Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-318
98 Az országgyűlés képviselőházának 31 nevezni, mint alhogy ez a sütőipari munkások éjjeli (munkaidejének ellenőrzésénél történik, ahol egy székesfővárosi tanácsjegyző, egy munkaadó és egy munkás kimennek éjjel és megnézik,, hoigy ia sütőipari rendelkezéseket aneg-tartjálk-e nagy sem; soha ott éhből politikát nem csiáltak, ott van a munkaadó, ott van a hatóság, de ott vannak azok is, akik a kérdést a munkásság szempontjából ellenőrzik és egy bizonyos megnyugtatást jelent a munkásság felé is, íha az érdekeltség egy (képviselője is résztveisz az ellenőrzésiben.. Ezek a rendelkezések tehát távolról sem vezetnek célra és ennek a. következmény© rnia az, hogy a munkásság évi keresete még (mindig ntoglehetosen alacsony. Itt hivatkozom arra, hogy míg 1929-ben ' a gyáriparban kifizettek 351,915.000 pengő munkabért 235.000 munkásnak, addig 1937^en 312,768.000 pengő munkabért, fizettek ki 275.617 imunkásniak, vagyis egy munkásra esett egy évi munkabér fejében 1929-ben 1497 pengő, 1937-ben pedig 1135 pengő. A munkabérek tehát lemenő tendenciát mutatnak, a termelés pedig felmenő tendenciát mutat, az élelmiszerek drágulnak és a {megélhetés is általában drágul- Itt van aiz iparkamara jelentése, amelyből kitűnik, hogy a gyarmatáruk indexszáma az 1935. évi 118-3-ről 121-3-re, az iparcikkeké 82-3-ről 92'9-re, az élelmiszereké 65"5-ről 75'5-re, a fűtési és világítási anyagoké 98"2-ről 101'2-re emelkedett. Ezeik a hivatalos adatok a kereskedelmi és iparkamara jelemlétésében vannak 'benne, ellenőrizhetők, az adatok másik része pedig a gazdaságkutatóintézet jelentéséből való, szintén hivatalos statisztikai adat. Nem lehet tehát azt mondani, hogy^eizekefraz iadatokat egy érdekeltség egyoldalúan állította össze- Amikor tehát a munkabérek 1497 pengős évi keresetről 1135 pengőre csökkentek, ugyanakkor az élelmiszereik — hacsak ezt az etgy tételt vesszük — 65'5-ről 75'5-re, tehát 10 indexponttal emelkedtek. Iyen körülmények között azután nem egészen véletlen, — ha megnézzük a béreket, látjuk. — hogy az ipari munkások 14"6%-a keres csak 33 pengő 60 fillérnél töibbet. 1929-ben még az ipari munkások 21'5%-a keresett 33 ineng-ő 60 fillérnél többet. Ma az ipari munkások 22'8 százaléka keres 9 pengő 60 fillérnél kevesebbet, 1929-ben perig csak 20'5%-a keresett ennyit. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a magas keresetek százalékos aránya 21*5%-ról leesett 14'6%-ra, az alacsony kereset pedig 20'5%-ról felemelkedett 22'8%-rív Jól tudom, itt azt mondják, hogy az utóbbi időben nagyon sok nőt és tanulatlan munkást alkalmaztak az iparban s azok fizetése rontotta ezt az átlagot. Tessék külön venni a. szakmunkásokat GS iL szakmunk ások statisztikáját megnézni: a szakmunkásoknál ugyanerre az eredményre fognak jutni, mini amilyen eredményre kell jutniok akkor, ha megnézik a tisztviselők fizetésiét. Kitűnik, hogy 1929-ben a tisztviselők 13'6%-a kapott 300 pengőnél többet, ma pedig csak 7'6%-a viszoni tény. hogy a tisztviselők 45'9%-ának, tehát a felének van 100 pengőnél kevesebb fizetése; (Ügy vart! a szélsőbaloldalon.) azt lehet mondani, hogy kikerekített összegben majdnem a tisztviselők fölének 100 pengőn alul van a fizetése. Ez nem életnívó, erre meni lehet azt mondani, hogy gazdasági fellendülés van. Hol van itt iffazdasági fellendülés 1 ? , Arról, aimit a munkaidő kérdésében a uiinisztérium megállaipított, órákon keresztül lehetne vitatkozni, adatokat lehetne felsorolni, 5. ülése 1938 május 23-án } hétfőn. amelyekből kiűnnék az hogy például a fodrászipariban heti 77'5, a kocsisoknál napi 16 órás munkaidő van megállapítva és még sok szakma van. ahol a munkaidő kerete lehetővé teszi a nyolcórás munkaidővel szemben a 10— 11 és 12 órás munkaidő fenntartását. Ezt a kérdést mie-g kell oldani. Ne csak beszéljünk szociális támogatásról, magyar hazafiságról, meg nemzeti alapról, hanem tessék gyakorlatilag is megfogni a dolgot és tessék valamit mutatni. Tessék kiadni egy rendeletet, amelyben kimondják, hogy az iparban foglalkoztatott munkások munkaideje nyolc óra. Ezzel be van fejezve a kérdés, nem kell annyit vitatkozni róla és bízzák rá a munkásokra, hogy melyikhez akarnak csatlakozni, melyik alapot akarják elfogadni. Ezeket a kérdéseket fel kell említeni ós hangsúlyozni kell. E mellett még a lakáskérdésről is beszélni kelL amielyről nem elég csak általánosságban egypár odadobott frázissal megemlékezni, hanem meg kell mondani a való tényt, ez pedig a következő: 1917 J ben 993 egy- és kétszobás lakást bontottak le Óbudán, Angyalföldön és más vidéken, alacsony, rozoga kis házakat, amelyek alacsony lakbéríí igen primitív kivitelű házak voltak. Ezek íhelyébe^ luxus-palotákat építettek, amelyekben a lakások bére szobánként 800 pengőnél kezdődik. Igaz, hogy ezek úgynevezett összkomfortos lakások, amelyeknek bérét azonban a szegény dolgozó munkásember nem tudja megfizetni. Ennek az a következménye, hogy az emberek kiszorulnak Budapestről, kénytelenek távolabb menni, kikergeti őket az a lakáspolitika, amelyet nem a város, hanem a magánkapitalizmus folytat és amely abból áll, hogy a magánkapitalizmus a lebontott kis ház helyébe hatemeletes modern bérpalotát épít, mégegyszer, vagy ötször annyi lakással, de mindenesetre sokkal nagyobb bérű lakásokkal. Ugyanebben az időben épült 5435 egy- és kétszobás lakás. A laka «ok szaporodása tehát elegendő a lebontásokhoz viszonyítva, mert hiszen 4242 új lakás épült. Ezzel szemben azonban 1937-ben 12.656 házasságkötés volt, amíg tehát 4000 új lakás épült, 12.000 házasságkötés történt. Az albérlők száma Budapesten 1935-ben úgy alakult, hogy 42.016 lakos tartott albérlőt; ma a helyzet még roszszabb, amennyiben 52.117 lakos tart albérlőt, az albérlőtartók száma tehát 47.000-ről 52.000-re emelkedett. Mit jelent ez? Hogyan lehet ilyen körülmények között harcot folytatni a családért, amit itt annyira hangsúlyoznak, hogyan lehet a családot megvédelmezni, hogyan lehet harcot folytatni az egyke ellen, hogyan lehet a családalapítást támogatni, amikor hiányzik az első és a legfontosabb kellék, ami a családalapításhoz szükséges, amikor a legtöbb ember nem tud magának otthont teremteni? Hogy ezenfelül azt az otthont nem tudja bebútorozni, nem tud rendes lakásban élni gyermekévei, családjával, még csak fokozza azt a bajt, amely abból adódik elő, hogy nincsen lakás, nincsen az, aminek elsősorban lennie kellene. Miért nem teszi meg az Oti., a főváros és az állam ezen a téren mindazt, amit meg kellene tennie? Ne építsenek luxuslakásokat. A főváros most épített — ezt is csak az eucharisztikus kongresszusra való hivatkozással lehetett keresztülvinni — egy párszáz szobakonyhás lakást. De az Oti.-t törvény kötelezte arra, hogy a kormányó úr 10 éves kormányzásának évforrulója alkalmából Öhegyen ezer lakást építsen. En itt is, ott is ismételten sürgettem ennek a
