Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-313

Az országgyűlés képviselőházának 313. ülése 1938. évi május hó 14-én, szombaton, Kornis Gyula és vitéz Bobory György elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki eló'terjesztések. — Elnök bemutatta a pécsi választókerületben behívott Hamerli József képviselő megbízó levelét.—Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat felsőházi tárgyalása során elfogadott módo­sítások tárgyában a közjogi bizottság jelentése. Ismertette : Lányi Márton előadó. — A magyar állam 1936/37. évi zárszámadása. A m. kir. legfőbb állami száravevőszéknek erre vonatkozó jelentése és a törvényhozás által az 1936/37. költségvetési évre engedélyezett hitelekkel szemben az 1936/37 : I. és II. félév végén mutatkozó eltérésekről szóló jelentése. Hozzászóltak : Strausz István, gr, Esterházy Móric, Horváth Ferenc. — Az 1929 : XXIX. t.-c. 3. és 6. §-ai alapján engedélyezett rendkívüli ideiglenes ház adómentességek tárgyában a pénzügyminiszter jelentése. Ismer­tette : Czermann Antal előadó. — A közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi valamint igazságügyi bizottság beterjesztette együttes jelentését a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosí­tásáról szóló törvényjavaslat 8. §-a és az ahhoz benyújtott módosítások tárgyában. — Az Imrédy-kormány kine­vezésére vonatkozó miniszterelnöki átiratnak és mellékleteinek felolvasása. — Az Imrédy Béla miniszterelnökké történt kinevezésére vonatkozó kormányzói kézirat kihirdetése. — A miniszterelnök bemutatkozó beszéde. — Az előző kormányhoz bejegyzett, valamink a válasz nélkül maradt interpellációk törlésének bejelentése. — A belügyminiszter beterjesztette az egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélések megtorlásáról szóló törvénj^j avaslatot. — Az igazság­ügyminiszter beterjesztette az állami rend megóvása végett szükséges büntetőjogi rendelkezésekről szóló törvény­javaslatot. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány réseérői jelen vannak: Imrédy Béla, Bornemisza Géza, Hóman Bálint, Kánya Kálmán, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Mikecz Ödön, vitéz Rátz Jenő, Remény i-Schnel 1er Lajos, Sztranyavszky Sándor, gróf Teleki Pál. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 2 perckor.) (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Elnök; A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Esz­tergályos János, a javaslatok mellett felszóla­lók jegyzésére vitéz Miskolczy Hugó, a javas­latok ellen 'felszólalók jegyzésére pedig Sze­der János jegyző (urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a pécsi választó kerületben Makay István képviselő úr lemon­dása folytán behívott Hamerli József képvi­selő úr megbízólevelét. A megbízólevelet a Ház megvizsgálás és jelentéstétel céljából ki­adja az állandó igazoló bizottságnak. Bemutatom a t. Háznak Vázsonyi János képviselő úr levelét, amelyben egészségének helyreállítása céljából hat heti szabadságot kér. Méltóztatnak a kért szabadságot engedé­lyezni? (Igen!) A Ház a kért szabadságot megadja. A t. Ház 1 tudoimiására hozom, hogy a pénz­ügyminiszter úr a házszabályok 142. §-ára való utalással a magyar állam 1936—37. évi zárszámadásának és a vele kapcsolatos szám ; széki jelentéseknek, valamint a rendkívüli ideiglenes házadómentességekről szóló pénz­KÉPVISELÜHAZI NAPLÓ XVIII. ügyminiszteri jelentésnek; tárgyalása (tarta­mára Jakabb Oszkár titkos tanácsos és Szása Lajos pénzügyminiszteri államtitkár urakat miniszteri megbízottakként bejelentette. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bejelentem a t. Háznak, hogy a minisz­terelnök úr a házszabályok 142. §-ára való uta­lással az 1938—39. évi hivatalos statisztikai munkatervről szóló jelentés tárgyalásának tartamára Bencs Zoltán iminiszteri tanácsos urat miniszteri megbízottul jelölte ki. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint következik az ország­gyűlési képviselők választásáról szóló tör­vényjavaslat felsőházi tárgyalása során elfo­gadott és alkotmányos hozzájárulás 1 céljából a /{képviselőházhoz \ áttett jmódosított 65., 'ÎO., 126. és 164. §-ok tárgyalása. Lányi Márton előadó urat illeti a szó. * Lányi Márton előadó: T. Ház! Az ország­gyűlési képviselők választásáról szóló tör­vényjavaslat felsőházi tárgyalása során a fel­sőház egy-két módosítást vélt helyesnek (Farkas István: Jobbat is csinálhatott volna!) a képviselőház által elfogadott szöveggel szemben megállapítani. Méltóztassék megen­gedni, hogy ezeket a módosításokat isanerbesr sem. (Farkas István: Tágította a keretet?) A képviselőház által elfogadott törvényja­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom