Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-319

Az országgyűlés képviselőházának 319. állapítanám meg, — és azt .hiszem, senki sincs i az egész Házban az ellenkező felfogáson — hogy Darányi volt. miniszterelnökkel szemben nem lehet azt mondani, hogy a mór megtette kötelességét, .a mór mehet. Nem, az ellenzék oldaláról is ímeg kell állapítanom, hogy ha voltak is csatáink a volt kormánnyal szemben, Darányi miniszterelnök úr az ő ígéreteit mindenkor betartotta, fontos alkotmányjogi javaslatokat hajtott végre <e parlamentben olyan atmoszféra mellett, amilyent hosszú évtizedek óta egyetlenegy kormány sem teremtett. Ezt tehát nekünk erről az oldalról is minden körülmények között el kell ismernünk. Darányi volt imiinisztexelnök úr óraműpontossággal teljesítette a maga kötelességét, azonban csak egyet sajnálok, azt, hogy ebben az óraműben nem volt olyan ütőszeikezet, amely odaütött volna azo<kra, akik ebben az országban felelőtlenül, hazafiatlanul, könnyelműen, tapasztalat hiányában, az ország rendjét öntudatlanul, vagy pedig tudatosan veszélyeztették. Mi ezt rendkívül sajnáljuk és én — őszintén megvallva — sajnálattal láttam azt, hogy az igen t. volt kormány belügyi vonatkozásokban nem tette aneg oly gyorsan és eredményesen a kötelességét, mint ahogy elvártuk volna tőle. Mélyen t. Házi Méltóztassék megengedni, hogy ezek után áttérjek egy másik kérdésire és pedig a közszolgálati alkalmazottak kérdésére. (Halljuk! a balkösépen.) Ez a tárgy meglehetősen száraz és hálátlan, de mégis foglalkoznom kell vele. Ennek a társadalmi rétegnek az utóbbi hosszú esztendők óta bizonyos elhanyagoltságban volt része és ez a réteg küzd a nehéz időkkel, ha, mondjuk, összeszorított ajakkal is, de tudja, hogy ez a tűrés és hallgatás, ez az önmegtartóztatás kötelessége volt a nemzet iránt. Még 1927-ben az egyik miniszter úr a tisztviselőkre, a közszolgálati alkalmazottakra vonatkoztatva azt mondta {olvassa): »Ha van j kérdés, amely fontos az állami élet szempontjából, nem a legfontosabb-e az, hogy megfelelően dotált tisztviselői kar legyen, amelyre mindig biztosan lehet támaszkodni?« Igaza volt az igen t. miniszter úrnak. Annak idején, amikor mi felemeltük óvó szavunkat, sőt tiltakoztunk az illetménycsökkentés ellen, akkor az igen tisztelt kormány arra az álláspontra helyezkedett és mindmáig minden egyes kormány azt az álláspontot foglalja el, hogy az államháztartás egyensúlyának biztosításáért minden társadalmi rétegnek meg kell hoznia a maga áldozatát. Ez igaz, azóta azonban változnak az idők, az államháztartás egyensúlya helyreállt, az 1936/37. évi állami zárszámadás 94'2 millió pengővel kedvezőbb f a költségvetési előirányzatnál, az 1938/39. éivi állami költségvetés pedig 100.000 pengő felesleggel zárul. A<z államiháztartás helyzete te- j hát lényegesen megjavult és ennek az örvendetes eseménynek az elérését nyilván elősegítette az illetmények és nyugdíjak csökkentése is, ha pedig ez így van, akkor jogosan feltehető az a kérdés: vájjon nem érkezett-e el az idő arra, hogy a kormány ezeket az illetményeket és nyugdíjakat visszaállítsa"? Szerintem igen. Amikor az igen t. kormány 1938 január 1-vel j megszüntette az illetménycsökkentésre vonatkozó rendeletet, éppen a mi kérésünkre és előterjesztésünkre, akkor a kormány tényleg szakított az addigi merev eljárásával. A célt azonban csak erkölcsi téren érte el, csak morális hatása volt az érdekeltekre, mert az erdekeltek KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1938 május 2U-én, kedden. 149 látták, hogy a kormány most igenis, ennek az érdemes^ munkáját becsületesen végző társadalmi rétegnek is a megsegítéséire igyekszik, olyan mértékben, mint amilyen mértékben az akkor még deficites államháztartás megengedte. Ezt is meg kell tehát állapítanunk, a kormány ezt megtette és helyesen tette; ma azonban, amikor a költségvetés nem deficites, szerintem a kormány akkor jár el helyesen, ha társadalompolitikai szempontból vagy akár a mezőgazdaság s az ipar és kereskedelem érdekeit is nézve, olyan intézkedésekkel jön, amelyekkel a közszolgálati alkalmazottak illetményeit visszaállítja acrra a fokra, amelyen azok az első csökkentés ideje előtt voltak. Mélyen t. Ház! A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint egy négytagú «salad megélhetési indexszáma 1933 március havában 87*7 volt, most, 1938 május havában pedig 110. Ebből az emelkedésből is méltóztatnak tehát látni, igen t. Ház, hogy a megélhetés nehézségei rohamosan emelkednek és a mai drágaság mellett a közszolgálati alkalmazottak, a f ixf izetésüek megélhetése rendkívül nehéz, nagy gondot okoz, amely gondoktól, szerintem, kormányintézkedéssel meg lehet szabadítani a közszolgálati alkalmazottakat. Ezért határozati javaslatot nyújtok he, amely a következőképpen szól (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a közszoglálati alkalmazottak és nyugdíjasok, nemkülönben az állami és üzemi munkások, nyugbéresek^és ezek özvegyei vásárlóképességének biztosítása céljából az 1933-ban fennállott összes illetmény- és keresetcsökkentéseket teljes mértékben helyezze hatályon kívül, mert a létfenntartási költségek és a piaci árak 1933 óta sokkal magasabb százalékban emelkedtek, mint amilyen százalékot az illető csökkentések kitettek.« Mélyen t. Ház! Vannak azután más módok is, amelyek alkalmasak a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetének javítására. Itt vannak például a betegsegélyezési intézmények. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy úgy külföldön, mint Magyarországon ezeknél a betegsegélyező intézeteknél a járulékokat felerészben a munkaadók és felerészben a munkavállalók fizetik. Ezen az elven épült fel nálunk az 1907. évi XIX., majd az 1927:XXI. és az 1928:XL. te, ezek a kötelező betegségi biztosításról intézkedő általános törvények, de ugyanezt az álláspontot foglalta el a magyar királyi posta, a magyar királyi Államvasutak, a magyar királyi Postatakarékpénztár, a Dohányjövedék és így tovább. Ezeknek a közületeknek a betegsegélyezési intézményeinél 2—2%-kai járulnak hozzá a fenntartáshoz a munkaadók és a munkavállalók. De a felsorolt alkalmazottakon kívül is van az alkalmazottaknak egy igen tekintélyes és érdemes kara, amelyik az úgynevezett Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap keretébe tartozik; ezt az alapot azonban a kormány az előbb említett módon nem dotálja, holott az 1921:XLVI. te. 1. Vának hetedik bekezdése felhatalmazást adott a kormánynak ennek az intézménynek létesítésére és az Otba. fenntartásához havi 12 millió korona támogatást ígért meg. Az idők multak, a korona értéke csökkent és későbben a kormány ezt a 12 millió korronát sem szolgáltatta az Otbá.-nak, sőt azt láttuk, hogy a kormány korábbi ilyen elgondolásai ellenére ezeket a segélyezéseket még ma sem 24