Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

Az országgyűlés képviselőházának , lehetőségével azoknak is számolniok kellett, akiknek a sors kedvezett és ez utóbbiak voltak a nagy kisebbség. De ha tényleg a haszonszerzés vágya vezette volna is a magyar ipar megteremtőit, a nemkeresztényeket épp ugy, mint a keresztényeket, ez mit sem von le azokból az érdemekből, amelyeket Magyav ország gazdasági felvirágoztatása és felépítése körül szereztek. A nagy feltalálók érdemei, akik az emberiség szellemi és műszaki fejlődését előmozdították, szintén nem kisebbek azért, mert egyikük-másikuk találmányaival vagyont szerzett. Nem fogadhatom t el a javaslatot azért sem, mert az kezdetét — megengedem, viszonylag enyhe kezdetét — jelenti az egyes nagy népek és nagy országok civilizációjának alapját alkotó és ott nagyra értékelt elvektől való elszakadásnak. Magyarország ia világ előtt mindig úgy szerepelt, mint a polgári szabadság és jogegyenlőség hazája, ahol az embert teljesítményei szerint ítélik meg és nem aszerint, hogy milyen fajhoz vagy felekezethez tartozik. Az a nimbusz, amely Magyarországot ebben a tekintetben körülvette, óriási kincs, amelyet Magyarország jövője érdekében feltétlenül fenn kell tartanunk. Mély fájdalommal kellett nemrégiben hallanom irántunk mindig baráti indulattal viseltető külföldieknek, svájciaknak, skandinávok nak, hollandiaiaknak szájából, hogy képtelenek megérteni azt a mentalitást, amely ebben a javaslatban un egri vil átkozik és kénytelenek revízió alá venni Magyarországról alkotott fogalmaikat, (Rajniss Ferenc: Nem voltak azok izraeliták?) amikor fájdalommal látják, hogy Magyarország olyan útra lépett, amelyet egy tőle Keletre fekvő állam, — amelynek kultúráját pedig a magyar kultúránál alacsonyabbra becsülték — kénytelen volt jár hatatlannak felismerni és abbahagyni, Én szembeszálltam ezzel a felfogással és igyekeztem megértetni azokat a különleges viszonyokat, amelyek a trianoni katasztrófa óta Magyarországon bekövetkeztek és amelyek a közvéleményt az '

f ilyenirányú törvényalkotások számára megérlelték. Utaltam arra, hogy ha Anglia egy olyan szerencsétlenség folytán, amilyen bennünket a trianoni katasztrófával ért, egy csapásra elveszítené összes Európán kívüli birtokát és az egész angol lakosságnak azon a kis szigeten kellene megélhetést találnia, amely ennek a nagy nemzetnek őshazája, akkor a létért való küzdelem ott is élesebb formát öltene és talán ott is le kellene némileg szállni arról a magas erkölcsi nívóról, amelyen ennek az országnak gazdasági és politikai élete áll. Nekem azonban akkor, amikor védelmünkre ezekre a szempontokra utaltam, az volt az érzésem, hogy mégis csak félnünk kell attól, hogy az a gondolkozásbeli és érzésbeli közösség, amelyben mindezideig ezekkel a nagy nemzetekkel joggal érezhettük magunkat, ennek a törvényjavaslatnak következtében súlyos csorbát fog szenvedni. Akadhat nagy és hatalmas állam, — nem tagadhatom — amely nélkülözhetni véli ezeknek az országoknak és népeknek rokonszenvét, de a kis magyar nép ennek hiányát meggyőződésem szerint súlyos károk nélkül nem tudná elviselni. Nem fogadhatom el a javaslatot azért sem, mert 15 év óta szoros kapcsolatban állok a kisebbségi mozgalmakkal és ebben a szerepkörömben állandóan és teljes joggal mindig arra mutattam rá, — nemcsak itt benn az ország8. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. 373 ban, hanem külföldön is — hogy Magyarország a jelenben úgy, mint a múltban egyenlő szeretettel öleli keblére minden fiát, bármely fajhoz és bármely felekezethez tartozzék is. Ellenmondásba kerülnék önmagammal, ha akkor, amikor mindig büszkén hivatkoztam a magyarságot faji és felekezeti tekintetben jellemző türelmességre, szavazatommal támogatnék olyan javaslatot, amely egy Magyarországon élő kisebbséget vagy annak egy töredékét különleges, kedvezőtlenebb elbánásban részesíti, mert hiszen nem tudhatom, hogy ezzel nem nyitnánk-e kaput olyan tendenciáknak, amelyek azután alkalomadtán más kisebbségekkel szemben is érvényesíthetők lesznek. De különösen veszedelmesnek tartom ezt a törvényjavaslatot a kisebbségi kérdés más vonatkozásaiban, azokban a vonatkozásokban, amelyek a tőlünk elszakadt magyar kisebbséget érik. Veszedelmesnek tartom, ha mi azoknak az államoknak, amelyeknek kormányaival szemben állandóan követelnünk kell a teljes jogegyenlőséget a Magyarországtól elszakadt magyar kisebbségek részére, módot r adunk arra, hogy ők hivatkozzanak rá, hogy íme, mi magunk sem tartjuk be azokat az elveket, (Rajniss Ferenc: Mi négyszeres jogot adunk!) amelyeknek szemmeltartását a mi kisebbséségeink érdekében kívánjuk és hogy mi magunk is vétkezünk annak a jogegyenlőségnek elve ellen, amelyet pedig akkor, amikor saját vérbelijeinkről van szó, megkövetelünk. Nem fogadom el a javaslatot, mert az nézetem szerint egy tévesen értelmezett fajszeretetben találhatja meg csakis indokolását. Az igazi fajszeretet nem a más fajok iránti lenézésben vagy más fajok gyűlöletében merül ki. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Ha nem is tagadom, hogy faj és faj között lehetnek különbségek, én mindig azt tapasztaltam, hogy azok a különbségek, amelyek ember és ember között állanak fenn, sokkal, de sokkal fontosabbak azoknál, amelyek faj és faj között léteznek. (Ügy van! Úgy van! balfelől!) De még kevésbbé tudnám elfogadni azt a különbséget, amelyet a törvényjavaslat polgár és polgár között tesz, ha abból indulnék ki, hogy a törvényjavaslat nem faj, hanem felekezet szerint differenciál. Én olyan ősapától származom, aki néhányszáz évvel ezelőtt protestánsüldözés áldozata lett. A vallásához való ragaszkodása következtében kellett elhagynia otthonát, názát, földjét és egész rokonságát s így került Magyarországra, hogy itt új exisztenciát, új életet kezdjen. Kisgyermekkorom óta bántott annak az igazságtalanságnak tudata, hogy az, akitől származom és akinek én is a véréből való vagyok, vallási meggyőződése miatt jutott koldusbotra. Önmagam előtt kellene szégyenkeznem, ha én, az üldözött leszármazottja, most hozzájárulnék ahhoz, hogy mások hasonló okból, hasonló módon veszítsék el mindenüket és legyenek kitéve a jó és rossz sors viszontagságainak. Ha Rassay t. képviselőtársam ezekre az okokra utalt, amelyek talán különösen ennek a Háznak protestáns tagjai által volnának megszívlelendők, ezzel ő nem akarta azt mondani, hogy itt a protestánsokat hasonló sors várhatja. Erre a feltevésre Tasnádi Nagy András igen t. képviselőtársam talán joggal mondotta, hogy ettől nem kell félni, mert ez ki van zárva. Annak a sok csalódásnak ellenére, amely abban a tekintetben ért, hogy mi lehetséges és mi nem, én is azt tartom, hogy ennek a lehetőségnek a bekövetkezése ezidőszerint kizártnak tekinthető.