Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-301

88 Az országgyűlés képviselőházának 301 gazdasági jelentősége is van, mert egész közgazdasági életünket fel fogja lendíteni; különösen ma, amikor, sajnos, érezzük, hogy a gazdasági életben szinte tudatos pangás van, amikor, sajnos, azt érezzük, hogy egyesek a rendeléseket tudatosan stornirozzák. így van ez az építkezés terén is. Azt hiszem, éppen ma délután fognak az összes építőipari szaikmák egy nagygyűlésen foglalkozni ezzel a kérdéssel s beadványban a kormányhoz fognak fordulni, amelyben igazolják, hogy az utóbbi hetekben milyen szabotálással teszik lehetetlenné a munkaalkalmakat, mindent storníroznak. (Fábián Béla: Kik azokl) Majd arra is rámutatok, hogy melyek aztík a gyárak, amelyek szabotálnak, munkásaikat elbocsátják, (Fábián Béla: De az építkezési szakmánál mi történiki) melyek azok a vállalatok, amelyek a munka lehetőségét az utóbbi időben meg akarják vonni. A fegyver sokszor visszafelé sül e«l és éppen azotkat sebzi meg, akik kezükben tartják. Mélyen t. Ház! Helyeslem a törvényjavaslatnak azt a részét, amely nem engedi, hogy a nagy beruházás előnyeit egyesek magukra nézve kihasználják és ezért a magam részéről fontosnak tartom az árvizsgáló kormánybiztos munkáját. Jól meg is választotta a kormány a kormánybiztos személyét, egy nagy közgazdasági tudással rendelkező egyént, aki hiszem, hogy ebben a dzsungelben, amely ma a közgazdasági fronton mutatkozik, rendet fog teremteni és a részére biztosított hatalmat az ország lakosságának javára fogja majd felhasználni. Az ugyanis nem lehetséges, hogy ez a nagy áldozat mást, mint a nemzet megerősítését szolgálja. Egyesek gazdagodását ez nem segítheti elő. Igaz, hogy a kormány nagy felhatalmazást kap ebben a törvényjavaslatban és ezt nem is minden kormánynak szavaznám meg magam sem. Éppen ezért szerintem a kormánynak kötelessége a parlamentet a terv kiviteléről is informálni és értesíteni, mert nem lehet közömbös az, hogy egymilliárd pengőt miként fognak felhasználni. A kormánynak is érdeke az, hogy erről a beruházásról a parlamentnek jelentést tegyen. (Takács Ferenc: Majd a lapokból értesülünk!) Nagy bizalmi cselekedet ez, de hisszük, hogy a nemzet érdekében áll. T. Ház! Amint már az előbb is említettem helyes szociális elvet valósít meg a kormány ebben a javaslatban akkor, amikor az 50.000 pengőn felüli vagyontárgyaknál kezdi csak a progresszív adóztatást, illetve vagyoudézsmát, mert ezzel mégis elkerüljük azt, hogy azoknak az embereknek vagyonához nyúljunk, akik talán egy élet szorgalmas munkája révén össze tudtak valamit kaparni, akiknek munkaereje azonban fogytán van, továbbiakra nem számíthatnak. Helyes tehát, hogy ezeknek a kis egyedeknek becsületes munka révén megkeresett kis vagyonkájához nem nyúl a kormány. Éppen ezért azonban még jobban helyeselném az erősebb progresszivitást, mert magától értetődik, hogy ilyen különös és rendkívüli esetekben, azokhoz keil fordulni, akik leginkább tudnak adni. Mélyen t. Ház! Legyen szabad itt egy kérdést felvetnem a kis háztulajdonosok érdekében. Olyan kerületet van szerencsém képviselni, ahol a kis háztulajdonosok ezrei laknak. A Józsefvárosban, Ferencvárosban, Kőbányán, Zuglóban olyan kis házak tömegei vannak, amelyek talán 80—100 évvel ezelőtt épültek. Rossz, rozoga állapotban lévő kis há, ülése 1938 április 28-án

t csütörtökön. zak ezek, alig hoznak jövedelmet, mégis adó szempontjából fel vannak értékelve. Sok olyan házat, amely ^adózási szempontból ma 50—

GOTO ezer pengőre van felértékelve, szívesen eladná a tulajdonosa 30—40 ezer pengőért, mert alig jövedelmez valamit, amit pedig jövedelmez, azt éppen a házak rossz állapota miatt tatarozásra . kénytelenek fordítani, hogy azok össze ne dőljenek. Én tehát arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy ezeknek a jobbára kis családi házaknak, ezeknek az elavult régi, rossz .' állapotban levő kis házaknak a vagyonváltság során való megterhelésénél vigyázzon arra, nehogy esetleg tönkretegyen embereket, mert szerintem ennek a javaslatnak is exisztenciákat kell teremtenie, nem pedig azokat tönkretenni. Ezt a szociális elvet a beruházások kivitelezésénél is biztosítani kell. Engem főleg az késztetett a felszólalásra e törvényjavaslat kapcsán, hogy felhívjam a kormány figyelmét a magyar kisiparosság helyzetére a beruházások és közmunkák kivitelezésével kapcsolatban is. Tudom, hogy amint az első szakasz is körülírja, az egymilliárdos beruházás olyan természetű, hogy annak legnagyobb része, talán 90%-a csak nagyiparilag oldható meg egyrészt a nagyobb tőke, másrészt a gépek felszerelése, vagyis a munka természete folytán. Kérem azonban a kormánytól, már most szögezzük le, hogy azt a munkát viszont, amelyet kezműiparilag vagy kisiparilag lehet elvégezni, teljes egészében azok részére juttatjuk, akik ma a legkevésbbé vannak munkaalkalommal ellátva. Ennélfogva határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani abban a reményben, hogy azt a kormány magáévá teszi (olvassa): »Tekintettel a rendkívüli beruházások úgy honvédelmi, mint közgazdasági természetére, a legnagyobb rész a nagyipar hatáskörébe esik. Ezért javaslom, hogy mindazt a munkát, amelyet viszont kézműiparilag lehet elvégezni, lehetőleg kézműiparosokkal végeztesse el a munkát kiadó hatóság«. T. Ház! A parlament minden pártja hangoztatja a kisipar támogatását. Ha bármely pártban ülő képviselőtársaimmal beszélek, mindig azt kell látnom, hogy belső meggyőződésükből kifolyólag ők is akarnak segíteni a kisiparosságon. A kivitelezési lehetőség azonban, sajnos, olyan szerény, hogy magánál a kivitelnél a legjobb szándék és a legjobb akarat is mindig csődöt mond. Ha hatóságok, városok, vármegyék vagy az állam közmunkákat írnak ki, ebbe legnagyobbrészben mindig csak a tőkeerős nagyvállalatok tudnak bekapcsolódni, a kisiparosok — sajnos — csak elenyésző kis részben. Már pedig, ha a parlament többsége arról van meggyőződve, hogy a kisiparosokon kell segíteni, hogy azokat a kisegyedeket kell emelni, akik adófizetői szempontból és a polgári gondolkodás szempontjából fontos tényezői kell, hogy legyenek a nemzetnek, mint ahogy azok is, akkor ezt az elemet a kivitelnél is támogatni kellene. Azt hiszem, a pénzügyminiszter úrnak sem mindegy az, hogy ezer jólszituált kisipari műhely, vagy pedig egy ezer munkást foglalkoztató nagyvállalat kapja-e a munkát, mert az az ezer kisipari műhely, mint adófizető kisexisztencia, mindig biztosabb alapja a kormányzat és a pénzügyminiszter úr gesztióinak, de a nemzetnek is, mint azok a nagyvállalatok, amelyek adott esetben, rendkívüli körülmények között — sajnos — minden lelkiismeretfurdalás nélkül ki tudják tenni munkásaik 50, 60 vagy 70 százalékát is.