Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-319

132 Az országgyűlés képviselőházának 319. ülése 1938 május 2U-én, kedden. Tizenhat éve annak, hogy ez a testnevelési törvény életbelépett. Tizenhat éve végzi fontos nemzetvédelmi feladatát, de az én szerény nézetem szerint ez alatt a tizenhat év alatt nem történt sok abban az irányban, hogy ezeket a súrlódási felületeket eloszlasssák. Mint ennek a parlamentnek egyszerű közkatonája, tanulmányoztam a német Hitlerjugend, az olasz balillák, a csehek, a lengyelek ós az oroszok fiatalságának testnevelési kiképzését képben, írásban, a filmek vetítő vásznán s a propagáló jelentésekből. Ezek megérlelték bennem azt a gondolatot, hogy tanulmányozzam a magyar leventeintézményt és ezeknek a tanulmányoknak eredményeit jelentsem most be a Háznak a biztos segítség reményében. (Háljuk! Halljuk! jobbfelől.) T. Ház! Mindenekelőtt vázolnom kell, hogy épült fel ez a leventeintézmény. A leventeintézménynek alappillérjei először a testnevelési törvény és a végrehajtási utasítás, másodszor a rendszer anyagi megalapozása, harmadszor az oktatók, negyedszer az egyházi, polgári és közigazgatási hatóságok együttműködése. Ezt a négy csoportot kívánom megvilágítani. Milyen a testnevelési törvényi? Testnevelési törvényünk egyike a legjobb törvényeknek, amelyek sport tekintetében valamikor is napvilágot láttak. Azt hogy milyen kitűnő ez a törvény, bizonyítja, hogy a külföldi államok tőlünk magyaroktól másolták ezt le. Volt alkalmam egy magasrangú német tábornokkal beszélgetni, aki azt mondotta, hogy »Az Önök testnevelési törvénye kitűnő, csak végre is kell hajtani tudni.« ^Nagyon jól méltóztatnak tudni, t. Ház, hogy vannak iskolákba járó és iskolákat elhagyó leventék. Méltóztatnak tudni, hogy a gyermek leventeköteles 12 éves korától 21 éves koráig, méltóztatnak tudni azt is, hogy az iskolát elhagyó fiatalság nyolc hónapon keresztül vesz részt a leventemunkában, mert a mezőgazdasági munkák idején ki vannak kapcsolva, nyáron át a mezőgazdaságban dolgoznak. Ilyenformán egy évben átlag 100 órát foglalkoznak a honvédelmet szolgáló gyakorlatokkal. Hogyan áll a középiskolásoknál a helyzet? A középiskoláknál úgy áll a helyzet, hogy ezek hetenkint három órát foglalkoznak testneveléssel, még pedig hetenkint két órát sporttal, de csak egy órát a honvédelem célját szolgáló gyakorlatokkal, tehát egy évben csak 36 óráig foglalkoztatják őket katonai jellegű gyakorlatúikkal. Mi a helyezt az egyetemeken? Az egyetemi hallgatók nem leventekötelesek, mert az egyetemek autonómiájára való tekintettel éppen csak, hogy megengedték azt, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzanak. A mi derék magyar, izzó hazafiságú rektoraink tudják hazafias kötelességüket és el is rendelték — bár ez nem törvényes alapon nyugszik, — hogy az egyetemi hallgató leventeköteles legyen. De, igen t. Ház, én jobban szeretném, ha ez a kötelezettség törvényes alapon nyugodnék és jobban szeretném azt, hogy a magántanulók szintén leventekötelesek lennének. (Úgy van! Úgy van! jobbbfelŐL) Ezekután rátérek a második kérdés tárgyalására, amely tulajdonképpen a legfontosabb, az anyagi kérdésre. A leventeintézmény anyagi része összetevődik az úgynevezett külső testnevelési alapokból és az Országos Testnevelési Tanács által és a honvédség által nyújtott hányadból. Hogy áll itt a helyzet? A falvak, a községek 80%-át viselik a leventeintézmény terhének, a többi 20% esik az Országos Testnevelési Tanácsra és a honvédségre. Körülbelül 6—700.000 leventénk van, ezekre 4.5 millió pengő áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy egy leventére átlag 7 pengő esik. Ha megnézern a cserkészeket, — hiszen a cserkészek életét is tanulmányoztam — azt látom, hogy egy-egy cserkészre körülbelül 60—100 pengő esik. Ez nagyon üdvös, nem irigylésként mondom, csak azért jelzem, hogy a leventéknek járó összeget is valamivel emelni kellene. Hogy honnan, arra rá fogok mutatni; hiszen ha valaki valamit kifogásol, vagy valamire javaslatot tesz, minthogy kifogásolni a legkönynyebb, mutassa meg azt az utat is a kormánynak, hogy körülbelül hogyan lehetne ezen a dolgon segíteni. Első tiszteletteljes kérésem az, hogy mivel a leventeintézménynek 1930-ban 8 millió állt rendelkezésére, kurrentálom ezt a hiányt a 4.5 millió és a 8 millió közt. Második tiszteletteljes kérésem az volna, szüntessük meg az anyagi lehetőségek között mutatkozó eltéréseket. Ez azt jelenti, hogy vannak szegény és gazdag községek, és a jelenlegi rendszer fenntartása mellett az a szegény falu mindig szegény marad, annak leventéi rongyos ruhában vagy civilruhában fognak megjelenni. Tiszteletteljes javaslatom az volna, vezessék be a vármegyei leventerendszert, ami azt jelenti, hogy a falvak bizonyos kulcs szerint fizetnék be a szükséges összeget a vármegyének. Nem járok járatlan utakon és nem olyan javaslatot teszek, amelyet nem lehetne megvalósítani. Ezt a legjobban bizonyítja az, hogy az Országos Testnevelési Tanácstól — az évre nem emlékszem, hogy mikor — ment egy felterjesztés a kormányhoz, azt miniszterközi bizottság letárgyalta és a belügyminiszter úr és a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elfogadta, de a pénzügyminsizter úr abban az időben törölte. Sajnálom, hogy nincs itt a pénzügyminiszter úr, mert tiszteletteljesen arra kérném, hogy ennek a rendeletnek kiadását gondolja meg, illetve vegye újra revízió alá. (Hertelendy Miklós: Legalább bakancsokat!) Rá fogok térni arra is. A régi rendszernek nagy hátránya az, hogy a pótadó 8%-át fizetjük be ilyen leventecélra és ha akadnak egyes községeik, amelyek több áldozatkészséget tanúsítanának, — mint ahogy találkoztam kerületemben is ilyen községekkel — akkor jön a miniszteri bizottság kék

# ceruzája, ezeket lefaragja, pedig ha ebben az irányban haladtunk volna 16 év óta, meg vagyok arról győződve, hogy ma már több faluban meg volna a leventeotthon, amely annak a magyar gyermeknek második temploma kell hogy legyen. (Úgy van! Ügy van! jobb felől.) Most mint utolsóra az anyagiak között, rá kell térnem arra, hogy nálunk, sajnos, legalább is nagyon sok helyen, nincsenek a leventék ruhával ellátva. (Egy hang jobbfelől: A legtöbb helyen!) T. Ház, én nem zöld ingről és nem sárga, vagy piros ingekről akarok beszélni, hanem ruhát kérek ezeknek a leventéknek számára mert azok a derék, szegény magukrahagyott szülők megtették már 16 évig kötelességüket velünk szemben, amikor a civil} ruhában, esetleg ünneplő ruhában gyakoroltatták gyermekeiket, arról pedig nem is kell beszélnem, hogy az ilyen ruha, az egyenruha milyen lelkesedést vált ki az, ilyen fiatalemberben. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) 1 Most rátérek a harmadik pont tárgyalá-