay-Knefély Ödön: T. Ház! Bár a miniszter úr nagyszabású beszédében minden szépet és jót r elmondott a gazdasági felügyelői karról, mégis méltóztassanak megengedni, hogy a t. Ház figyelmét egy szempontra felhívjam. A gazdasági fejlődés jövője szempontjából elengedhetetlenül szükséges, hogy az állattenyésztés minden téren megkapja az őt megillető támogatást. Itt különösen dunántúli viszonylatban egy szempontot szeretnék r a t. miniszter úr és államtitkár úr figyelmébe ajánlani, ez,pedig az, hogy mivel a felügyelői kar amúgy is túl van terhelve irodai munkával, létesítsenek egy külön állattenyésztési felügyelői kart, amely az állattenyésztés irányításával, szervezésével és fejlesztésével legyen elfoglalva. Külön elismeréssel kell szólanom az én vármegyémnek, Tolna vármegyének felügyelői karáról, amely, igazán mondhatom, éjjelt nappallá téve igyekszik és dolgozik azért, hogy^ az állattenyésztést és a vele összefüggő kérdéseket ebben a vármegyében előrevigye. Amilyen elismeréssel kell azonban szólanom abban a tekintetben, hogy különösen a szarvasmarhatenyésztés, úgyszintén a baromfitenyésztés terén nagyon «zép eredményeket ért el az egész országban a felügyelői kar, épp olyan sajnálattal kell megállapítanom, — és itt méltóztassanak megengedni, hogy a következő- címbe kapcsolódjam bele — hogy az a rendszer, amely ma nálunk a lótenyésztés terén dívik, teljesen lehetetlen állapotokra vezet. Arra kérem a földmívelésügvi miniszter urat és az államtitkár urat, méltóztassanak a jövőben odahatni, hogy azok a mének, amelyek az egyes községekbe kikerülnek, a gazdasági felügyelőségek ellenőrzése alá rendeltessenek. Ma ugyanis^z történik meg például a Dunántúlon, hogy ha egy-egy községnek szüksége van apaállatra, akkor a községi jegyző egy-két esküdt kíséretében elmegy a méntelepre s ott kiválaszt eq-y-két állatot, amelyek nekik megfelelnek. Ennek következménye azután az, hogy a vásárokon rendkívül heterogén állatállományt látunk, különösen lótenyésztés szempontjából. Ez a jövő exportja szempontjából sem kívánatos. Majdnem azt lehet mondani, azt tartják szerencsésebbnek, boldogabbnak, akinek minél többféle lova van. így azután ha egy kereskedő például 10 egyforma lovat akar venni, akkor jóformán az ország összes vásárait be kell járnia, hogy megtalálja a keresett lovakat. Arra kérem az államtitkár urat, méltóztassék talán azzal a gondolattal foglalkozni, hogy a felügyelői kar beosztása, jogköre oda módosíttassák, hogy lótenyésztési ügyekben is módjában leeren irányító hatást gyakorolni, mert kizárt dolognak tartom, hogy ( , ha a mai lehetetlen rendszer továbbra is fennmarad, a lótenyésztés terén olyan eredményeidet tudjunk elérni, amilyeneket a szarvasmarha- és baromfitenyésztés terén elérni tudunk. Miután e cél elérésére az állattenyésztési felügyelői kar felállítására az előirányzott összeget nem tartom elegendőnek, a címet nem fogadom el. Elnök: Kíván-e még valaki a címhez hozzászólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az államtitkár urat illeti a szó. Gr. Teleki Mihály földmívelésügyi államtitkár: T. Képviselőház! A t. felszólalt képviselő urak egy része kifogásolta, hogy a felügyelői kar létszáma kevés, és hogy talán nincs kellő gondoskodás a költségvetésben arra vonatkozólag, hogy a felügyelők létszáma emeltessék. Tisztelettel felhívom a Ház figyelmét larra, hogy igenis a költségvetésben van erre vonatkozólag intézkedés, amennyiben 25-tel fogjuk emelni a gyakornokok és segédszemélyzet létszámát. A képviselő urak egy része a kamarai választásokkal kapcsolatban kifogásolta, hogy azokba politikát visznek bele. A kamarai szervbe politikát nem szabad belekeverni, és a földmívelésügyi kormánynak semmiképpen sem célja, hogy a kamarai intézménybe politikát keverjenek bele. A kamara ihivatalos érdekképviseleti szerv, amely nem politizál, hanem a gazdaérdekekért kell hogy dolgozzék. Ha a kamarai választások ellen bizonyos fellebbezések adattak be, akkor azok feltétlenül az igazságnak megfelelően fognak a minisztériumban elintéztetni. (Helyeslés.) Az állattenyésztés kérdéséről szólt Festetics képviselőtársam és azt mondotta, hogy az intervenciós vásárlások idejét rnieg kellene hosszabbítani. TTgy emlékszem, hogy a miniszter úr nagyszabású beszédében erre ki is tért és azt mondotta, hogy miután az erre szánt összeg, az 1,200.000 pengő elfogyott, újabb hitelt kért és kapott is 600.000 pengőt, úgyhogy az intervenciós vásárlások tovább fognak folytatódni. Különösen meg kívánom említeníThogy éppen a Dunántúlról a tegnapi nap folyamán deputáció jött a miniszter úrhoz és köszönetét fejezte ki azért, hogy az intervenciós vásárlásokkal kapcsolatban a segítségükre volt. Nem tartozik tulajdonképpen ehhez a címhez, de mivel több képviselőtársam a lótenyésztés kérdését is szóvátette, röviden ezekre is válaszolni kívánok. Teljesen lehetetlen az, hogy a lótenyésztés kérdését a gazdasági felügyelőségek hatáskörébe utaljuk. í Tolnay-Knefély Ödön: Annak az irányítását!) A lótenyésztésnek megvan a megfelelő szerve, amely szakszerűen irányítja Magyarországon a lótenyésztést. Ez a rendszer eddig is bevált és feltétlenül be fog válni ezentúl is. Minthogy azonban a lótenyésztés jövedelmezősége fokozódott és mének beszerzése, illetőleg szaporítása iránt több oldalról hangzottak el kívánalmak, a földmívelésügyi kormányzat a beruházási javaslattal kapcsolatban a fedeztetési állomások és a fedező mének számát is emelni fogja. Kérném a cím elfogadását. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatik-e a 3. címet elfogadni, igen vasT7 nem? (Igen!) . A Ház a 3. címet elgogadta. Következik a 4. cím.