Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-323

Az országgyűlés képviselőházának 323. kifürkéssze és felismerje és e felismerés alapján irányítsa. A kormányzat célja pedig nem más, mint ezeknek az erőknek a felismerése alapján adott viszonyok közt elérhető lehető legnagyobb eredményre irányuló törekvés. Csak törekvés* mert tökéletest alkotni embernek nem adatott. Leasing úgy mondja: »Gott gib már, das Streben mach der; Waihtrhedt, die reine Wahrheit gehört nur Dir.« A gazdasági élet törvényszerűségeinek egyik alapvető tételét a gazdasági ( liberalizmus a gazdaságosság elvének az érvényesítésében találta fel és állapította meg. A gazdagosság elve, a lex miniimi azt jelenti, hogy ia^ legkisebb áldozattal a legnagyobb eredmény éressék el. Ez elv a szabadversenynek tulajdonítja azt, hogy az emberiség akkor fog a legtökéletesebb ellátáshoz jutni, ha minden jószág ia legalkalmasabb helyen és a legkisebb 'munka reáfordításával termelődik. Ez elmélet szerint a szabad verseny következményeként az erők szabad játéka a termelést a legmagasabbra fogja fokozni, a gyöngét, az alkalmatlant, a rosszat kiküszöböli, míg a jót, az erősét, a produktíviat felemeli és diadalra juttatja. A gazdasági életre vonatkozó ezt a megállapítást, amely -már Adam Smithnél igen éles formulázást nyert, Darwin a biológiába is átvitte a »survival of the fittest« gondolatába, «amely a XIX. század evolucionista bölcseletének vált alapjává szociológiai vonatkozásban különösen Herbert Spencernél. Bármilyen magasztos is ez az elv és bármilyen nagy igazságot is tartalmaz, mégis csupán absztrakció és nem tartalmazza az egész igazságot, mert hiszen az egész igazság »die reine Wahrheit« Istenié. A gazdasági életben ugyanis a szabadpiac rendszere mellett — és ez a rendszer nemzetközi vonatkozásban még abban az esetben is fennmarad, ha a belső piac szabadsága megszűnik vagy egyes országok kollektív gazdálkodás

1 terére lépnek — két egymástól eltérő törvényszerűség egymást keresztező eredménynyel érvényesül. A nemzetgazdasági elv szerint a termelésben felhasznált munka az az áldozat, amellyel a jószágok produkciója jár. A termelésben felhasznált munka jelenti tehát a termelés költségét. A szabadpiacon azonban nem a termelésben felhasznált munka, hanem a kifizetett munkabér jelentkezik a termelés költségeként, mert hiszen a vállalat csak úgy tud exisztálni, ha az általa kifizetett munkabéreket a termékek értékesítésénél vissza tudja szerezni. Ily körülmények között pedig a gazdasági szabadság teljes érvényesülése mellett gyakran nem a legkisebb munkával elérhető legnagyobb produkció az irányadó a gazdaságosság szempontjából, hanem esetleg a sokszoros munkával, de kevesebb munkabér fizetésével elérhető produkció. Ez pedig azt jelenti, hogy az életigénytelenség, a kultúrahiány, az extenzív gazdálkodás a versenyben győzedelmes és döntő faktorok lehetnek. Birodalmak pusztultak el és világok rendültek meg ez elv felismerése hiányában. Mommsen mondja, hogy a római birodalom bukását az itáliai szabadparasztosztály tönkrejutása idézte elő a latifundiális gazdálkodás és az Egyiptomból importált ingyen gabona következtében. A rabszolgamunka korántsem volt kisebb munkaáldozat, amely a termelésre fordíttatott, mint az itáliai szabadparaszt munkája, de olcsóbb munka volt és ezzel az olcsóbb munkával az ülése 1938 június 3-án, pénteken. 375 itáliai szabadparaszt versenyre nem kelhetett. Ma a kínai és japán kulik egy marék rízszsel beérő életstandardja kél a világpiacon győzelmes versenyre az angol munkás magas életszínvonalával és rövid néhány esztendő alatt éles és veszedelmes versenytársává válnak az évszázados angol textiliparnak, vagy hogy hazai példát is említsek, például az izzólámpák gyártásánál a sokkal, de sokkal szerényebb igényű magyar munkásnak is. De a szabadverseny érvényesülésének lehetősége az emberi munkaerő és a tőkék szabad vándorlását is feltételezi. Viszont ha például Kanadában gazdaságosabb búzát termelni, mint a sűrűn lakott Európában és egy népáradat indulna el a tengerentúlra megkeresni a boldogságok szigetét, akkor az európai búzamezők elnéptelenednének. A nemzetiség megőrzése, a gazdasági jóléten túlmenő szellemi értékek konzerválása egymagában is lehetetlenné teszi az emigráció korlátlan érvényesülését. De általában véve mikor szánja rá magát egy ember arra, hogy kitépje gyökerét abból a talajból, amelyben született? A szenvedésnek, a reménytelenségnek, a kétségbeesésnek milyen -mélysége kell ahhoz, hogy érett ember hazát cserélni^ megkíséreljen? A kalandvágynak, a veszélyek felvállalásának, a vállalkozási szellemnek és az ifjúságnak milyen lendülete kell ahhoz, hogy ifjú ember messze keresse boldogulásának feltételeit! Az emigráció kérdése úgy belpolitikai, mint internacionális vonatkozásban mindenkor a legnagyobb mértékben politikum volt. A kivándorló országára nézve a kivándorlás nem lehet közömbös, mivel az országi férfilakosságát veszíti el. A bevándorló országra nézve az immigráció szintén nem lehet közömbös, mert a tömeges bevándorlás a kedvezőbb életfeltételek felé irányul és így alacsonyabb életnívójú munkástömegeket visz át az ígéret földjére, azok tehát a bevándorlási terület munkásainak életfeltételeivel szemben súlyos és veszélyes versenyt jelentenek és éppen ez volt az oka annak, hogy az Egyesült Államokban éppen úgy, mint a nagyon erősen munkáskormányzatú Ausztráliában, maguk a munkástömegek követelték a bevándorlás korlátozását az alacsony munkabérek versenyének kiküszöbölésére. De ha minden szabadság adva is volna, ha ember és a munka szabad vándorlása előtt semmiféle akadály sem merülne, akkor is vájjon közömbösen hagyhatná-e bármely ország kormányzatát a kedvezőbb feltételek mellett termelők versenye következtében előálló munkanélküliség és kétségbeesés, amelynek feszültsége ugyan a kivándorlásban nyerhetne némi enyhülést és levezetést, de a hazacsere végső elhatározása előtt esetleg szociális exploziókban is jelentkezhetnék. Ha ezeket az igazságokat kellőképpen mérlegeljük, akkor látnunk kell, hogy a gazdasági szabadság gondolata csak messziről világító fáklyaként lebeghet a gyakorlati kormányzati politika előtt, de azoknak a problémáknak megoldásánál, amelyek a gyakorlati kormányzati politikában felmerülnek, legfeljebb ilyenképpen követhető ez a messziről világító fényforrás. Az élet keménységével számolva, minden kormánynak azoknak a feltételeknek elérésére kell törekednie, amelyeket a reá bízott lakosság legnagyobb jóléte, nem pedig a világ elképzelhető legnagyobb jóléte követel meg. Ha ezen az elvi alapon, mint egy cinozura 55*