Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-323
376 Az országgyűlés képviselőházának 32 alapján vizsgáljuk a magyar gazdasági politikának a trianoni békekötés utáni irányát, akkor látnunk kell, hogy a trianoni békével megcsonkított ország olyan gazdasági és népességi adottságokat hozott magával egy dicső múlt terhes örökségképpen, amelyek megszabták és megszabják azt a szükségszerű irányvonalat, amelyen a magyar gazdaságpolitikának haladnia kellett és haladnia kell, hacsak az ország népét a végső elnyomorodásnak, a kultúra és a civilizáció elpusztulásának, a testi és lelki eiseny védésnek kitenni nem akarjuk. NagyMagyarország népsűrűsége négyzetkilométeremként 62'4 fő volt. A trianoni 'békeszerződés által meghagyott területek népsűrűsége négyzetkilométerenként 81'9 főre ; 'emel(kedett. Ez a népsűrűség azóta, az 1930-as adatok szerint, 93 4 főre nőtt és ma talán a 100 főt is megközelíti, ha ugyan meg nem haladja. Csonka-Magyarország Európa legsűrűbben lakott területei közé tartozik és ha a kormányzat abból a szempontból kiindulva, hogy Magyarország természeti adottságaihoz képest, tradícióihoz képest, lakossága foglalkozási megoszlásához képest főképpen agrár predesztinációjú ország, az iparosodás kérdését alárendeltnek tekintette volna, akkor ez az ország életszínvonalának hihetetlen mértékű süllyedését idézte volna elő. Bizonyításra nem szoruló iskolás tézis az, hogy ilyen népsűrűség mellett emberi életszínvonalat egyedül a mezőgazdasági termeléssel biztosítani nem lehet. Bizonyításra nem szoruló tézis az, hogy még magas mezőgazdasági termékárak mellett sem nyújthat az agrárprodukció olyan értéket, — à nemzeti termelésnek, az úgynevezett Socialpro dukt-nak olyan volumenjét — amely az emberi élet magasabb nívójához szükséges kész ipari cikkek importját fedezni képes volna. A statisztika számai azt mutatják, hogy amíg az ország 1910-20. közötti 3J3.000 főt kitevő népszaporulatából a mezőgazdaságiban és őstermelésben 192.000 fő, azaz 52% tudott elhelyezkedni, addig az 1920-30. közötti 708-000 főt kitevő népszaporulatból a mezőgazdaság és őstermelés mar csak 50.000 főt, vagyis 7%-ot tudott felszívni. Ilyen körülmények között, ha a trianoni békekötés utáni kormányok a kész ipari cikkek kereskedelmi szabadságának elvi alapjára helyezkedtek volna, a kivándorlás lehetetlensége mellett a népszaporulat elhelyezése és a nemzeti társadalom munkájába való beállítása képtelenség lett volna és társadalmi exploziók aligha lettek volna elkerülhetők. Ez (bekövetkezett volna abban az esetben is, ha agrártermékeinknek az arra rászoruló szomszédainknál való elhelyezése semmiféle nehézségbe nem ütközött volna. Azonban a körülöttünk fekvő ipari országok agrárlakosságuk életszintjének védelme érdekében erős agrárprotekcionizmust kezdeményeztek. A defieitárius országok vámvédelme pedig — a tengerentúli verseny érvényesülése mellett— a vámoknak az exportáló országok gazdaságára való vissszahárítását jelentette olyan értelemben, hogy a gabona árát az exportáló országokban a véd vámok túlnyomó részével lenyomta és ehhez képest ez az agrárprotekcionizmus is súlyosbította azt a helyzetet, amely adottságaink mellett úgy is 'bekövetkezett volna. Nem az agrárlakosság érdekeivel való nemtörődés, nem egy Isten tudja milyen elvi alapon 'elinduló ipari auittarchiára való törekvés, nem a fogyasztó és városi lakosság érdekeinek a magyar faj zömét kitevő agrár$. ülése 1938 június 3-án, pénteken. lakosság érdekeivel széniben való istápolása volt az, amely a Trianon utáni kormányokat az ipari protekcionizmus útjára terelte, hanem az élet kemény kényszerűsége, a túlnépes országok, a trianoni határok közé kérlelhetetlenül beszorított magyarság életlehetőségeinek a védelme. Természetes, hogy az indusztrializálódás súlyos áldozatot jelentett a társadalom fontos rétegeire. Mindenki tisztában van azzal, hogy ez az agrár lakosság életszínvonalát átmenetileg érintette. De bölcsen és higgadtan azt is be kell látni, hogy az iparosodás hiánya ezt az életszínvonalat még sokkal nagyobb mértékben' rázkódtatta volna meg a népsűrűség folytonos emelkedése és a körülöttünk levő területek (mezőgazdaságii elzárkózása követlkeztóban. Az iparosodás málunik nem csalóka ábrándkép után való esztelen törekvés, hanem számvetés azzal a kemény valósággal, hogy iparosodás' hiányában az agrárlakosságnak is sokkal súlyosabb áldozatokat kellett volna meghoznia és szenvednie. Az indusztriális politikának a helyességét legélesebben és legpregnánsabban az 1929-ben bekövetkezett világválság igazolta. Szinte ifoasa is rágondolni, mi történt volna ebben az esetben^ ha a nyolcpengős búzaárak egy ipari apparatúrát nélkülöző országra törteik volna rá. Ez a teljes »nihil«-t jelentette volna, miniden kultúra és civilizáció összeroppanását. Az agrárválság bekövetkeztével pedig, mint lehetőséggel, minden optimizmus mellett is számolni lehet és számolni kellett. A mezőgazdaságba bevonult mechanizáció és motorizáció a gyéren lakott területeknek legyőzhetetlen versenyét úgyszólván árnyként vetette előre,, és ehhez képest a termelés technikai revoluciójávai szemben a sűrűn lakott országokban a mezőgazdaság állandó prosperitásával számolni nem lehetett. Es, t. Ház, legyen szabad megkockáztatnom azt a megjegyzést,, hogy a mezőgazdaság jelenlegi, kielégíthetőnek mondható konjunktúrája dacára is számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a világ aigrárprodukciójának az egyensúlya a sarkaiból ismét egyszer (kifordulhat. Gazdasági politikánkat mindemkor ennek tudatában kell irányítanunk és erre az újabb özönvízre mindenkor fel kell (készülnünk. Iparkodnunk kell az ország boldogulását a mezőgazdasági termékek árának túlnyomó, vagy legalább is kizárólagos jelentőségétől függetleníteni. Szerintem nem múlt el a politikai szükségessége annak, hogy az ország iparosodását tovább vezessük és tovább fejlesszük. Ennek a politikának szükfíégssége szerintem kétségtelen adottság, kényszerűség és a jövő eshetőségeivel való számolás. Ha azonban Magyarországnak a ivüágválság utáni gazdasági rekonvalesicans helyzetét vesszük tekintetbe, természetes, hogy gazdasági politikánknak az új helyzet új feladatokat is szab. A világválság lakosságunk bizonyos rétegeinek életszintjét a keletázsiai sűrűn lakott agrárterületek életszintjét megközelítő nívóra nyomta le. A feladat tehát legelsősorban nem lehet más 1 , mint ennek a nívónak fejlesztése és emelése. Bármennyire paradoxonnak látsszék is, a penzum másként, mint az iparosodás fokozásával meg nem oldható. Agrárlakosságunk igen jelentékeny részének alacsony élets'zintje a parciális munkanélküliségben gyöiklerezik. A mezőgazdasági proletár iátus »Kurzarbeit-ja azonban jelentkezik a társadalmi produktum, az úgynevezett Socialprodukt
