Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

372 Az országgyűlés képviselőházának jobban érezzük magunkat Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József eszméinek társaságában, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) mint azoknak az eszméknek társaságában, amelyek ellen ezek á nagy férfiak azt a héroszi harcot folytatták, amely a szabadság és a polgári jogegyenlőség jegyében folyt és amely talán mindennél inkább hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország belekerült a művelt világ szívébe. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem fogadom el ezt a javaslatot, mindenekelőtt azért, mert sérti a jogegyenlőség elvét, amikor az ország polgárai közt bizonyos Vonatkozásokban különbséget tesz a szerint, hogy milyen fajhoz vagy felekezethez tartoznak, sőt ennek a polgár és polgár közt tett megkülönböztetésnek tekintetbe vételét a gazdasági élet egész mezején is megköveteli és előírja. Ez kardinális eltérés attól az alaptól, amelyhez a magyar jogfejlődés a múltban ragaszkodott. A kormány részéről ezt tagadják, sőt előttem szólott igen t. képviselőtársam egyenesen azt mondotta, hogy ez a javaslat nem sérti a jogegyenlőséget, hanem inkább annak biztosítására alkalmas. Ezt az álláspontot rendszerint azzal akarják alátámasztani, ('Zaj a baloldalon.) hogy hiszen más törvényeink is vannak, amelyek a polgárság egyik vagy másik részének különös előjogokat adtak, egyik vagy másik részéről különös áldozatokat követeltek meg. De ezeket az előnyöket a mi régebbi törvényeink sohasem a szerint adták meg, hogy ki milyen fajhoz, milyen felekezethez tartozik és ha rendkívüli áldozatokat kívántak valakitől, azt sohasem a szerint dimenzionálták, hogy ki milyen fajnak vagy felekezetnek tagja. Csak egy példára vagyok bátor hivatkozni. Az adóztatás terén fennálló létminimum, amikor a lakosság bizonyos részét felmenti az adófizetési kötelezettség alól, a társadalomnak erre a rétegére nézve kétségkívül olyan előnyt jelent, amelyet a társadalom többi része nem élvez. Ez azonban még nem a polgári jogegyenlőség sérelme. A polgári jogegyenlőség sérelme csak abban az esetben állna fenn, ha azt mondanók, hogy azok vannak felmentve az adózás alól vagy azokat rónók meg különös adófizetési kötelezettségekkel, akik bizonyos fajhoz vagy felekezethez tartoznak. Ebben van tehát a polgári jogegyenlőség gondolatának a sérelme. Ha egyszer letérünk a jogegyenlőség alapelvéről, akkor olyan lejtőre jutunk, amelyen igen nehéz lesz megállani- Ezért ebben a tekintetben azt sem tartom megnyugtatónak, hogy az' a megkülönböztetés, amelyet a javaslat polgár és polgár köaött tesz, a magyar állampolgároknak csak aránylag csekély számára terjed ki. Ha a polgári jogok egyenlőségének rovására megtettük az első lépést, ezzel máris útját egyengettük az e téren való további lesiklásnak. Nekünk nincs írott alkotmányunk, amely a jogegyenlőség elvét kimondja. (Zaj a középen, — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ha volna írott alkotmányunk, akkor abban bizonyosan előkelő helyen állana a jogegyenlőség kimondása. Nekünk úgynevezett flexibilis alkotmányunk van, olyan, mint az angol nemzetnek, amely alkotmány lehetővé teszi, hogy minden egyes alkotmányos intézményt vagy . intézkedést, legyen az bármily régi, egy egyszerű törvénnyel hatályon kívül helyezhetünk, vagy megváltoztathatunk. (Rajniss Ferenc: Helyes!) Ez igen hagy előny lehet, de csak abban az esetben, ha mi is rendelkezünk azzal a 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. bölcsességgel, amellyel az angol nemzet rendelkezik, amikor az ő alkotmányos életének egyes alapvető principiumaihoz könnyelműen hozzá nem. nyúl. Mert ha megszűnik a fisztelet ezekkel az alapvető principiumokkal szemben, ha avatatlan kézzel és meggondolatlanul kikezdjük ezeket, akkor az alkotmány teljes felforgatására nyújtunk nézetem szerint igen veszedelmes precedenst. Nem fogadhatom el a törvényjavaslatot azért sem, mert meggyőződésem szerint igazságtalanul bélyegzi és meg a magyar polgárságnak olyan részét, amely Magyarország felépítésében fontos és hasznos feladatot töltött beEn igen behatóan foglalkoztam Magyarország gazdasági viszonyainak fejlődésével, hiszen erre vonatkozóan tanulmányaim eredménye nyomtatásban is megjelent- A kiegyezés utáni korban^ néhány előkelő német származású kereskedő mellett főleg zsidók voltak azok, akik Magyarországot az európai gazdasági életbe belekapcsolták és ezzel megalapozták Magyarországnak azt a mondhatni, példátlan gazdasági fejlődését, amely a múlt század utolsó évtizedeiben lejátszódott. Zsidó cégek munkája tette lehetővé, (Rajniss Ferenc: Állami szubvencióval! — Fábián Béla: Hol volt még akkor a szubvenció!) — állami szubvenció nem volt akkor — a magyar agrártermékek modern alapon való értékesítését. A 70-es években a magyar termény-, gyapjú-, dohány- és fakereskedel em nélkül, amely jóformán teljesen zsidó kézben volt, az a fejlődés, amelynek révén Magyarország gazdasági tekintetben is virágzó országgá vált, talán meg sem indult volna, vagy legalább is sokkal, de sokkal később indult volna meg. A hitelszervezetek nélkül, amelyekben túlnyomóan zsidó tőke dolgozott zsidó vezetők útmutatásai alapján, a magyar hitelviszonyok sem bontakoztak volna ki olyan gyorsan abból a kezdetleges állapotból, amelyben a 70-es években voltak. (Rajniss Ferenc: Példátlanul megnyúzták a parasztot!) A bankok tevékenysége nélkül a kamatláb nem csökkent volna átlag 10—12%-ról előbb 7, majd 5%-ra, ami óriási előnyt jelentett a magyar mezőgazdaság fejlődése szempontjából is. Ez tette lehetővé, hogy a magyar mezőgazdaság túlszárnyalta keleti szomszédaink mezőgazdaságát, amely államok mezőgazdaságának fejlődését semmi más nem akadályozta, mint a kamatláb magas volta és a mezőgazdasági hitel primitív volta. A magyar malomipar és gépipar megalapításában némeí szakértők mellett zsidó szakértők is résztvettek. A cukoripar, a szeszipar, a bőripar, a textilipar, a vegyészeti ipar megalakulása és kifejlődése jóformán kizárólag zsidó férfiak vállalkozásának eredménye volt. Ha azok, akik ezt a magyar ipart megalkották, nem végezték volna el ezt az úttörő munkát, akkor azoknak, akiknek számára a törvényjavaslat most a gazdasági pályákra vezető utat akarja egyengetni, — ami igen helyes célkitűzés — nem volna hova bejutniok. Ez ellen rendszerint az az ellenvetés, hogy azok, akik így a magyar ipar úttörői voltak, végül is nem a köz érdekében dolgoztak, (Fábián Béla: Business-ért!) hanem csak azért, hpgy saját boldogulásukat megtalálják és itt jómódra és gazdaságra tehessenek szert. De ha így gondolkodunk, akkor íúl könnyen megfeledkezünk azokról, akik ebben a munkában elvéreztek, akik tőkéjüket elvesztették, akiË szegénységbe és nyomorba jutottak, aminek