Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

366 Az országgyűlés képviselőházának nyomta, ami a mezőgazdasági terményekkel szemben való fogyasztóképességet is leszorí totta. Még nehezebb kérdés a középosztály munkanélküliségének kérdése, amely egyébként súlyosabb problémaként szokott jelentkezni. Azáltal, hogy a termelés leszoríttatott, elmaradt jó egynéhány olyan vállalat létesülése, amelyek normális gazdasági rend mellett okvetlenül életre keltek volna, mert hiszen prosperitásuk ,feltételeit a kiterjesztett piacképesség révén megtalálták volna. Ez a lehetősége annak i,s, hogy a magyar ifjúságnak az a része, amely a gazdasági pályákra készült, főképpen a technikai készültségű része ezekben az újonnan keletkezendő ipari vállalatokban elhelyezkedhessék. Jellegzetes a vállalati vezetők végzettségi fokának statisztikája. 1930-ban a vállalatvezetők közül 539 volt technikai főiskolát végzett, 676 volt olyan, aki valamilyen ipariskolát végzett, 2643 volt olyan, aki valamilyen kereskedelmi iskolai végzettséggel bírt és a statisztika 704-et mutatott ki közülük olyant, akiknek semilyen iskolai végzettségük nincs. Ez igazán nem mutatja azt az ökonómiát, amely mellett okosan használnánk fel nagy költséggel fenntartott egyetemeinkről és a főiskolákról kijött, azt a fiatalabb nemzedéket, amely a magasabb technikai és gazdasági műveltségével arra van hivatva, hogy az ország gazdasági fellendülésében közreműködjék. Nézzük röviden a dömping-export kérdését is. Ez csak akkor lehetséges, ha külföldön versenyezni akaró vállalat mindenféle alacsony árat tartani képes. Ez annyit jelent, hogy az árdifferenciát a hazai fogyasztónak kell megfizetnie- Igen ám, de a magyar mezőgazda szempontjából, akinek árban szintén versenyeznie kell, nagyon lényeges az, hogy azt az ipari terméket, amelyet mezőgazdaságában felhasznál, milyen áron kapja. Ha azt az ipari terméket, amelyet mezőgazdaságában felhasznál, olyan áron kénytelen megvásárolni, hogy az nem fér bele az eladandó áru árába, akkor versenyképessége végkép eltűnik. De maradjunk az iparnál. Például a pécsvidéki kádárok azelőtt Bulgáriába hordókat szállítottak. Később a bolgár kádárok a magyar vasipartól 33%-kai olcsóbban kapták az abroncsot, mint a mi kádárjaink. Ennek következménye az volt, hogy a magyar kádárok oda exportálni többé nem tudtak. A nyugatmagyarországi téglagyárak azelőtt Ausztriába szállítottak téglát, de ezt az exportot kénytelenek voltak beszüntetni, mert a magyar szénbányavállalatoktól azok az érdekeltségek, amelyek tőlük a téglát átvették, utóbb 30%-kai olcsóbban kapták meg a szenet, mint a magyar vállalatok. Itt tehát egy olyan tendencia látszik kibontakozni a magyar gazdasági életben, hogy a magyar ipar olcsóbb áron igyekszik ellátni azt a mezőgazdaságot, amely a mi mezőgazdaságunkkal versenyez, sőt azt az ipart is, amely a mi más iparágainkkal versenyez. A termelési ágak összeműködésében tehát nincs meg az a természetes rend és szükséges konföderáció, amelyre egy jól gazdaságilag konstruált állam gazdaságpolitikájában szükség vari. Jellegzetes erre a kapitalizmusra a közterheknek a fogyasztásra való áthárításának lehetősége. Nemcsak a rizikót, de a közadókat, hanem minden néven nevezendő közterhet, még az Oti.-terheket is áthárítják a fo308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. { gyasztóra és miután az áthárítás tantétele szerint minden terhet az a termelő réteg visel, amely azt tovább hárítani már nem képes és miután a magyar mezőgazdaság van az áthárításban a végső fokon, ezért leginkább a magyar mezőgazdaság kénytelen viselni ennek végső konzekvenciáit is, az árdiszharmónia terhein kívül. Jellegzetes a kapitalizmus és a sajtó viszonya. Tudjuk, hogy a monopolkapitalizmus és az úgynevezett liberális sajtó ugyanazon anyaméhben született, most összenőtt ikrek, amelyek egymás nélkül nem élhetnek. A kartelkapitalizmus nem élhet a sajtó nélkül azért, mert ha lett volna egy olyan független sajtó, — és itt a múltról beszélek — amely a kartelkapitalizmus kinövéseivel részletesen foglalkozott volna és közvéleményt teremtett volna, a kartelkapitalizmus ebben a mai konstrukciójában aligha maradhatott volna fenn. A sajtó pedig azért nem élhet a kapitalizmus nélkül, mert a sajtó egy része a maga jövedelmeinek nagyobb részét nem előfizetőitől, hanem a kartelkapitalizmusban érdekelt vállalatoktól kapja. A monopolkapitalizmus részére külön sajtó szükséges ahhoz, hogy a közvéleményt olyan irányba terelje, amelynek a karteHkapljt'atezniíUS kiú'titfeáj'a /mi3llőzendő feladata. De beszélnem kell a kapitalizmusnak a szociáldemokráciával való összefüggéséről is. A termelés visszaszorítása következtében igen megnövekedett az úgynevezett ipari munkástartaléksereg. Ez kategória, amely a maga elégedetlenségével a szociáldemokrata vezetők tenyészterülete és politikai bázisa. Miután a kartelkapitalizmus vállalatai csak azokat a munkásokat veszik fel, akiket a szakszervezet nekik ajánl, — vagy mondjuk, odautal — valóságos zsarnoki függés keletkezett nemcsak az ipari vállalatokkal, hanem magával a szociáldemokratapárt vezetőségével szemben is. Ha ez a tartaléksereg felszívódnék és helyreállna a munkaszabadság, ha mindenki ott vái ialhatna munkát, ahol kedve tartja, ebben az esetben kedvezőbb árkonjunktúra következnék be a munkában is, de okvetlenül megszűn nék az alávetettségnek clZ cl foka is, amely ma a munkásra nézve fennáll. Jellegzetes, hogy valahányszor^ arról van szó, hogy az állam rendezze a kérdést és a munkaszabadság viszszaállítása érdekében az állami munkaközvetítést vezesse be, a kartelkapitalizmus vezetői azok, akik a szociáldemokrata vezetők segítségére sietnek, mondván, hogy a mai állapot felel meg legjobban a közérdeknek. Miután a kartelkapitalizmus vezetői szoros érzelmi öszszeköttetésben állanak a szociáldemokrata vezetőkkel, a kartelkapitalizmusban a tőke felett, a szociáldemokráciában a munkás felett való összefüggő uralomnak a formáját látjuk ebben a kapitalisztikus rendben, amelyben mosí élünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) — Farkas István: Sohasem tudtak annyira garázdálkodni, mint most!) A monopolkapitalizmus egyrészt azáltal, hogy az egyéni kezdeményezés kilátástalanságát teremti meg, s ugyanakkor kierőszakolja a termelésben lekötött munkának és vállalkozásnak inferioritását a mások által termelt javakból, s az árdifferenciából való élés könynyűségével szemben, másrészt pedig azzal, hogy a társadalombiztosítás burkolt állami segélyrendszerével karöltve járva, a tömegek lelkében a termelő munkától való eltávolodást és a másokéból való könnyű élés előszeretetét visszatükröző közfelfogást teremt. Mindez egy-