Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. kérdésnek az elintézését és ennek keresztülvitele érdekében több ankét is tartatott. Az ankétezés eredménye az lett, hogy az ügy rákerült a bürokrácia futószalagjára és most szalad köröskörül, a pénzügyminisztérium labdázik a fővárossal, a főváros az Oti.-val (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Nagy tévedés!) s a kérdést nem lehet elintézni, mert a pénzügyminisztériumnak az a felfogása, fltioigy csere, amelyet a főváros az Oti.-val akar csinálni, nem méltányos, nem jó, nem megfelelő a 2

/a és 1

/a-.os arány, hanem más arányt kell választani. En csak azt kérem, hogy méltóztassanak ezeket a problémákat eldönteni, mert az emberek nem arra kíváncsiak, hogy mi történik itt a kulisszák mögött. Amúgy sem esik tulajdonképpen nagy sérelem a közön, ha az egyik közület, a főváros, vagy a másik közület, az Qti., fog kisebb vagy nagyobb értékű telket kapni, amelynek értékmeghatározása anélkül is csak elméleti, mert gyakorlatilag nem lehet kipróbálni, amennyiben telekeladás nem történik, telekforgalom sem az egyik, sem a másik helyen nincsen, de igenis méltóztassék lehetővé tenni, gyors intézkedéssel, hogy ez az ezer lakás felépüljön és az Oti.-nak 52 millió pengő heverő tőkéje» amely a bankokban csak három és fél százalék jövedelmet hoz, egészséges munkáslakások építésére használtassék fel. A tőke 40% -át kellene építkezésre fordítani és ma csak 17%-át használják fel erre a célra. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ezt mind az autonómiánál tessék elmondani!) Az autonómia határozatai ott fekszenek a minisztériumokban. Ezeket az ügyeket hiába terjeszti fel az önkrományzat, megrekednek valamelyik miniszteri büróban. Talán a belügyben, talán az iparügyben, talán a pénzügymiuisztérimban, mert hiszen mind a háromnak van véleménynyilvánítási lehetősége ebben a kérdésben. En csak azt az egyet állapítom meg. hosry a dolog nem megy előre. (Reményi-Schneller pénzügyminiszter: Az autonómia nem ott akarja felépíteni, ahol a törvény mondja!) Az autonómia ott akarja felépíteni, ahol a törvény mondja. Ha a miniszter úr ki fog menni és meg fogja nézni azt a vidéket, éppen úgy meg fog győződni arról, mint ahogyan az államtitkár úr, a főpolgármester úr, a polgármester úr és a város tanácsnokai is meggyőződtek, hogy az a vidék lakásépítésre még nem alkalmas, mert tele van bűzös övezettel, enyvgyárakkal, sörgyárakkal és füsttel. Már periig, — engedjék meg az urak — mégsem lehet ideális megoldás, hogy ott építsünk ma új munkáslakásokat, ahol a levegő egészségtelen és amely terület arra nem alkalmas. Nem volt annak a bizottságnak egyetlenegy tagja sem, aki nem ezt mondta volna. Nemcsak az önkormányzatnak, hanem az összes minisztériumoknak, beleértve az igazságügyi, földmívelésügyi és a belügyminisztériumot is, egyhangú megállapítása volt ez. Ezeket a kérdéseket f tehát meg kell oldani, mégpedig minél előbb. Lehetetlenség, hogy ezek a problémák megoldatlanul maradjanak és a lakásépítés terén semmi más ne történjék, mint csak hangzatos jelszavak emlegetése. Kevés kormány kapott olyan — hogy úgy mondjam — kíméletet az ellenzék részéről is, mint a Darányi-kormány. A Darányi-kormánynak — objektíven kívánjuk megállapítani — sokkal több baja volt talán a saját pártjában lévő különböző frakciókkal, mint az ellenzékKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1938 május 23-én, hétfőn. 99 kel. {Ellenmondások jobbfelől. — vitéz Kő József: Szó sincs róla! — Huszovszky Lajos: Tévedés! — Haám Artúr: Ezt csak önök szeretnék!) Nem kívánok vallomást, én nagyon örülök annak, hogy ez az egység most helyreállt. (Huszovszky Lajos: Nem is volt máskép!) ,Az ellenzék nem gördített akadályt a D arány ikorrnány útjába, hogy a maga terveit meg tudja valósítani. Főképpen áll ez arra a programmra, hogy a kormány a választójog kérdését nyugvópontra igyekezzék juttatni. Kénytelen vagyok azonban megállapítani, hogy a választójog kérdése nem került nyugvópontra, mert valamely kérdést meg lehet oldani konzervatív szempontok szerint is, de akkor jól kell megoldani, hogy végre megnyugvást teremtsenek. Egy problémának olyan megoldása azonban, hogy abban egy CSOOXLÓ bosszantó dolog maradjon meg, amely végeredményben nem is befolyásolja a kérdést, egy problémának , olyan megoldása, amely az ipari munkásságtól hatéves helybenlakást követel meg, mikor — mint az előbb mutattam ki — a gazdasági viszonyok következtében egymásután lökik ki a városból az embereket, egyenlő a jogfosztással. Nem tudom őszinteségnek tartani ezt, amikor egyfelől arról beszélnek, hogy a munkásságot ilyen vagy olyan alapra kell helyezni, másfelől pedig félnek tőle és törvényes rendelkezések beiktatásával megakadályozzák a munkásság politikai véleménynyilvánítását. Azok a rendelkezések, amelyeket a kormány meglepetésszerűen hozott a közéletbe, azok a rendelkezések, amelyek zsidó javaslat címén I kerültek nyilvánosságra, teljesen meglepetés: szerűen és ötletszerűen kerültek a Ház elé, azokat senki sem várta és legkevésbbé az országnak volt rájuk szüksége. Az a javaslat, amely a gazdasági beruházás kérdését kívánta előbbre vinni, szintén megijesztette és bizonyos mértékben óvatosságra késztette a tőkét. A tőke, ha nyugodtan tud termelni és ha látja, hogy milyen sors vár rá, berendezkedik arra és igyekszik ezeket a terheket áthárítani a fogyasztókra, de a bizonytalanságot a tőke nem bírja el, már pedig ezt a bizonytalanságot teremtette meg az a javaslat, amelyet legutóbb tárgyaltunk. Nem akarom itt részletezni a dolgokat és nem is tudnám pontosan megállapítani azt a kárt, amely ennek a javaslatnak következményeképpen keletkezett, nézzük meg azonban a tőzsdei indexet. Miután én a magánkapitalizmus és a magántulajdon elvéről már lecsúsztam, engedjék meg, hogy ezekre az adatokra hivatkozzam. 1937-ben a Magyar Általános Kőszénbánya árfolyama 595 volt, a kormány bemutatkozása napján 331, a Salgó 65-70-ről 45-re, a Bauxit 364-ről 190-re, a Rima 160-ról 77-re, a Ganz 41-ről 22-re, a Magyar Cukor 223-ról 124-re esett, az átlagos esés tehát körülbelül 50%. Ezek a papírok a nemzeti yai gyónt jelentik. (Ellenmondások jobbfelől.) \ Akárhogy méltóztatnak is gondolkodni a kapitalizmusról, rosszabb véleményük önöknek j sem lehet, mint nekem, ha én megállapítom, hogy ezek a papírok a nemzeti vagyonnak egy részét jelentik és ha alapul veszem : azt, hogy az ipari és egyéb részvénytársaságok alaptőkéjének névértéke 1740 millió, akkor ez az ötvenszázalékos esés, amely bekövetkezett, körülbelül 800 millió értéknek felel meg. Ehhez a 800 millióhoz hozzáveszem azt az öszszeget, amelyet a kapitalizmus minden ren17